Natsuki Shuichi
Hozzászólások száma : 69
Reputation : 0
Registration date : 2009. Oct. 04.
Karakterinformáció
Chakra:
    (31800/36000)
Szint: ANBU (Kapitány)
Kekkei Genkai: Rin'negan
 |  Tárgy: Natsuki Shuichi  Hétf. Okt. 05, 2009 6:59 pm | |
| Név: Natsuki Shuichi
- becenév: Shuu
Kaszt: Kirigakure ANBU kapitánya
Kor: 23
Nem: Férfi
Felszerelés: 10db kunai, 10db shuriken, 15db robbanó cetli, 1 chakrakristályokból álló nyaklánc
Születési idő: október 18.
Kekkei Genkai: Rin’negan (Megami-samatól megkaptam az engedélyt)
Chakra beállítottság: A Rin’negan miatt minden elembe betekintése van.
Jellem: Shuu egy rátermett, okos ninja. Vezéregyéniség, jó emberismerő, tehetséges színész. Másokat előszeretettel használ fel saját céljainak elérése érdekében, önző. Önmagával szemben kevésbé kritikus, rendíthetetlenül hisz céljai nemességében. Győztes típus, nem szeret és nem is tud veszíteni.
Előtörténet:
Réges-régen, még a 6 ösvény bölcse megjelenése előtt, élt egy Natsuki Tedeko nevű férfi a mai Víz Országában. Fegyverkészítő volt a saját apró, nomád falujában. Az emberek ekkor még békésen éltek egymás között, nem számított kor, rang vagy származás. A fegyvereket az állatok elfogására használták. Tedekonak is jó élete volt, dárdái és saját készítésű kardjaival könnyen meg tudott élni. A falujában, jóban volt az emberekkel, amikor elejtettek egy állatot, a Tedeko által készített fegyverekkel, õ meg volt hívva lakmározni, egy saké társaságában. Azonban ekkor megjelent a 6 ösvény bölcse, és feltalálta a ninjutsut. Ahogy az évek teltek, az emberek kapzsivá váltak, többet akartak tudni, erősebbek akartak lenni. A ninjutsu bejárta a világot, sőt még Tedeko apró falujába is eljutott a hír. De az ott lévő embereknek nem volt pénzük, hogy elutazzanak, és ninjutsut tanuljanak. Ők is kapzsivá és ellenségessé váltak egymással. Lassan a Tedeko által gyártott fegyverek nélkül nem lehetett az utcára kimenni, nehogy egy szegényebb ember rád támadjon. Azonban Tedeko megelégelte a dolgot. Lóra szállt, és elhagyta a falut. Délnek indult. Hosszú utat járt be, hajóról hajóra utazott az apró szigetek közt, míg nem egyszer elért a mai Nagi szigetre. Nagyon megtetszett neki ez a hely. Éghajlata megfelelő volt, a tenger meleg volt. Minden megvolt, ami Tedekonak kellett. Így hát letelepedett. Úgy tűnt erre felé az emberek sokkal barátságosabbak voltak. Talán az éghajlat teszi. – gondolta õ. Megismerkedett egy fiatal ottani lánnyal. Pár évvel később összeházasodtak. Nem sokkal találkozásuk után (10 hónappal később) a lánynak fia született Tedekotól. Majd pár évre rá még egy. A gyerekeket mindig jóindulatra és kedvességre nevelték.
Teltek múltak az évek, a Nagi szigetre is eljutott a ninjutsu híre. Az emberek máshogy reagáltak a dologra, nem érdekelte őket. Kivéve egy embert. Az akkor már 40-es éveiben járó Tedeko idősebb fiát, Shigurét. Mikor apjának ezt bejelentette, ő csóválta a fejét. Még szép hogy csóválta, azok után, amit átélt a Víz Országban. Azonban nem tehetett semmit, fia nagykorú lett, azt tehetett, amit akart.
- Apám, megerősödöm, és visszatérek. Ígérem.
Csengtek az apa fülében fia utolsó szavai. Évekig nem látta fiát, azonban érezte, de legalábbis bízott benne hogy visszatér. Míg nem egy nap, egy hajó kötött ki Tedeko házánál. És Shigure szállt ki belőle. Páncélba volt öltözve, és egy katana volt a hátán. Apja elmosolyodott, amint látta, hogy milyen erős a fia, azonban látszott rajta hogy nem túl boldog hogy ezt az utat választotta. Ekkorra már az 50-et is betöltötte az apa, és megrázóan hatott rá, amikor fiatalabbik fia, látva bátyját, szintén shinobi akart lenni. Elment, teltek múltak az évek, de ő nem tért vissza. Shigure csak edzett egész álló nap, és érezte, hogy vissza fog térni. De nem jött. Amikor tudatosult benne, hogy kis öccse meghalt, úgy döntött megbosszulja. Egyedül hagyta apját és anyját, hajóra szállt majd elhagyta a szigetet. Pár hónap múlva visszatért, sikerrel járt, végzett a három ninjával aki, megölte az öccsét. De ekkor érkezett az igazi megrázkódtatás számára. Apja nem volt többé. Szívelégtelenségben halt meg. Kiborult Shigure. Úgy döntött, hogy soha nem megy el többet, hanem itt marad anyjával, aki örök gyászt fogadott férje halálára. Shigure is megismerkedett egy lánnyal, és lett két fiúgyermekük és később egy lányuk. A két fiút apja és öccse emlékére nevezték el Natsuki Tedekonak és Natsuki Otorinak. Majd a később született lányukat, az akkor már halott anyja emlékére: Natsuki Yokinanak nevezték. Shigure nagyon jó családapa volt, saját bevallása szerint meg próbált olyan lenni, mint apja volt egykoron. Apja emlékére a két fiú is ninja akart lenni, Shigure rettenetesen féltette őket, hisz öccsét nem tudta kiverni a fejéből. De elengedte őket, hisz emlékezett, hogy vágyott, arra hogy ő is ninja legyen.
Megkönnyebbülésére a két fia visszatértek néhány év elteltével, azonban úgy tűnt futnak valami elől.
- Apám! Kitört a háború a víz országban!
Kiáltották, ahogy kiugrottak a csónakból, és apjuk felé futottak. Szerencsére ez a Nagi szigetre akkor még nem terjedt ki. Egyelőre.
Teltek múltak az évek, az Natsuki család egyre bővült, és egy egész tehetős klánná nőtte ki magát. A háború, pedig csak folytatódott. Úgy tűnt soha nem lesz vége. Eddigre már a Nagi szigetre is kiterjedt, azonban ahogy a generációk előre haladtak, a klán shinobi-jai egyre erősebbek lettek. A Nagi szigeten élő védtelen, klán nélküli emberek csatlakoztak a klánhoz, így az már elég nagy számmal, jobb időkben 100-120 taggal rendelkezett. Azonban egy Rei nevű harcos a többi társa felett állt erőben. Õ, a klán főágának volt a tagja, tehát Tedeko leszármazottja volt. Õ volt az Ifjabb Natsuki Otorinak a fia. Feleségül vett egy gyönyörű szép nőt, Mayu Haiiru-t aki később csatlakozott a klánhoz, majd két fiúnak; Itagakinak és Shuichinak adott életet, a nagy háborús idő közepén. Vajon milyen gyermekkor vár rájuk?
Shuichi 3 évvel bátyja; Itagaki után született. Apja nem volt ott a szülés pillanatában, hisz az egyik ellenséges klán ellen harcoltak. Azonban a Natsuki klán harcosai erősek voltak és megvédték a falujukat. Folytonos harcok között cseperedett az ifjú Shu, így a vér nem volt újdonság számára. Imádta a tenger közelségét, ha tehette egész nap csak benne lubickolt. Így már elég korán meg tanult úszni is, apja segítségével, amikor éppen csendesebb, harc nélküli hónapokat éltek. Amikor elérte a 7 éves kort, már sokat segített a klánnak a harcok előkészületeiben. Segített hajókat építeni nagybátyjának, és nagypapájától, Ifj. Natsuki Otoritól, aki már korántsem volt fiatal, megtanulta így a kovácsmesterséget, és a segítségével készített magának egy katanát. Nem volt túl éles, a pengéje kacskaringós volt, és a vége, pedig tompa. De Nagypapája megdicsérte, akitől ez nem volt túl gyakori, és ez volt a legfontosabb számára. Apja látva 7 éves fia újdonsült tevékenységét, úgy döntött, itt az ideje, hogy a fia ninja legyen. Meg beszélte a klán vezetőjével, aki egyben a nagybátyja is volt, az Ifjabb Natsuki Tedekoval, aki szintén úgy döntött, hogy eljött a megfelelő idő, hogy a fiú elkezdje a ninja útját.
Apja sietett, hogy közölje Shuichivel az örömhírt. A fiú természetesen majd kiugrott a bőréből, hogy követheti bátyját, aki ekkor már a klán teljes jogú tagja volt. Megkérte apját, hogy rögtön kezdjenek bele az edzésbe, azonban ő nyugalomra intette a fiút, és azt ajánlotta, hogy aludjon rá egyet. Leszállt az éjszaka, de a kis Shuichi természetesen nem tudott aludni. Nagyon izgatott volt a másnappal kapcsolatban.
~ Vajon mit fogok tanulni? Nehéz lesz ninjának lenni? - Ezek a gondolatok gyötörték őt egész éjszaka. Eddig még semmilyen ninja kalandban nem volt része, bátyjával gyakran játszottak ninjásdit, de az ugye bár nem az igazi. Amikor a falura támadtak a nőket és a gyereket gyorsan elbujtatták, így még egy harcot sem vélt látni. Természetesen utólagosan a holttesteket, és a vért azt látta, és bár az elején sokkolta a látvány, egy idő után hozzászokott.
Eljött a másnap, és Shuichi nem aludt az éjszaka, nem jött álom a szemére, maximum egy-két órára. Nagyon álmosnak érezte magát, de apja lelkesítő szavai rögtön felrázták.
- Fogd ezt.
Nyújtott oda egy kunait a fiúhoz. Természetesen már látott ilyet, de még sosem fogta meg. Majd egy fára mutatott az apja, 50 méterre tőlük, és ebből Shuichi rögtön megértette, hogy mi is a dolga.
- Találd el a fát. Ha sikerül, akkor a következő fokozatra léphetünk. - mondta higgadtan az apja.
- Nem probléma! - válaszolt a fiú annál lelkesebben.
Majd minden erejét összegyűjtötte, és ahogy egyszer bátyjától látta, eldobta a kunait. Az repült 10 métert, majd erőtlenül a földre pottyant.
- Ne bízd el magad. Ideje gyakorolni. - mondta az apja és kirakott 20 kunait a fiú elé. Az lelkesen felkapta a hozzá legközelebb lévőt, és újra eldobta. Ez is követte az előzőt, és egy kicsit messzebb tőle, lepottyant. Shuu kudarcról kudarcra egyre lelkesebb lett. A nap narancssárgára festette a partot, apja, pedig egy fa tövében szunyókált, amikor egy hangos koppanásra lett figyelmes. Kinyitotta a szemeit. A fiú a következő szavakat lihegte:
- Megcsináltam…
Apja elmosolyodott, majd a fára pillantott. A kunai fogója, pedig egyenesen visszabámult rá a fa kérgéből. Majd visszapillantott a fiúra. De az már a földön feküdt és aludt. Így teltek múltak a napok, Shuichi egyre erősödött, már a legtöbb fegyverrel tudott dobni. Hónapok teltek el gyakorlással, mire célzását a tökéletesre pontosította, majd apjával áttértek a ninjutsura. A fiúnak ez könnyebben ment, mint a fegyverdobálás, és sikerült is néhány alapvető technikát elsajátítania. Azonban a genjutsu nem volt az erőssége. Apja meg próbált neki néhány trükköt tanítani, de õ jobban ragaszkodott a tai- és a ninjutsuhoz. Kedvenc szórakozása az volt, hogy amikor valaki elment a klán területéről, felvette az alakját, és hülyének állította be magát. Párszor megkergették emiatt, de ő a tengerbe menekült, és mivel kis kora óta úszott, a vízben szinte páratlan sebességre tett szert. Apja látva, hogy fia flegmatikusan áll hozzá a genjutsuhoz, inkább úgy döntött, hogy azt hagyja vele, inkább egy még talán a ninjutsunál is fontosabb tényezőre áll rá. A sebességre. Apja különböző súlyokat akasztott a fiú síp csontjára, amit havonta plusz öt kilóval növelt. Ebben kellett a fiúnak úsznia, futnia, ennie. Ebben volt egész nap. Míg nem egy nap apja úgy látta, hogy eljött az idő, hogy levegyék a lábsúlyokat. A fiúnak nagyon furcsa érzés volt, ahogy hónapok után teljesen szabad volt a lába. Egy napig úgy döntött, hogy pihenteti, és inkább nem áll rá. Hazament, befeküdt az ágyába majd egésznap ninjutsu kézikönyv tekercset olvasott.
Másnap korán reggel Shuichi apja szavaira kelt fel.
- Kezdődik a beavatásod fiam. - mondta nyugodtan az apja.
A fiú felült, majd lelkesen felkiáltott. Felkapta a ruháit gyorsan, majd az apja elé állt.
- Mi a feladat? - nézett apjára kérdőn.
Az öreg elmosolyodott. Majd egy kendőt rakott ki a fiú elé. Shuichi meglepődötten nézett, majd apja felemelte a kendőt, és bekötötte fia szemét. Ki vezette a házból, majd felrakta egy lóra, majd az apja is egy lóra szállt. Elindultak. Több órán keresztül mentek. Amikor az apja jónak látta, megállt parancsolt, majd leszállította a fiút a lóról. Levette a kendőjét. Az ifjú Natsuki körül nézett. Egy erdőben voltak, egy ködös ösvényen.
- Ez itt mi? - kérdezte a fiú értetlenül.
- Most valahol vagyunk. Haza kell találnod! - szólt bölcsen apja.
- Hihi, az könnyű lesz, csak követlek téged. - nevetett a fiú.
- Tényleg? - kérdezett vissza az apja, majd egy nagy pukkanással, ő és a lovak eltűntek. Csak egy cetlit hagyott maga mögött, amire ez volt írva: ’Kage Bunshin no Jutsu’ Ekkor heves szél támadt fel és a ló által maga mögött hagyott lábnyomokat befedte földdel. Shuichi elindult arra felé amerről jöttek. // Látta, hogy merre áll a ló feje // Majd kinyitotta hátizsákját, és megnézte mit hozott magával. Szerencsétlenségére pár kunai volt benne, és egy kenyérszelet. Arra gondolt, hogy végül is egy szigeten van. Akármerre megy, a tengerhez jut, és ha a tengerparton körbe megy, akkor meg fogja találni a faluját. Így hát elkezdett futni az ösvényen. Már több órája futhatott, amikor alakokat látott körvonalazódni maga előtt. Remélte, hogy a faluba ért. Majd amikor közelebb ért, meg torpant. 3 bandita volt. Az egyiknek katanája volt, a másiknak egy dárdája a harmadiknak, pedig egy Kama-ja // a fejsze japán változata //
- Hé, ez a gyerek a Natsuki klánból származik!- mutatott rá a katanával felszerelt bandita.
- Kapjuk el! - üvöltött a másik, mire mind hárman egyszerre Shuichire rontottak. Nem volt sok ideje gondolkozni, sebességi előnyét felhasználva hátra futott, majd előkapta a kunaiokat, amiket az előbb látott a táskájában.
- Tedd le azt kisfiú, mielőtt még megsérül val…- kiáltotta gúnyosan
De nem tudta befejezni, mert egy kunai állt ki a fegyvertartó karjából. Egy másodperccel később a többi bandita is így találta magát, egy kunai-al a karjukba. Majd mielőtt még Shuichi újra reagálhatott volna a három bandita füsttel, és egy puff hanggal eltűnt. Egyszer csak 2 út menti bokor is ugyanezt a hangot adta ki, és az egyik helyén megjelent az apja, a másikon, pedig a klán vezetője.
- Átmentél. - mondta halkan a klán vezető.
Shuichi nem hitt a fülének. Egy átverés volt az egész teszt. Nem tudta, hogy most örüljön neki, vagy legyen megsértve. De úgy döntött, hogy inkább nem érdekli az átverés rész, és élvezi, hogy átment.
Shuichi unalmasan tengette beavatottként napjait. Néha elment egy felderítő küldetésre apjával, vagy elküldték a bátyjával egy szomszédos faluba ivó vízért. Nem volt egy túl veszélyes, vagy éppen szórakoztatónak nevezhető munka. Bátyjával néha bementek az erdőbe gyakorolni, de már az ő kapcsolatuk sem volt a régi. Anyja, pedig hedonista életet élt, amikor nem volt a férje otthon. Barátnőivel sokszor elmentek inni vagy épp szerencsejátékozni. Mármint nem gépeken, hanem kártyával és kockával. A háború a Nagi Szigeten újra kezdődött. Az elnyomó hatalmú Tenger Ország-béli klán betört a Nagi szigettől délre lévő O’uzu szigetre és elfoglalta azt. Nem kell mondani, hogy a Nagi szigetre is fájt a foguk, ahonnan könnyen átmehetnek a Víz országába. Azonban egyszer a klán főurai úgy döntöttek, hogy a Víz Ország egyik déli szigetén élő rivális klánt meg kell fosztani területétől, de mivel a legtöbb harcos és mester ninja az O’uzu szigeten harcolt, ezért klán tagok fognak hódítani. A klán szűkölködött a klán tagokban, és a vezető döntése alapján Shuichi megérett arra a szintre, hogy klán tag legyen, és harcokban vegyen részt. Amikor értesítették, nagyon megörült a fiú, hogy végre bátyjával mehet egy igazi küldetésre. Így hát hajóra szálltak, és támadtak.
Sok fej hullott azon a szigeten. De szerencsére több a rivális klánból, mint a Natsuki klánból. Shuichi ezen a küldetésen szerezte meg első sérülését, mikor egy ellenség a hosszú kardja végével egy vágást ejtett keresztbe a hátán. Szerencsére még sikerült elmenekülnie biztosabb helyre, mielőtt még végleg végeztek volna vele. Vége lett a harcnak, és a Natsuki klán jött ki győztesen. Néhányan ott maradtak, hogy kiépítsék a területet, de a legtöbben visszatértek a Nagi szigetre, a szebb éghajlat miatt. Azonban a visszatérőknek egy nagy, és egyben rossz meglepetéssel kellett szembesülniük. A klán vezetője elhunyt. Mivel háború volt folyamatban, nem totojázhattak, meg kellett választani a következő vezetőt. Az előző vezér öccsét, vagyis Shuichi nagypapáját választották meg. Õ sem volt már fiatal, de sokkal fittebb és egészségesebb volt, mint bátyja.
Nem sokkal az új vezető beiktatása után a Tenger országi klán lerohanta a falut. Sok házat felgyújtottak, azonban úgy tűnt sikerül visszaszorítani a támadást. De ekkor Shuichi szeme előtt, apjának átvágták a torkát, térdre rogyott, majd vérző torkát szorította. Értelmetlenül. Vére vörösre festette a földet, majd lecsurgott, és a sokkban mozdulatlanul álló Shuichi lábánál állt meg. Shuichi ebben a pillanatban egy különleges erőt érzett felszabadulni magában. Képes volt a vizet és a jeget uralni…
A harc véget ért, a Natsukik jöttek ki győztesen, de Shuu nagy árat fizetett… Elvesztette az apját.
Másnap megkereste a nagyapját, aki ekkor éppen a halálozási adatokat nézte át. Majd megmutatta neki a Doujutsut, ami a harctéren tört elő belőle. A fiú nagyapja elmagyarázta, hogy a Natsuki klán Rokudou-sennin leszármazottja, s ezért néhány kivételes ninja egy Kekkei Genkai-t örökölt tőle. A Rin’negan. Elmesélte, hogy elméletben már nem kéne rendelkeznie ezzel az erővel, de az apja halála felszabadította ezt a képességet. A vezető azt mondta, hogy a fiú vágya, hogy megmentse az apját aktiválta a Kekkei Genkai-t. Shuichi rájött, hogy a nagyapja, avagy a klán vezetője nagyon sok titkot rejt, és protekciót élvez, ha vele marad, minden szempontból. Úgy döntött, hogy oda költözik hozzá. Természetesen nem csak az előbb felsorolt okokból. Shuu mielőtt nem látta, nem volt tisztában a nagyapja képességeivel, nagyon erős shinobi. Shuichi sokat tanulhatott tőle. Megtanult néhány technikát, amiket hasznosított a küldetéseiben, és tökéletesítette a Kekkei Genkai-ját. Az ott töltött idő alatt a fiú kifejezetten előnyére változott. Nem csak technikákat, és tudást tanult, taktikai képessége is fejlődött, sőt még a személyisége is. Sok küldetésben volt része, szállítások ellenséges területen át, a klán idősebb, és gyengébb fő urait megvédeni. De mindközül a kedvence a „területfoglalós” küldetésfajta volt, hisz’ ott használhatta igazán az erejét.
Egy nap felkereste nagyapját. Elmondta neki, hogy szeretne Kirigakurebe menni, ahol Ninja tudását szeretné tovább fejleszteni. A Nagyapja fájó szívvel beleegyezett, majd hátra vezette, és átnyújtott neki egy chakrakristályokból álló nyakláncot.
- Ez a bátyám kabalája volt. Sokban hasonlítasz rá, és mától az õ álma a tiéd is. - suttogta.
Majd Shuu elvette az „ereklyét”., s elindult. Hajóról, hajóra szállt, sokszor a chakrairányítást gyakorolva a vízen járt, még végül elérte Kirigakure-t. A fiú itt felkereste a Mizukage-t, aki miután felmérte a képességeit, chuunin rangot adott neki.
Shuichi nagyon utálta a chuunin ranggal járó küldetéseket, hisz’ már a Ninja háborúban is harcolt, s ezek a küldetések amellett túl könnyűek voltak. A legtöbb küldetésen egyedül volt, néha egy-egy kisebb csapatot kapott. Minden parancsot tökéletesen teljesített, ám sokszor inkább a csapattársai biztonságát hozta előtérbe, mint sem a küldetés sikerét, még is mindig sikerült végrehajtani azt. A mizukage is felfigyelt Shuu képességeire. „Ilyen fiatal, s már ilyen jól átlátja a harcteret.” – gondolta a Víz Ország vezetője, mivel Shuu mindig is megpróbálta elkerülni az erőszakot. Úgy gondolkozott, mint a nagy vezérek, akár a nagyapja. Próbált mindig az ellenség közelébe férkőzni, s az mikor nem számított rá, lecsapott. Akár egy tökéletes bérgyilkos. De mit is várhatnánk egy olyan fiútól, aki a háború kellős közepén született, s folytonos csatározás közepette nevelkedett? Shuu számára egy fontos szabály létezik: Ölj, vagy megölnek! Tudja, hogy a legfontosabb túlélni. A mizukage-nek tetszett a fiú teljesítménye, ezért felajánlotta neki az ANBU rangot. Shuu természetesen elfogadta, s reménykedett, hogy emiatt majd sokkal nehezebb küldetésekben vehet részt. Teltek, múltak az évek és Shuu rengetek misszión vett részt, melyek legtöbbjét tökéletesen kivitelezte, ám amikor Elveszett Ninjákkal került szembe, mindig egy különös érzés tört elő belőle. Megértette őket. Mindig beleborzongott, hogy meg tud érteni egy Missin-nint, úgy érezte ő is hazája ellen fordult volna, ha ugyan azt megteszik vele, mint a bűnözőkkel. Ám muszáj volt fent tartania az álcát, miszerint ő egy tiszta szívű ANBU, aki töretlenül hisz a Mizukage döntéseiben. Még nappal egy felelősség teljes ANBU-t játszott, éjjelente azon dolgozott, hogy hogyan is vehetné át a falu irányítását. Azóta is ezen dolgozok, s türelmetlenül várja a napot, amikor megölheti a Mizukage-t ezzel átvéve a helyét…
A hozzászólást Natsuki Shuichi összesen 16 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 17, 2010 10:27 pm-kor. | |
|
