Tűz Országa - Konoha melletti erdő

Kicsit túlságosan is sikerült felpakolnom, de semmiképp se akartam megfagyni, így hát inkább cipelem a mázsás táskám, minthogy kőkeményre fagyjak... Amint megérkeztem a kapuhoz, levágtam a földre batyumat, és ráültem, hogy azért még se állva várjam a többieket. Néhány perc múlva Zakari is befutott, egy az enyémtől jóval kisebb mérettel rendelkező táskával.
- Szia, ismét Ayame, látom mindenre felkészültél.
Mondta, majd leült mellém, és a táskám mellé. Így már kettecskén vártuk Hidemichit.
- Szia Zakari. Aha, tudod... rühellem a hideget.
Rázott ki abban a pillanatban a hideg. Már csak a gondolatától is megfagyok, nem hogy ott tébláboljak a hóban naphosszat. Úgy éreztem, hogy a halálomba rohanok azzal, hogy abba a fagyos országba akarok menni. Jó, az ott élőknek annyira nincs hideg, hiszek ők ott születnek, élnek és halnak meg. Én meg konohai nyápic vagyok, akinek még a kis hideg is olyan, mintha több ezer tűvel szurkálnák.
Pár percnyi várakozás után Hidemichi is megérkezett, egy aránylag normál méretű táskával egyetemben. Hát... úgy tűnt, hogy neki sikerült a kettőnk közti menetet megtalálnia.
- Üdv, Hidemichi-kun.
Köszöntöttem, majd felpattantam.
- Öhm... Izé. Nem lesz az egy csöppet sok, Ayame- san?
Tette fel a kérdést kissé meglepődve, mire én csak egy „nem”-et intettem a fejemmel. Igaz, kicsit nagynak látszik a tatyóm, de akkor se olyan kitudja milyen nehéz... Legalábbis nekem nem. Annyira. Na jó, megszakadtam, amíg a kapu elé vonszoltam, de nem érdekelt, hiszen erőt adott az a tudat, hogy már csak azért se fogok megfagyni, hála ezeknek a meleg, és vastag ruháknak.
- Ideje lesz elindulni. Nem olyan rövid lesz az utunk, ráadásul minél hamarabb érünk oda, annál jobb.
Szólt hátra Hidemichi. Felkaptam hátamra a táskámat, és máris indulásra készen álltam és vártam. Kisvártatva meg is indultunk...

Miután bemutatkoztunk egymásnak, rögtön útnak is indultunk. Én jól el voltam magamban és csak a tájat néztem, egyszer-kétszer annyira elkalandozott a figyelmem, hogy azt sem vettem észre, ha beszélgettek társaim. Az út, úgy 3-4 napba fog telni, így jobb lett volna, ha hozok egy sátrat, de azt elfelejtettem. Majd elérkezett a pillanat is, amikor a vezetőnk megállt és megszólalt.
- Tábort verünk. - Egész jó látási viszonyaink voltak, így nem értettem, hogy miért is állunk meg, de egyelőre nem evvel törődtem, hanem Miyához fordultam.
- Van esetleg egy plusz sátrad? Sajnos én elfelejtettem elhozni, remélem megérted. - Mondtam fejemet vakargatva, de még mindig fapofával. Majd a "harmadik fél" ismét megszólalt.
- Óránként váltjuk egymást az őrségben. Én kezdem. - Avval elő is húzott egy kunait és úgy várta az ellenséges csapatokat. Én pedig Sakura válaszát vártam.

//Árulás a levelek közt//

Miután Sakura tájékoztatott, hogy sajnos nincs felesleges hálózsákja, úgy döntöttem, hogy egy fán keresek alvóhelyet. Elég közel volt a táborhelyhez, így be kell vallanom, hogy hallottam Sakuráék beszélgetését. Beszélgetésük közben, kicsit elgondolkodtam, vajon ki is lehet ez a Takeo Torashiro, ezután kicsit megakadtam a vezetéknevén és egy ANBU tag neve ugrott be, elég fiatal volt ANBUnak, mindössze 20 éves … na de azt hiszem ő is egy azok közül, akik elárulták a falut … talán a hokage-sama ezért is küldte őt is velünk. Merengésemből a léptek zaja „rángatott ki”. Ahogy hallottam, igen csak haladtak azok a talpak, majd hallottam, hogy Torashiro elmegy megnézni kik azok. Utána indultam, majd útközben kézjelekbe kezdtem, ha a helyszínre érünk, én nem fogok kimenni, hanem egy tűzklónom, aki elég távol tartózkodik a társamtól, akinek így nem esik baja ...

//Az Erdő Rejtélye//

~ Genjutsu. - gondoltam magamban, és behunytam a szemem.
- Kai! - mondtam magam elé, és a sziklák eltűntek. Egy alakot pillantottam meg alig hat méterre előttem. A fenyvesek erőszakosan ütötték ágymásnak gyantával borított ágaikat, szél támadt a sötét erdőben.
- Ügyes. - bólintott az alak.
~ Kage Bunshin no Jutsu. - mondtam magamnak, majd öt pontos másom jelent meg.
- Fuuton: Kazehari no Jusu (Szél elem: Széltűk)! - A klónjaim közül egy a magasba ugrott, majd széttárta köpenyét, amiből iszonyatos mennyiségű senbon süvített az ellenfél felé.
- Mongokoru-ja (Mongol Nyílvessző)! - ordítottam, és a végtagjaim világítani kezdtek, majd hatalmas sebességgel az ellenfélnek rohantam. Két öklöm belemélyedt a mellkasába. Ujjaim tövén éreztem ahogy a csontok fájdalmasan felvisítanak, majd engednek az őket összeroppantó chakra energiának. A férfi elterült a padlón.
~ Remélem ennyi volt... - gondoltam, és készen álltam, hogy tovább induljak...

//Az Erdő Rejtélye//

~ Na igen... - gondoltam magamban.
- Túl sokat beszélsz. - jegyeztem meg, és gondolkodni kezdtem.
~ Talán ha... - és ekkor eszembe jutott.
- Kuchiyose no Jutsu: Fukuroshi Kotei (Idéző Jutsu: Baglyok Császára)! - És megjelent a Baglyok császára.
- Mi lenne a probléma fő... hú.... ezek meg hányan vannak! - nézett a megszeppent madár a lent lévő ködszolga seregre.
- Éppen ez a baj. - morogtam, és megböktem az ujjammal a bagoly szárnyát.
Lassan, észrevehetetlenül a bagolyra csempésztem egy csomó robbanócetlit.
A madár felszállt, és körözni kezdett a levegőben. Az ellenfeleim akarva-akaratlanul fölnéztek a hatalmas állatra.
- Mugen Sajin Daitoppa (Végtelen por-nagy áttörés)! - kiáltottam, és a lentiek negyedét elsöpörte, megötle a por és a szél keveréke. Eztán aki az utamba került, kunaiial és ököllel végeztem vele. Lecsaptam egyre, majd hirtelen a magasba ugrottam. A madár elejtette a cetliket, így aki lent volt, most már mindenképpen megsemmisült.
- Szép volt. - mondtam, majd föloszlattam a lényt. Végre folytathatom az utam... Remélem...

//Octopus csapat likvidálása//
~Hát ez várható volt, Kennel vagyok egy csoportban és az országon belüli gebineket kell elintéznünk még csak nem is valami távoli küldetés valami ismeretlen országban, na de legalább lesz időm út közben egy kis gyakorlásra. *gondoltam, de mielőtt szólhattam volna, Kennek megelőzött.
- Nos, Fumetsu. Ez lesz az első ilyen szintű küldetésed, ha jól gondolom. Ilyen helyzetben, az első dolog egy jó terv. Ezt ne felejtsd el. Először elmondom mi az én tervem, és ha van valami észrevételed, szólj, és átgondoljuk. Figyelj Fumetsu, mert csak egyszer lesz időm elmondani. Én létrehozok egy árnyék klónt, ő lesz helyettem a harcmezőn. Addig én egy kunaiként pihenek majd a kunai tartódban. Amikor látod, hogy a klón megsemmisült, csak dobd oda az "ál" kunait, és állj be védekező állásba. *ezután kézjeleket mutogatott.
- Raiton: Kage Bunshin no jutsu. *mondta, ezután egy megjelent egy klón és Ken kunaivá változott.
Tedd el, és induljunk. *mondta a klón, ezután egy-két pillanatra megdermedtem, mert sokáig tartott utolérni a gondolataimat, de azután felvettem és elraktam a kunait, vagyis Kent és közben azon gondolkoztam, hogy vajon meddig képes fent tartani ezt az állapotot.

Miután Ken és Fumetsu kitalálták "tökéletes"tervüket, addig az ANBU a háttérből figyelt, tekintve, hogy neki nem adtak ki semmilyen parancsot. Kissé idegesítette a dolog, de Ken minden bizonnyal az ifjú tanítványával van elfoglalva. Fumetsu szénája szörnyen állt volna, ha nem lenne egy ANBU a kunaitartójában, az ifjú genin rögtön végre is hajtotta a tervet. Az egyik genin erejű kölyök rögtön reagált is, tekintve hogy az felé tartott. Egy kunaiial próbálta hárítani a felé tartót, Ken bajban volt, szerencsére Kaio idejében reagált és egy másik kunaiial más röppályára irányította a veszélyes eszközt. Az ANBU, mivel lebukott rögtön a geninek közé ugrott, eggyel rögtön végzett is egy kunaiial, majd Ken is visszaalakult és támadhatott.
- Megkérhetlek Ken, hogy engem is belevegyél az akcióba? - Kérdezte kissé viccesen az ANBu.

Mesélői megjegyzés: Ha lehetséges ne feledjétek el, hogy ti hárman vagytok és a helyesírásra figyeljetek oda, most még elnézem, de legközelebb nem leszek kedves.

// A rejtélyes épület //

Nem tudtam nemet mondani az öregnek. Adtam neki néhány kortyot a készletemből, majd elindultam a mutatott irányba.
- Nyugalom, meg teszem ami tőlem telik. - hirtelen felugrottam az egyik fa ágára
Ágról ágra ugrálva haladok előre, közben azon jár az eszem hogy miért vállaltam el ezt a kis kitérőt.
Út közben elő veszem az egyik tőrömet és felkészülök az össze csapásra. Nagyon óvatosan ugrálok át az egyik ágról a másikra, figyelve mindenre ami körülöttem történik.
Amikor meglátom a támadás helyszínét lelassítok és lopakodva közelítem meg azt. Óvatosan felmérem a terepet és össze számolom az ellenfelek számát. Minden információt elraktározok az elmémben és felkészülök a támadásra.
Először aktiválom a Shunsin no jutsut, majd két shurikent dobok az egyik harcos felé. Ezután kihasználom a Fürge Testet és megkerülöm a csapatot

// A rejtélyes épület //

A látvány kegyetlen volt, ami a helyszínen várt. Szerencsére még voltak túlélők, így még van kit megmenteni. A shurikenjeimmel megöltem az egyiket, de maradt 8 rabló. Alaposan felmérem a terepet, hogy honnan tudnék a lehető legnagyobb kárt okozni a csapatban. Végül úgy döntök hogy a szekerük felől támadok, ahova a fiút dobták. A Fürge Testtel megrohamozom a kiszemelt helyet és közben egy újabb shurikent dobok az egyik rabló irányába. Ezután a sebességemet kihasználva egy másiknak rohanok, felugrok a levegőbe és egy hatalmas rúgást mérek a fejére.
- Tűnjetek innen! - ordítom el magam és előveszem az egyik tőrömet. - Raiton: Dai Entorii! - szorítom ökölbe a bal kezemet.
Ha a rablók úgy döntenek mégis felveszik velem a harcot, akkor mindent megteszek hogy hatástalanítsam őket. Elsősorban olyan helyekre célzom a csapásaimat, amikkel mozgásképtelenné tehetem őket. Valakinek a combját veszem célba és bele szúrom a fegyveremet, valakinek az oldalába szúrom. A célom ezúttal nem az azonnali gyilkolás.

// A rejtélyes épület//

Két banditát sikerült hatástalanítanom, viszont ekkor újabbak jelentek meg az egyik szekér felől. Ezek ketten már íjat használtak, így még talán sikerül megszorongatniuk egy kicsit. Az egyik eltalálta az arcomat, de szerencsémre csak kisebb karcolást ejtett rajtam, nem igényel különösebb ellátást. Nyílvesszők száguldoznak felém, oldalról pedig egy buzogány repül az irányomba. Azonnal felismerem a helyzet komolyságát és használok egy Kawarimi-t. Ha időben aktiválom a technikát, akkor a felém zúduló fegyverek csak egy farönköt fognak eltalálni.
Ezután egy ágon jelenek meg és újra támadásba lendülök. A szabad kezemmel egy kunai-ért nyúlok és az egyik íjász felé hajítom. A következő lépésben megrohamozom a buzogányos alakot és egy jól irányított vágással próbálom elintézni. Ha sikerrel járok akkor az oldalát átmetszem a fegyveremmel.
Az akcióm után létre hozok 2 klónt és rohamot indítok az íjászok ellen. Végig cikázva haladok, nehogy eltaláljanak és nehogy észre vegyék hogy a másolatokon át megy a lövésük. Amikor a közelükbe érek elő veszem a másik tőrömet is. Az egyiknek lecsapok a lábára és átmetszem a térde alatti részt, míg a másikat először hasba, majd combba szúrom. A mutatványomat egy Kawarimi-val zárom és elrejtőzök a fák között. Ezután figyelem a karaván megmaradt részét, hátha kiszúrom a többi banditát. Ha azok nem menekülnek el és a túlélőkre vetik magukat, akkor újra támadásba lendülök.