Eső Országa - Esőerdők

Hatalmas méretű fákkal tarkított erdők sokasága. Itt mindennapos jelenség az esőzés amiért nagy számban kisebb tavak alakulhattak ki. A nagy shinobi háború alatt az ellenséges nemzetek gyakran folytattak itt harcokat, melyeknek szörnyű nyomai még máig is megtalálhatóak.

- Mizu... bunshin ? - kérdeztem vissza mire értetlenül vakartam meg halántékomat. Azon töprengtem, hogy hogyan is kezdhetnék hozzá. Karbatett kezekkel figyeltem Hideko kéz mozdulatait meg megpróbáltam megérteni a jutsuhoz fűzött magyarázatait.
- Hmm... - szemöldökeimet összeráncoltam míg szemeimet csukva tartottam. 2 percig ebben a pózban maradtam és a semmibe bólogattam majd hirtelen felindulásból az ég felé mutattam.
Elkezdtem utánozni Hideko kézmozdulatait. Jó ideig eltartott a gyakorlás, de aminek végül meg lett az eredménye...
- Háháháhá... sikerült Hideko. - vigyorogtam az öreg konohaira...

~ Sikerült neki, és gyorsabban, mint azt gondoltam. - elmélkedtem, és laza mosolyt csaltam a képemre.
- Ügyes volt... - mormogtam.
~ Legalább a "sensei" jelzőt kitehetné a nevem elé... - mondta belül egy hang. Ekkor kicsit megborzongtam, hiszen az eső egy kicsit rákezdet. Kopogott a levelek hátán, és a tóba ugrott. A víz óriási természeti xilofonként adta át a világ zenéjét. Alig pár szó hangzott el a falu felől, és a tó mellett füstszerű köd ült le. Derékig érő ködben indultunk Yagato feladatát bevégezni. A kis tisztást elhagyva, ahol a tó is volt, egy hatalmas esőerdő kezdeti fái közé érkeztünk. Csönd volt, ám megtörtem ezt a szent némaságot.
- Yagato... Hogyha megcsináltad ezt a küldetést, szeretném ha velem tartanál. Fölvennénk a másik geninemet, konohában. - magyaráztam, közben a fülemet nyitva tartva. Most a válaszra váram, vagy a szökött shinobi zajára...

Meglepett a konohai shinobi kérdése de arcomon nem lehetett felfedezni. Tarkóra tete kezeimmel haladtunk előre.
- Talán... de te is tudod, hogy ez nem rajtam múlik. - sóhajtottam és folytattam tovább - Én egy Amegakurei eső gennin vagyok, a falu felé vagyok elkötelezve. Persze ha arról van szó én szivesen veled tartanék de ez szerintem ez lehetetlenség. - vázoltam fel az én szempontomat amin Hideko elmosolyodott .
- Nyugalom Yagato. Én Hideko Kamura vagyok, Konoha első számú elit jouninja, számomra nem létezik olyan szó, hogy lehetetlen. - Hideko arcára tekintettem amin látni a lehetett a boldogságot, a céltudatosságot és más valamit amit elég érdekesnek tartottam de még is, ösztönzőleg hatott rám így én is elmosolyodtam. Elértük az erdő szélét így már elég táolra el lehetett látni. A messzeségben valami érdekesre figyeltem fel.
- Héj héj Hideko az mi ott ?? - izgatottan mutattam abba az irányba.
- Hmm... innen úgy tűnik mint egy meleg vizű forrás. - válaszolt nemes egyszerűséggel.
- Légyszi, légyszi menjünk már el oda Hideko... -

A távolban valóban egy szerény építmény volt. Kétség nem fér hozzá, ez egy meleg vizű forrás.
~ Hm! Ha jól látom van ott női fürdő is! - motyogtam magamnak, és a kis "munkaszerszámra" tetem a kezem. A kukkolás első legfontosabb eleme ez a kis távcső, pontosítok: kukkoló, avagy "Munkaszerszám".
- Jó! Természetesen nincs az ellenemre, hogy bemenjünk. - mondtam, és növeltem a tempón.
A fürdőben áztunk egy kicsit, majd gyanútlanul elsomfordáltam. Egy sziklán ücsörögve figyeltem a női fürdőt.
~ Áh!! Innen mindent tökéletesen lehet látni! - mondta belül egy hang. Ekkor egy hatalmas üvöltést hallottam.
- Ááá!!! Hideko ojji-san!!! - üvöltötte egy hang. Vörös fejjel fordultam hátra.
- Ki merészelt nagypapinak hívni?! - ordítottam vissza.
- Hideko - san! Mégis mi a francot csinál?! - kiabált Yagato.
- Áh...semmi, semmi. - legyezgettem a kezemmel.
- Tudod, a példaképem, Jiraya-sama már halott, és én folytatom a műveit, a Come, come paradise-ot. - magyaráztam a tarkómat vakargatva.
- Ez egy afféle kutató munka. - próbáltam magyarázkodni.
- Kutató?! Ebből elég! Inkább menjünk a küldetésre, ero-jounin! - mondta Yagato, karba tett kézzel.
~ Ero-Jounin? - kérdeztem magamtól.
~ Ez a legszebb, amit eddig mondtak nekem!!! - szólt a belső hang.
- Jó, jó hát legyen. Menjünk...

Másnap reggel ásítások közepette ébredtem fel. A közös szobánk ablakán át sütött be a nap kellemesen meleg fénye majd ahogy megéreztem el is tűnt. Ha jól emlékszem ezt nevezik "Nap játéknak". A madarak boldogan csicseregtek és a kinti emberek arcáról pedig sütött, hogy mennyire vidámak. Szemeimet megdörzsöltem, álmosan ballagtam az ablakhoz, kinyitottam majd feltekintettem az égre. Habár az eget beborította a nagyobbnál nagyobb felhők de...

- Nem esik az eső, hm... - ablak párkányra könyököltem és a távolt fürkésztem.
- Aham, elég ritka, hogy nem esik az eső... - meglepődve hátra fordultam és Hideko ült az ágyon teljes felszerelésben kezeiben két db ramennel. - Együnk, aztán menjünk a küldetésedre ! -, bólintottam majd kivettem bal kezéből. Kaja közben meg jobban megismerkedtem Ero-jouninnal . Miután befejeztük, felöltöztem, összepakoltunk és el is indultunk.
Fél órán át ballagtunk, ekkorra már az eső is rákezdte, hirtelen a távolban hangokat hallottunk.

- Biztos, hogy jó ötlet volt ez Denko ?? - a hang gazdája eléggé megrémülhetett. - Biztos már az ANBU is kereste... -
- KUSS LEGYEN MÁR HISAGI, TUDOM MIT CSINÁLOK ! - valószínűleg ő lehetett az ötlet gazda.
Gonoszan elvigyorodtam.
- Úgy látszik megtaláltuk őket Hideko-senpai. - majd gyorsan elindultam feléjük. Egy hozzájuk közeli fa lombján guggoltam és figyeltem őket. Körübelül 14 éveseknek látszanak, méretükben majdnem megegyeztek. Az egyik hátán egy kard volt, a másiknak pedig, a Denko nevezetűnek két esernyő. Egymás mellet haladtak.

~ Hmm, Hisagi Ken és Denko Animura... ők azok, akkor tehát kezdődjön a műsor. ~ kézpecsétet mutattam aminek hatására sűrű köd emelkedett fel.

- Denko !? Megtaláltak minket ! Most mit csináljunk ?? - kérdezte aggódóan az a katanás.
- Harcolunk mi mást ? Úgy se megyünk vissza. - Az egyik katanáját húzta elő a másik pedig az esernyőit fogta kézbe és egymáshoz képest 2 m-re álltak be.

Elmutogattam a kézjeleket és a pocsolyából egy klónok emelkedtek ki.

~ Mizu bunshin no jutsu... még alapállásba se álltak be. ~ elővettük a kunaiainkat és hangtalanul kerültünk mögéjük. A Denko nevezetű torkához tartottam kunaiomat és hangtalanul húztam végig torkán. Azért egy ANBU tanított, habár alaptechnikák még is tökéletesen tudom használni viszont, ha most tapasztalt shinobi ellen harcolnék hamarabb megtalálna engem mint én őt de szerencsére az eső is esett így elnyomta a tapasztalatlanságomból származó hangokat. Testét elkaptam és csendben a földre raktam. A klónom is ugyan ezt csinálta majd eltűnt...

A köd lassan oszladozni kezdett, előttem a földön két emberi test vérbe fagyva, testeiken, kunaiomon, kezeimen az ő vérük folydogált. Szemeimet az esős égbolt felé fordítottam... másodjára érzem úgy, hogy az ég sír...

Mindezt egy fa ágán ülve néztem végig.
~ Tehetséges gyerek, annyi szent! - morfondíroztam, majd leugrottam mellé.
- Nagyszerű volt, de itt az ideje, hogy visszamenjünk Konohába. Van egy nagyon fontos küldetés, amire te is velem jössz. - jelentettem ki, mire a fiú csak bólintott.
Már egy jó ideje ballagtunk. Ahogy közelebb értünk a Tűz országához, egyre csak szemerkélni, majd már csak csöpögni, végül elállt az eső. A sáros út szépen porossá változott. A fenyvesek csattogó zaja pattogó, szárazzá változott. A fű bársonyos anyagként adta át magét a langyos szellőnek, ami nem emelte föl őket, csak édesanya módján végigsimogatta hátukat, majd továbbillant más mezőkre. Már egy órája hallgattunk, majd megtörtem a csendet.
- Innen már az ágakon rohanunk tovább. - magyaráztam.
- Értem, Hideko - senpai. - felelt a genin, és futva közeledtünk konoha faluja felé...

//folyt. köv. Konoha Kapu//

// Konoha sorsa egy árverésen //

Az alvásom félbeszakítódott, mert Kodama felébresztett, hogy cseréljünk elkezdtem a byakuganal szétnézni én Kodama közben próbált aludni, de nem nagyon sikerült. Nem túl szép volt az időjárás az egyszer biztos. Váltottuk még egymást az őrködésben, majd azt is megbeszéltük, hogy az éj leple alatt fogjuk megszerezni a tekercset eztán eloltottuk a tüzet is.
- Akkor szedjük össze a cuccainkat, s induljunk meg. - javasolta Kodama.
- Okés. - mondtam és elkezdtem összepakolni, amikor ez kész volt elindultunk a lehető legnagyobb óvatossággal és mind a ketten használtuk a vérvonal képességünket. Elkezdtünk ugrálni a fákon, de nem sokkal később figyelmes lettem egy kőfalra, amin 50-60 shinobi tartózkodott.
- Állj. - mondtam halkan és behúzódtam az egyik fának a törzséhez.
- Mi az? Mit látsz? - érdeklődött tőlem Kodam.
Egy nagy kőfal van innen nem mesze, amin 50-60 shinobi van körülbelül.
- A franc! Már csak ezek hiányoztak... Nem gondoltam, hogy egy "erődben" fognak várakozni az érkezésünkre. De végül is ez előny is lehet számunkra. - szólalt meg Kodam.
- Hát igen végül is lehet előny valamilyen szinten. - mondtam egy mosollyal a végén.
Kodama elkezdet keresni valamit és talált egy csatornanyílást.
- Ez lesz az! Nézd csak Mitsuhide! A csatorna. Ott lebukás nélkül bejuthatunk. Amondó vagyok, ne kockáztassuk az életünket fölöslegesen. - mondta Kodama.
- Szerintem se kockáztassunk. - mondtam majd lemásztunk.
- Henge no Jutsu! - szólalt meg Kodama és egy kígyó alakot öltött fel majd elindult a csatorna bejárata felé. Nem sokkal később én is kézpecsétet mutogattam, s én is így szóltam:
- Henge no Jutsu!- szólaltam meg majd egy apró madár alakját öltöttem és óvatosan megközelítettem a csatorna bejáratát, ha ez is sikerült, akkor bemászok a csatornába és a byakuganal ott is körülnézek.

A Hokage-sama Kodamáék után küldött engem. Csak megfigyelésen voltam, de nem bírtam tovább kerestem a csatornában őket amikor elém ugrott két alak, de szerencsére csak ők voltak.
- Cho- Chomaru? Hogyan?...- kérdezte Kodama tőlem meglepődötten.
Miután elmeséltem, hogy hogy kerültem ide kezet fogtunk bemutatott a társának, aki mostmár az én barátom is.
- Helló, Chomaru Mitarasi, örvendek.-mondtam Mitsuhidének.
A "nagy" találkozás után elindultunk a rendszerben. Mentünk és csak mentünk, de egyszercsak egy árny elsuhant előttünk. Védekező pozícióba helyezkedtünkés álltunk.
- Ezzel már találkoztam..-mondtam kicsit morogva- Üldöztem, de túl gyors. Nem tudom mi lehet ez..
A többiek se tudták mi lehetett, de mivel már nem észleltünk mozgást elindultunk tovább.

Sikeresen elértük a csatorna bejáratát majd Kodama azt kinyitotta két wakizashival.
- Nagyszerű, eddig minden rendben van. Már csak meg kell lelnünk a kijáratot erről a helyről. - mondta Kodama miközben megtörölte a homlokát.
~ Elég büdös van itt. - gondoltam eztán nem sokkal később a byakugannal láttam egy alakot.
- Valaki erre jön. Kevesebb a chakrája mint a miénk, de ki tudja mit tud. - mondtam Kodamának majd felkészültem az idegen érkezésére.
- Három... Kettő... Egy... - suttogta a barátom közben a számokat a kezén is mutogatta.
- Most! - mondta nagyobb hanggal eztán kiugrottunk az oszlop mögül és megkönnyebbülten láttam hogy egy konohai az.
- Cho- Chomaru? Hogyan?... - kérdezte Kodama majd odasétált hozzá eztán a srác akit Chomarunak szólított Kodama elmesélte, hogy őt a Hokage küldte.
- Jó, hogy itt vagy. - szólalt meg Kodama eztán rám nézet.
- Ja! Chomaru, ő itt Hyuuga Mitsuhide. Mitsuhide, ő Chomaru Mitarashi. Nagyon úgy látszik, együtt fogunk tovább haladni, tehát összeismerkedhettek. - mutatott be minket egymásnak Kodama.
- Helló, Chomaru Mitarasi, örvendek. - mondta Chomaru.
- Csá, Hyuuga Mitsuhide örvendek a találkozásnak. - mondtam majd megint elindultunk a csatornában.
Nem sokkal később elsuhant előttünk egy árny rögtön védekező pozícióba hejezkedtünk.
- Ezzel már találkoztam.. Üldöztem, de túl gyors. Nem tudom mi lehet ez.. - mondta Chomaru megpróbáltam követni a byakuganal azt a gyors valamit, de semmit nem találtam, mert sok felé szétágazott a csatorna. Pár másodperc múlva pedig tovább haladtunk.

Miután a fiúk összeismerkedtek, mind a hárman elindultunk a kijárat keresésére. Furcsa dolog történt velünk, mivel egy villám gyors árny rohant el az orrunk előtt. Azonnal felvettük a védekező pozíciót, ám semmi nem történt.
- Ezzel már találkoztam... Üldöztem, de túl gyors. Nem tudom mi lehet ez...- jelentette ki a Mitarashi klán shinobija. Mitsuhide azonnal kapcsolt, majd alkalmazta a Byakugant, megpróbált a dolog nyomára bukkanni. Sajnálatos módon nem sikerült neki, mert rengeteg elágazás volt a föld alatti létesítményben.
- Minden esetre ügyes próbálkozás volt.- dicsértem meg a Hyuuga srácot.
- Nem tudom mi akar ez lenni, viszont abban biztosak lehetünk, hogy nem Eső ninja. Akkor valószínűleg már az egész fenti bagázs a nyakunkon lenne. Egy másik shinobi? Vagy esetleg valamiféle állat?- kérdeztem, miközben szemeimet kicsit összehúztam. Igazából kirázott a hideg a gondolattól is, hogy mivel kerültünk szembe. A szívverésem felgyorsult, majd egy hatalmasat nyeltem. Nem volt mit tenni, muszáj volt tovább haladni. Lassan megtettem az első lépést előre. A két wakizashi folyamatosan a kezemben pihent, óvatosan haladtam előre.
- Alig néhány perce vagyok itt, viszont már most gyűlölöm ezt a retkes, mocskos csatornát...- suttogtam barátimnak, mialatt azon tanakodtam, mi lenne a megfelelő elhatározás ebben az ügyben.
~ Sajnos hiába használnám a Kuchiyose no Jutsut, a farkasaim közül egyik sem olyan jó nyomkereső, hogy egy ilyen büdös, nedves helyen szagot fogjanak. Egy idő után elágazáshoz érkeztünk.
- Srácok! Nem szívesen mondom ezt... De azt tartom a legésszerűbb dolognak, ha itt most külön válnánk. Az adóvevőkkel úgyis tudjuk tartani a kapcsolatot.- mondtam, miközben előhúztam a tatyómból egyet, hiszen minden konohai ninjának elkerülhetetlen kelléke. Felrögzítettem a nyakamra, így nem tud majd leesni, ha esetleg futnom kell, vagy harcolnom.
- A 174- es frekvencián vagyok. Javaslom állítsátok ti is oda.- közöltem a másik két shinobival. Amennyiben ők is belegyeznek ötletembe, elindulok a jobb oldalon lévő úton.

Ahogy közlekedtünk a csatornában Kodama suttogott oda nekünk:
- Alig néhány perce vagyok itt, viszont már most gyűlölöm ezt a retkes, mocskos csatornát...
Egy pár perc múlva egy elágazáshoz érkeztünk, tanakodtunk és Kodamának jutott eszébe valami:
- Srácok! Nem szívesen mondom ezt... De azt tartom a legésszerűbb dolognak, ha itt most külön válnánk. Az adóvevőkkel úgyis tudjuk tartani a kapcsolatot. A 174- es frekvencián vagyok. Javaslom állítsátok ti is oda.
- Rendben, úgyis ha egy úton mennénk akkor nagyobb lenne az esélye annak, hogy rossz úton megyünk. Kodama elindul a jobb oldali úton, Mitsuhide és én pedig a balszárnyon indultunk el. Futottunk, mert siettünk, hogy megtaláljuk a kijáratot. Sok-sok eltelt perc után megálltunk kicsit megpihenni. Néztem és gondolkoztam, hogyan juthatnánk ki innen gyorsan, de semmi ötlet nem jött. Megint elsuhant az az árny, de valamivel lassabb volt. Gyorsan lekaptam a hátamról a zanbatoumat és ezt kiáltottam:
- Fujingan! Kezouniba Yiba//Szélpenge!
A Kekkei Genkaiom felgyorsította a támadást és hallottam valami, placcsanásszerű hangot. Odafutottam és megdöbbentem láttam amit láttam. Egy fekete árnyékhoz hasonló kis valamit láttam magam előtt. Fel akartam venni a markomba, de az szó szerint kifolyt a kezemből.
~ Mi a franc ez?-gondoltam.
- Mitsuhide mi lehet ez??-kérdeztem kicsit baljósan..

Már egy jó ideje elindultunk a kijárat keresésére.
- Alig néhány perce vagyok itt, viszont már most gyűlölöm ezt a retkes, mocskos csatornát.. - mondta Kodama kisé mérgesen nem sokkal eztán egy elágazáshoz értünk.
~ Na ez király egy elágazás. - gondoltam és magamban mérgelődtem.
- Srácok! Nem szívesen mondom ezt... De azt tartom a legésszerűbb dolognak, ha itt most külön válnánk. Az adóvevőkkel úgyis tudjuk tartani a kapcsolatot. A 174- es frekvencián vagyok. Javaslom állítsátok ti is oda. - mondta Kodama.
- Rendben, úgyis ha egy úton mennénk, akkor nagyobb lenne az esélye annak, hogy rossz úton megyünk. - mondta Chomaru.
- Okés, szerintem akkor induljunk. - javasoltam, s mindenki elindult én és Chomaru a baloldali úton, kodama pedig a jobb oldalon haladt tovább. Majd elkezdtünk futni hisz sietős volt a dolgunk. Telt múlt az idő, s kezdtünk kifáradni így megálltunk egy kicsit pihenni. Amikor már elégé kipihentem magam megint egy árny suhant el Chomaru erre rögtön előrántotta a zanbatouját.
- Fujingan! Kezouniba Yiba//Szélpenge! - kiáltotta Chomaru eztán szétvágta az árnyat majd odafutott hozzá és megdöbbenve láttam hogy tényleg valami árny szerűség volt.
- Mitsuhide mi lehet ez?? - kérdezte Chomaru. Rögtön átvizsgáltam a byakuganal.
- Ennek a valaminek van chakrája is. - mondtam megdöbben.
- Na mindegy tovább kell haladnunk a byakuganal kiderítettem hogy nem messze van innen egy kijárat szerintem induljunk akkor. - javasoltam és elindultunk.

Összeért az elágazás így sok idő után találkoztunk Kodamával.
- Á! De jó újra titeket látni srácok.-mondta.
Ahogy mentünk megpillantottunk valami furcsa szetnélyszerű helyet.
~ Ez különös...Egyre rejtélyesebb ez a hely..-gondoltam.
10 ember imádkozott, vagy mit csinált. Egy középen egy furcsa tekercsel ült a többiek között.
- Mitsuhide! Meg tudnád nézni, hogy a többi fickónak van- e Chakrája?- szólt oda Kodama.
Miután Mitsuhide megnézte, elmondta, hogy csak a "nagyember" jelent veszélyt.
- Ez nekem nem tiszta... Mit keres a tekercs ezen a helyen? Nem azt mondta Tsunade- sama, hogy egy árverésről kell majd visszaszereznünk?
~ Ez tényleg érdekes...Milyen árverés az ilyen? Lehet, hogy ez átverés?- gondoltam magamban mosolyogva.
Ezután egy tervet kellet kiötölni.
- Javaslom,..-kezdtem el az én ötletem-..hogy egy ember állja el az egyetlen menekülési utat ott, hogy a többi nem tudjon ellógni a tekerccsel...A másik két fő közül az egyik csinál egy klónt és az harcol helyette. Eközben a másik harcol ahogy tud..És aki a klónt csinálta elveszi a tekercset és segít utána a másiknak. Hát ez lenne az én ötletem...-mondtam várva a többiek válaszát várva.

Néhány idő után találkoztunk Kodamával is mert az elágazás a végén összeért.
- Á! De jó újra titeket látni srácok. - mondta Kodama.
Ahogy egyre beljebb értünk egy furcsa szentély szerűség tűnt fel.
10 ember ott imádkozott 1 ember körül.
- Mitsuhide! Meg tudnád nézni, hogy a többi fickónak van- e Chakrája? - kérdezte tőlem Kodama
- Meg persze. - mondtam és bekapcsoltam a byakugant. Elkezdtem nézni azt a 11 embert, aki ott volt majd nem sokkal később így szóltam:
- Úgy tűnik, csak annak van chakrája akit körbevesz az a 10 ember. - jelentettem ki. - Ez nekem nem tiszta... Mit keres a tekercs ezen a helyen? Nem azt mondta Tsunade- sama, hogy egy árverésről kell majd visszaszereznünk? - mondta a Yoshizava srác aztán egy tekercs tűnt fel mindannyijuknak.
- De azt mondta Tsunada ezt én se értem mit keres itt. - mondtam.
- Muszáj lesz valahogy megszerezni, így hát javaslom iktassuk ki azt a személyt. De kell egy terv. Próbáljunk összerakni valamit. - szólalt meg Kodama.
- Javaslom,..hogy egy ember állja el az egyetlen menekülési utat ott, hogy a többi nem tudjon ellógni a tekerccsel...A másik két fő közül az egyik csinál egy klónt és az harcol helyette. Eközben a másik harcol ahogy tud..És aki a klónt csinálta elveszi a tekercset és segít utána a másiknak. Hát ez lenne az én ötletem... - mondtam Chomaru.
- Okés ez nem rossz ötlet én vállalom a kijárat elállását. - mondtam majd odamentem a kijárathoz.

Miután mindenki belegyezett a tervbe, elindultunk: Mitsuhide a menekülést fogja elzárni, Kodama a tekercsért megy, én pedig megharcolok a böhöm Töhötömmel. El is indult tehát az akció. Ott álltunk majd mindenki elfoglalta a helyét. Elkezdődött a harc, inkább én harcoltam a melákkal, hogy nehogy kinyírja a klónt és észrevegye, hogy ez egy csapda. Csapkodtam a zanbatoummal, amerre csak láttam. Szerintem nem is érezte, hogy egy átverés áldozata.
- Most meghalsz!!-ordította és nekemtámadt egy kunaiial.
Szerencsére kivédtem a támadásait, de sokáig tartott a kézitusa. Oldalranéztem és láttam, hogy Kodama egy kis híján leejti a tekercset, de utána sikerült neki és a hüvelykujját mutatva közölte, hogy megvan a tekercs, de még mindig a dróton lóg. A kijárat felé néztem: Mitsuhide környékére sem ment egy ember, inkább be voltak kuporodva a sarokba. Eszükben sem volt a szabadulás szándéka. Mivel úgy láttam mindneki végzett a dolgával odaordítottam a klónnak:
- Támadj!
Ugrott is a klón, de simán hárította a támadást az ellenfelem. De ez volt a lényeg. Miután szétpukkant a klón, kiütöttem a kezéből a kunait és hátrarúgtam.