Név: Shimizu Kaito
Kor: 12
Születési dátum: 04.11.
Kaszt: Genin
Chakra beállítottság: Víz
Falu: Konohagakure no sato
Kinézet: Szőke hajú, ártatlan arcú gyerek. Az arcán egy vízszintes irányú vágás húzódik, az orr vonalában. Szeme különös, fekete szemgolyó, égszínkék írisz. Bal fülében két karika fülbevaló található. Ruházata: Fehér dzseki, fekete egész nyakat takaró gallérral, fekete újjakkal és zsebekkel. Fekete nadrágok és shinobi szandál. Fejpántját a jobb karjára kötözve viseli. A wakizashit hátul a derekán hordja átfűzve az övén. 139cm magas és 40 kg.
Jellem: Az életben visszahúzódó, nem kezdeményez beszélgetéseket, de ha szert tesz egy barátra akkor hűséges jó barát lesz. Annak ellenére, hogy visszahúzódó, vészhelyzet esetén talpraesett és elkötelezetten viselkedik.
Felszerelés: 1 wakizashi, 5 kunai, 5 shuriken, robbanó cetlik, drótkötél
Előtörténet:
A kezdetek
12 évnyi magány, 12 évnyi egyedüllét. 12 évvel ezelőtt az Eső Országában, egy határ menti faluban világot látott egy gyermek. Szülei és a kis falucska lakói örömmel fogadták a kisdedet. A nagy megpróbáltatásokon átesett anyát és az újszülöttet körül ünnepelték a falubeliek, egészen addig a pillanatig, mígnem a gyermek kinyitotta szemét. A gyerek szeme fekete volt, élénk kék írisszel. Ebben a pillanatban megváltozott mindenki véleménye róla.
-Démoni fattyú!
-Szörnyszülött!
Terjengtek a pletykák a tömegben. A gyermek szülei is megijedtek és ijedtjükben elhagyták a falut, ám a gyermek szeme mindenkiben félelmet keltett. A szülők próbálták védeni a gyermeküket, ám az emberek nem bírják, ha valami más van köztük. Félnek a másságtól. Emiatt a szülőket mindenhonnan kiközösítették, míg egy napon sikerült átköltözniük a Víz Országába, ahol gyermeküket rejtegették. Ekkor Kaito 3 éves volt. Úgy látszott, hogy életük kezd alakulni. Az apa dolgozott, az anya vigyázott a gyermekre, de tudták, hogy ez nem mehet így örökre. A gyereknek idővel muszáj lesz iskolába mennie, de tovább élték ezt az életmódot, ami lassan, fokozatosan egyre jobban nyomasztotta a szülőket.
Két évig éltek így, aztán megtörtént aminek sohasem lett volna szabad. Egyik nap az anya a házban főzött, Kaito meg a hátsó udvarban játszotta egyik kedvenc játékát, az origamit. Egy újabb rapülőt hajtogatott amikor a szél kissé felerősödött és a félkész játékszer kirepült a kezéből, át a háztetőn, ki az utcára. A kis Kaito elhatározta, hogy visszaszerzi játékszerét, ezért elindult át a házon a bejárati ajtó felé. Az ajtó előtt megállt és elgondolkozott.
„-Kaito! Sose menj ki a házból apu vagy anyu nélkül világos? Soha!”-mondogatták szülei. Ám Kaito látta, hogy anyja elfoglalt, apja meg nem volt otthon, így gondolta, hogy biztos nem tudja meg senki. Megragadta a kilincset és kinyitotta az ajtót. A kis falu ezen utcája üres volt és a papír repülő az utca kellős közepén hevert. A kisgyermek odasétált, amikor hirtelen trappolásra lett figyelmes. Egy ember közeledett lovon aki meglátva az utca közepén álló gyermeket lefékezte lovát.
-Te kis vakarcs! Hát nem tudod te, hogy…-amint a gyermek szemébe nézett, elakadt a szava. A gyermek szeme démoninak tűnt neki, s egyből a falu felé vette az irányt. Kaito értetlenkedve nézte az eliramló lovast, majd visszatért a házba.
Kaito estefelé már majdnem aludt amikor hirtelen valami nagy csapódást hallott. Felkelt.
-Keiko! Keiko! Baj van! Fogd Kaitot és siess! Valahogy kiderült! A falubeliek ide tartanak!-üvöltötte az apa.
-De Fujitsu, honnan tudják?
-Nem tudom, de siess! Te jó ég!-kiáltott az apa, majd más üvöltések hallatszottak.
-Adják ki a démont! Adják ki a démont!
Kaito megijedve burkolózott a takarójába, mikor anyja berontott hozzá és felkapta. Mindhárman a hátsókerten keresztül akartak menekülni, de a falubeliek bekerítették a házat. Amikor betörték a bambusz kerítést, az apa a tömegnek rontott, hogy feltartsa őket.
-Keiko! Meneküljetek!
Az asszony könnyektől fuldokolva szaladt ki a kerítés hátsó ajtaján. A kert egy folyóparthoz csatlakozott. Az anya a bambusz ajtónak nekiszaladva, szinte kiszakította azt a helyéről és a sekély folyóban landolt. Feltápászkodott és gyermekével tovább rohant. Körülbelül 10 percnyi futás után az anya nekidőlt egy fának, pihenni. Kaitot letette. A kisgyerek sokkos állapotban szédelgett. Nem tudta felfogni, hogy miért. Hirtelen égető fájdalmat érzett az arcán. Valami megvágta elég mélyen. Mikor körül nézett látta, hogy a mellette álló fába egy kunai kés fúródott amiről az ő vére csöpögött. A kunai-on egy cetli lógott ami szikrázni kezdett. Az anya megismerte, egy robbanó cetli! Shimizu Keiko gyermekéhez ugrott. Köré fonta magát, majd a cetli felrobbant. Az anya súlyosan megsérült, de még így is volt elég ereje, hogy feltápászkodjon, megragadja fia kezét és tovább szaladjon. Tudta, hogy egy shinobi vadászik rá és, hogy elkerülhetetlen, hogy utol érje, így amikor a faluból kivezető főútra értek, az anya megtorpant és körülnézett. A gyermek könnyezve kapaszkodott anyja ruhájába.
Az éjszaka homályából egy alak sziluettje vált láthatóvá. Az anya az alak felé fordult, majd pár kézjelet formált és elkiáltotta magát:
-Katon: goukakyou no jutsu!
Az anya egy hatalmas tűzgolyót fújt a támadóra, ami el is találta. A támadó alak lángok martaléka lett.
Shimizu Keiko és Kaito tovább haladtak az úton, amíg az anya össze nem esett a kimerültségtől és a vérveszteségtől.
-Kaito…Ígérd meg, hogy emlékezni fogsz ránk!...É…És…bocsáss meg…-préselte ki magából az utolsó szavakat az anya és csak bámulta ahogy fia sírva rogyik össze. Kezdett minden homályos lenni a számára, ám meglátott egy nagyobb csapatot közeledni feléjük. Két férfi rohant a nőhöz aki épphogy, de még eszméleténél volt.
-Sandaime-sama!-kiáltotta az egyik férfi.
-Ne…Ne bántsák…a fiamat!...-nyögte ki a sérült nő.
-Nyugodjon meg, vigyázni fogok a fiára!-válaszolta a csapat közepéről jövő idős ember.-Nem fogja soha senki sem bántani.
-Kö..köszönöm…-azzal az anya holtan esett össze.
A gyermek sírva nézte az anyját, ahogyan a csapat felpakolja a holttestét a lovas kocsira amit hoztak.
-Jöjj ifjú, vegyünk tisztességes búcsút anyádtól.-mondta szomorúan és együttérzően az öreg.
-Nem…nem szabad…-válaszolta szipogva Kaito.
-Nyugodj meg. Jöjj velem. Meg foglak védeni téged, nem hagyom, hogy bárki bántson.-mondta az öreg és kedvesen a kezét nyújtotta a kisgyerek felé.
-H…Hai…-válaszolta a gyerek és megfogta az idős ember kezét, majd hirtelen megint sírva fakadt, majd összeesett a kimerültségtől. Az öreg felkapta és saját kezében vitte a tovább a gyermeket.
-Sok volt neked ennyi tragédia igaz? Szörnyű állapotok uralkodnak ebben az országban…-jegyezte meg halkan.
-Apám! Most minek kell egy nő hulláját és egy gyermeket is magunkkal cipelnünk?-kérdezte egy férfi az öreg háta mögül.
-Asuma…Még mindig nem érted, hogy ki az a király akit a shinobinak védelmeznie kell. Majd ha megérted, akkor leszel igazán shinobi.
A harmadik Hokage volt az aki megmentette Kaitot és a Tűz Országába vitte.
Akadémiai korszak:
Új élet, új lehetőség. Konohában minden más volt Kaito számára. Az emberek sokkal barátságosabbak, de mindig hidegen tekintettek rá. Egy évig élt az árvaházban, majd az akadémiára jelentkezett. Az akadémiai évek magányosan teltek. Fura kinézete miatt senki sem kedvelte, kiközösítették, gyakran gúnyolódtak rajta. Egyedül a senseiek voltak jók hozzá és persze Sandaime Hokage. Barátok híján és így szabadidős szórakozás nélkül csak a tanulással tudott foglalkozni, emiatt kiváló növendék volt. A senseiek büszkék voltak rá és ő igyekezett bizonyítani. Azt szerette volna, ha a társai is elismerik, ha az egész falu elismerné. Azt szerette volna, ha az emberek meglátnák az értékeit, így keményen dolgozott, mígnem eljött a vizsga ideje. A várva várt vizsgán kiválóan teljesített, probléma nélkül átment. Ez volt az álma, az utolsó reménye a jobb idők felé. Végre csapatba fog kerülni és bebizonyíthatja mindenkinek, hogy ő igenis egy remek ember, remek csapattárs, remek shinobi és talán barátokat is szerezhet.
Tárgy: Shimizu Kaito 
Vas. Aug. 16, 2009 10:47 am
