Az Akadémia Tantermei

~Fúú basszus...Majdnem elkéstem.-gondoltam a tanterem felé futva.
Odaértem és megálltam.
~ Khm...Elnézést a késésért! pff ez nem jó.Öhhmm. Elnézés sensei feltartottak idefele..Na mindegy..
Ezzel be is nyitottam. Úgy tűnt én vagyok az első.. Vagy várjunk csak! Ott ül egy fiú a padban. Odamentem hozzá és megszólítottam:
- Helló! Izzé..Chomaru Mitarashi vagyok, te is a....
- Nyugi ismerlek- mondta nyugodtan és hátrafordult.
Régi barátom Kodama volt.
- Haver ezer éve találkoztunk! Te is a senseit várod?-és vártam a választ.

~Na ma végre találkozok a senseijemmel és a csapattársaimmal. Az a szóbeszéd, hogy egy lány lesz az. Erre kiváncsi leszek. Azzal beléptem a tanterembe. Azt hittem, hogy én leszek az első amikor megláttam a másik két genint.
~Baszus elkéstem, de legaláb a sensei elött ide értem. Ez után odamentem a két sráchoz és köszöntem.
-Szevasztok a nevem Kisame Akasumi és a tiétek? Miután ezt kimontam leültem melélyük és valami furcsa zajt halottam az ablak felől. Oda mentem és láttam egy gyönyörü nőt, de mivel a senseit várjuk inkáb viszamentem és vártam a fiúk válaszát.

*Ring-ring-ring*
Kezdett el csengeni a csörgőóra, én pedig enyhén szólva is kómásan kecmeregtem ki a jó meleg és puha, kiscica mintás ágyikómból. Gyorsan megreggeliztem, és elindultam, hogy végre személyesen találkozhassak az újdonsült geninjeimmel. Útközben összefutottam néhány ismerőssel, akikel kicsit beszélgettünk, és így szépen repült az idő. Kicsit késve ugyan, de rájöttem, hogy engem meg bizony várnak a kis emberpalántáim. Sietősre véve a lépteimet, végre oda értem, és berontottam az egyik terembe.
- Meg… jött… tem…
Mondtam lihegve, hiszen nem kis sebességgel rohantam végig a folyosókon, ám megdöbbenve vettem észre, hogy rossz ajtón nyitottam be. Kissé lógóorral, és lihegve baktattam ki az üres teremből, és indultam megkeresni a genineket, akik valószínűleg már órák óta csak rám várnak… Kevés keresgélés után végre sikerült őket megtalálnom, majd mielőtt beléptem volna a terembe mély levegőt vettem, és kicsit komolyabb arckifejezést erőltettem magamra. Néhányszor sikerült ugyan elnevetnem magam, de azért csak sikerült…
- Öhm… Sziasztok! Elnézést, hogy késtem, de akadt egy kis dolgom.
Kezdtem el magyarázkodni, majd elindultam a tanári asztal felé. Mikor odaértem, felemeltem az asztalról a krétát, és nagy nyomtatott betűkkel felírtam a táblára a nevem, majd belekezdtem a szokásos tanári rizsába.
- Az én nevem, Tadayoshi Ayame. Örvendek. Mától én leszek a senseietek, és én tanítalak titeket. Remélem sikerül jó barátságot kialakítanunk.
Már kezdtem kicsit rosszul lenni ettől a tanári maszlagtól, szóval úgy döntöttem, hogy inkább visszaváltok a normális beszédstílusomra, ami kicsit másabb, mint a nyugodt, kimért, és szigorú tanári hang.
- Esetleg valami kérdés? De lehetőleg olyan legyen, amire tudok is válaszolni.
Kérdeztem meg egy feszültségoldó mosoly kíséretében. Na jó, lehet, hogy a gyerekek annyira nem is voltak feszültek, de én úgy éreztem magam, mintha valami vizsgán lennék, amit kifejezetten utálok. Már néha az is zavar, ha kettőnél több szem tapad rám, minden esetre megpróbáltam kicsit lenyugtatni magam, és remélhetőleg ennek a kis mosolynak sikerült feloldania engem is, és az esetleg kissé ideges genineket.

Egyedül ültem a helyemen, mindenki találja ki mit csináltam! Mangát olvastam... Fordítva ültem be a padba, az egyik lábamat pedig az előttem lévő asztalra tettem. Hirtelen ismerős hangot hallottam meg:
- Helló! Izzé..Chomaru Mitarashi vagyok, te is a....
- Nyugi ismerlek.- jelentettem ki, aztán hátrapillantottam régi haveromra Chomarura.
- Haver ezer éve találkoztunk! Te is a senseit várod?- érdeklődött a shinobi barátom.
- Ja... Asszem. Úgy tűnik egy csapatban leszünk. Király!- szóltam jókedvűen. Hirtelen betoppant egy új srác, akivel még nem találkoztam soha.
- Szevasztok a nevem Kisame Akasumi és a tiétek?- kérdezte az ifjú ninja.
- Csá! A nevem Yoshizawa Kodama, a Yoshizawa klánból... Örülök a találkozásnak.- mutatkoztam be, ezt követően újra olvasgattam a kezemben lévő irományt.
- Amúgy hogy telnek a mindennapjaid Chomaru?- tettem fel a kérdést a srác felé, mivel egy ideig nem nagyon találkoztunk. Beszélgettünk még elég sokat, ám a sensei nem jött.
~ Ember! Nem tudom miért késik ennyit... Talán nincs is kedve találkozni velünk? Vagy lehet, hogy merényletet tervez ellenünk? Talán a családtagjainkat is meg akarja ölni!?... Lehet, túl sok mangát olvasok...~ kalandoztak el egy kicsit a gondolataim, elég szórakozott voltam, amit kívülről a legyőzhetetlen lustaságommal lepleztem. Teltek múltak a percek, órak, majd befutott egy csinos nő.
~ Höh?? Csak nem?~ döbbentem le a manga alól fél szemmel kikucskálva.
- Öhm… Sziasztok! Elnézést, hogy késtem, de akadt egy kis dolgom.- mondta a Jounin.
~ Tuti kamuzik!~ merengtem, unott képet vágva. Viszont valójában nagyon kíváncsi voltam, mit fog mondani, vagy egyáltalán milyen ember is lehet.
- Az én nevem, Tadayoshi Ayame. Örvendek. Mától én leszek a senseietek, és én tanítalak titeket. Remélem sikerül jó barátságot kialakítanunk.- szólalt meg, miután felírta a táblára a nevét nagy betűkkel. Kicsit feszült volt, valószínűleg mi leszünk az első csapata.
- Esetleg valami kérdés? De lehetőleg olyan legyen, amire tudok is válaszolni.
Senki nem felelt, hát úgy döntöttem, eljött az ideje a bemutatkozásnak.
- Szép jó reggelt, napot, vagy mi van most...- vakartam a fejemet, miközben felálltam a padból.- Ő... A nevem Yoshizawa Kodama, 15 éves vagyok, a Kék Tűz Jutsu és az Aogan birtokosa, amely a klánomból csak minden 8. embernek adatik meg. Szeretek mangát olvasni... Meg mangát olvasni... Ja! Persze imádok még aludni is, néha pedig a hülye bátyámat idegesíteni, verekedni vele. Tűz elemű technikákban, valamint Tai Jutsuban vagyok jó. Könnyen barátkozok, de nem mindenkinek mutatom meg az igazi énemet. Vannak, akik pár nap alatt megismernek, ám néhány embert soha nem fogok közel engedni magamhoz.- vágtam itt elég komoly arcot, aztán hirtelenjében egy fülig érő mosolyt adtam le.
- Azt hiszem ennyi lenne, nagyon örülök a találkozásnak sensei!- közöltem Ayame senseiel, majd leültem a helyemre, újra bambultam a japán képregényt.

Kodama elmondta mit kell tudni róla, de most rajtam a sor.
- Jó reggelt! Én Chomaru Mitarashi vagyok, a Mitarashi klánból. 15 leszek.Birtoklom klánom Kekkei Genkai-át a Fujingant. Szeretek viccelődni, olvasni. Szeretem a kihívásokat, de ehhez képest elég lusta vagyok. Háááttt...körü-belül ennyi.-mondtam kicsit kínosan, de utána folytattam-Jaa, példaképem a nagyapám, akitől örököltem ezt a batár kardot..-mutattam a hátamom levő zanbatou-ra.
Egy-két perc eltelt és most Kisame következik....

Ahogy látom már Chomaru és Kodama is végzet. Most én jövök, azt hiszem.
-Heló a nevem Kisame Akasumi. A Romanji klánból való vagyok. Az életem elégé keszekusza. Voltam már a mellék ág gyermeke és most a főágban vannak a szüleim. Az akadémiát örülök, hogy sikerült befejeznem és most itt vagyok. Magamról hát... Igazából én nem igen tudom eldönteni, hogy mien is vagyok, csak azt tudom mondani amit mindenki más is. Sok ember szerint vicces és kitartóvagyok, na meg álmodozó, és vanak olyanok akik szerint nőcsábász vagyok, de ezt szeretik bennem én viszont nem igazán hiszem ezt. Amit meg én gondolok. Mindent megteszek, hogy segícsek a barátaimna. Mindig engedelmeskedek a parancsnak kivéve mikor nem értek vele egyet. Na de itt a kardom ami különleges és nincs ennél élesebb kard a világon. Van egy Kekkei Genkaiom is, de az legyen meglepetés. Na ez lennék én. Remélem jó sok kalandban lesz részünk.

Miután kiderült, hogy senkinek sincs kérdése, végre elkezdhettük a bemutatkozósdit. Kiderült, hogy sikerült egy olyan csapatot összekaparni a számomra, ahol minden tag jelentkezik egy Kekkei Genkaijal. Nem mondom, nagyon örültem neki, főleg hogy így sokkal nehezebb lesz velük a dolgom…
- Úgy néz ki, érdekes évek elé nézünk.
Mosolyodtam el barátságosan, majd felálltam a székből, és elkezdtem sétálni.
- És miért szeretnétek a shinobik társadalmához tartozni? Esetleg van vele valami célotok?
Folytattam tovább a szokásos faggatózást, amit már kezdtem unni, de hát… ez egy sensei első feladata... Ajánlatos minél több infót begyűjteni a geninekről, mielőtt elkezdenék a munkát. Emlékszem, hogy annak idején velünk is eljátszotta ezt a sensei. Ha jól rémlik, nekem valami olyasmi volt a válaszom, hogy szeretném minél előbb elkapni az édesanyám gyilkosát, ami meg is történt, de sajnos nem úgy, ahogy arra számítottam. Miközben hallgattam az indokokat, hirtelen halk morgásra lettem figyelmes, mely a gyomrom tájéka felől hallatszott, és egyre hangosabb lett, igaz, annyira még nem volt hangos, hogy a tőlem néhány méterre lévő geninek meghallják, legalábbis ezt reméltem.
~ Nem igaz… Pedig akkor ettem, amikor elindultam, és az nem volt olyan későn… Vagy mégis?
Gondolkoztam el egy pár pillanatra, de inkább visszatereltem a figyelmem srácokra, és hallgattam őket. Miután befejezték, ismét megszólaltam.
- Ha jól rémlik, már hallottam a klánjaitokról, bár nem sokat.
Mondtam, majd ismét közbeszólt a gyomrom, bár ezúttal kicsit hangosabban, mint eddig. Mindig is idegesített, hogy ennyire bélpoklos vagyok, de legalább nem hízok… Amint elkezdett korogni a gyomrom, azonnal vörösre.
- Öhm… Mit szólnátok, ha elmennénk harapni valamit?
Kérdeztem kicsi zavartan.

//Köv. post --> Konoha melletti erdő//

A sensei kérdésére újra kitekintettem a lapok mögül, majd megint felálltam.
- Az én célom, hogy erősebb legyek a klánom alapítójától, Yoshizawa Yukimurától, és akkor majd én leszek a Hokage jobb keze. Mivel a mi klánunk feladata mindig is a Hokagék szolgálása volt, már a kezdetek óta, ezért nem vágyom a falu irányítására. Természetesen, ha felajánjlák ezt a lehetőséget, tiltakozás nélkül el fogom fogadni.- jelentettem ki, mialatt egy fülig érő vigyor jelent meg arcomon. Miközben a többiek is elmondták a dolgaikat, érdeklődve figyeltem. Ekkor a sensei szóba hozta a kaja fogalmát.
- Kaja? Kaja!!!- kiáltottam, ezt követően kicsit furán éreztem magam... Talán ismét sikerült hülye benyomást keltenem.
- Öhm... Öhm... Akarom mondani, én benne vagyok sensei!- közöltem boldogan.

- Az én célom, hogy a falu egyik legerősebb és legmegbecsültebb ninjája legyek.-mondtam tömören..
Még utána beszélgettünk egy kicsit és egy kérdést tett fel nekünka sensei:
- Öhm… Mit szólnátok, ha elmennénk harapni valamit?
- Én nekem se ártana egy kevés kaja...-mondtam Kodama után

-Az én célom. Na lásuk csak. Ja igen. Az, hogy az én klánom legyen a legerősebb és, hogy én legyek az első aki a Kekkei Genkai 4. szintjét is eléri. Rádásul én szeretnék a sárkányok legmegbízhatób embere lenni és a sárkány királyt is megszeretném idézni. Vagyis a lényege az, hogy mindeki megbecsüljön ne peding csak egy idegesítő gyerek legyek mindenki szemében.
Miután ez kimontam megszólal a sensei:
- Öhm… Mit szólnátok, ha elmennénk harapni valamit?
-Tőlem mehetünk is, de csak is rament eszek per pillanat.