Konohagakure - Yoshizawa klán birtoka

Suzumaya elsétált a Yoshizawa birtok előtt. Az őrök felismerték.
- Nahát Suzumaya, de rég láttunk! Kodama úrfi is biztos...
- Nem. - mondta a lány, majd tovább sétált. Pár lépés múlva megállt, visszanézett és így szólt:
- Ez a kis csevej nem történt meg. - majd ment tovább. Az arca szomorú volt, de úgy vélte, így jobb lesz. Nem akart gyilkosként feltűnni a szemükben, most nem.
Kikanyarodva az utcából rossz előérzete lett. Végigtapogatta magát.
~ Nincs nálam a tekercs! - azonnal visszarohant az őrökhöz.
- Nem ejtettem el valamit itt?!
- Nem.. mi nem láttuk... De...
- Oké, kösz! - majd rohant tovább vissza.
- Ez a lány... állandóan rohan... - jegyezte meg a másik. A háztetőről egy farkas viszont mindent látott.

- Nahát... Vannak dolgok, amik sosem változnak. Nincs igazam? - hallott a lány egy ismerős hangot. Megtorpant. - Visszatérsz a faluba, engem meg nem is értesítesz. A történelem megismétli önmagát. Bár talán... Egy kicsit hozzászoktam, hogy állandóan te keresel fel. Ez csak a lustaságom miatt van... - a lány ránézett a fiúra. Megkövülten állt és üveges szemekkel nézett.
- Kodama dobd el! - lépett oda a lány és kicsapta a fiú kezéből a tekercset. Ekkor a tekercs robbanásszerű hangot adott ki és vörös füstöt árasztott. Suzumaya kézen ragadta a fiút és felszökkent vele egy fára. A füst pár másodperccel később alább hagyott és már hűlt helye volt. - Neked is szia... - vetette oda a fiúnak. - Tudom, furcsa amit most láttál... de... ah.. Jó elmesélem.
Leugrodtak a fáról és a fa tövébe leültek. Eközben Suzumaya eltette a tekercset.
- emlékszel erre? - húzta elő a katanáját a lány. A fiú nagyot nyelt, jelezve, hogy már hogyne emlékezne. - Jó. Akkor figyelj. Én Kumogakuréban voltam, ahol megkerestem Horoit, a kardkészítőt hogy segítsen nekem, mert ez a vacak elszabadult. Egy küldetésen is részt vettem... És... - a lány elfolytotta a sírást. - Sokan meghaltak mostanában körülöttem. Én is öltem...Mushut.. a nagyapámat... De nem akaratomból. Csak a kard... - nagy levegőt vett és arca teljesen megváltozott érzelmileg. Vidám mosoly szökött rá. - De képzeld, chuuninná avattak, és az a tekercs, amit láttál a jövőm záloga. Remélem nem haragszol rám..

Suzumaya üveges szemekkel nézett rám, majd rám kiáltott, amitől először teljesen berezeltem. Hirtelen megfogott, és egy fára ugrott velem. A tekercs vörös füstőöt árasztott, én meg a fejemet vakartam.
~ Na ez megint valami új...~ gondoltam magamban.
- Neked is szia...
- Ő... Jah, izé... Heló! Hehe!- röhögtem el magam.
- Tudom, furcsa amit most láttál... de... ah.. Jó elmesélem.
- Reménykedtem benne.- mondtam, s lehuppantunk a fáról. A lány újra magához vette a tekercset, eztán mesélni kezdett. Figyelmesen hallgattam végig a dolgokat. Miután befejezte a szomorú részt, így szóltam:
- Részvétem a nagyapád miatt! De ne hibáztasd emiatt magad.- próbáltam vígasztaló szavakat mondani. Suzumaya mosolyogni kezdett.
- De képzeld, chuuninná avattak, és az a tekercs, amit láttál a jövőm záloga. Remélem nem haragszol rám...- jelentette ki.
- Chuuniiiiin??? Hűha, az nem semmi. Gratulálok!- dícsértem meg Suzumayát.
~ Ez hihetetlen... Megelőzött egy csaj...~ töprengtem el bénaságomon.
- Neem, nem haragszom. Tudod, hogy nem vagyok az a típus. Komolyan! Veled mindig történik valami. De azért jó újra itthon látni. Nekem is el kellene már vállalnom valami ütős kis küldetést. Mondjuk még egy ideig edzenem kell Okamimaruval. Teljesen át kell vennem az uralmat a másik énem fölött... Csakis így érhetem el a Kekkei Genkaiom következő szintjét. Ellekező esetben elég nagy gondok adódhatnak.- szólaltam meg komoly arcot vágva.

- Neem, nem haragszom. Tudod, hogy nem vagyok az a típus. Komolyan! Veled mindig történik valami. De azért jó újra itthon látni. Nekem is el kellene már vállalnom valami ütős kis küldetést. Mondjuk még egy ideig edzenem kell Okamimaruval. Teljesen át kell vennem az uralmat a másik énem fölött... Csakis így érhetem el a Kekkei Genkaiom következő szintjét. Ellenkező esetben elég nagy gondok adódhatnak.- szólalt meg Kodama komoly arcot vágva. Suzumaya elakadt Okamimaru nevénél.
- Okamimaru? - nézett értetlenkedve Suzumaya.
- Igen? - szólalt meg a mögötte ülő farkas. - Na várj, te nem emlékszel rám?
- Nem.. vannak dolgok, amik kitörlődtek a memóriámból az álom miatt, ami késztetett az ölésre. Öhm.. mivel te egy démon vagy, így megkérdezném tőled - közben elővette a lány a tekercset - hogy ez a jel melyik démonnak a jele? - mutatta a tekercsen lévő pecsétet. A pecséten ez állt: シニサエ (Shinisae)- jelentése: haláldémon.
- Honnan van ez a tekercs? - kérdezte Okamimaru. - Megidéztél belőle valamit?
- Ez apám hagyatéka.. benne vannak a fontosabb információk az Aka Hikariról és egy idéző rész is van benne. De nem, nem idéztem belőle még.
- Ebben a tekercsben egy igen erős démon van, akinek összesen 2 alakja van. Egy kisebb és egy nagyobb. A neve Shinisae. És az ellenségem...

Suzumaya lélegzetét vissza folytva hallgatta a beszélgetést. Kodama megidézett egy farkast, Ebimarut.
Suzumaya felsikított. Majd Kodamahoz fordulva lehajtotta a fejét és rivallón kiálltozott.
- Gomennasai! Gomennasai! Elfelejtettem közölni, hogy a tekercset régebben apám nyitotta ki elsőként! És ő már megidézte Shinisaet! És én már vérszerződést kötöttem A katanaval! - ebben a pillanatban üvöltés rázta meg a környéket. Suzumaya előtt egy igen termetes lény jelent meg.
- Okos kislány vagy te. - szólalt meg. Majd Kodamaék felé fordult.
- Csöppet sem érdekelsz most Okamimaru. Egy csapással el tudnálak pusztítani. Várjunk csak.. miért várjak vele... - morgott egyet és közelebb lépett Kodamához.


- Nenenene! - állt elé Suzumaya.
- Szórakozol velem? Minek állsz elém pöttöm, menj arrébb.
- Ha meg akarod ölni őket, akkor engem kell megölnöd!
~ Bolond lány... - gondolta Shinisae. - No, nem bánom, hagyom.. De ha egyedül lesznek....
- Lesheted! Mától Kodamát mindenhova elkísérem!
- Az érdekes látvány lesz - mosolygott gonoszul. Suzumaya holt vörös lett.
- Ne..nem úgy!!! - Shinisae kicsillantotta fogsorát majd eltűnt.

Suzumaya remegve állt a helyén.
- Köszönöm Suzumaya! Azt hiszem megmentetted az életemet.- jelentette ki Kodama. A lány nem szólt.
- Szerencséd volt Kölyök. Nagy erő van a birtokodban te lány!
~ Ez nem erő, hanem sorscsapás... - javította ki a farkast Suzumaya. Ebirumaru a lányra nézett. Suzumaya belenézett a szemébe, de különösebben nem rázta ki a hideg, pusztán meglepődött. Egész testében még mindig remegett. Visszanézett a helyre, ahol előtte állt Shinisae.
~ Az a sebhely... Az arcán... - emlékezett vissza a lány, de nem tudta, hogy hol látott már hasonlót.
Gondolataiból Kodama zökkentette ki:
- Ne haragudj, de tudod ő nem éppen a legudvariasabb a klánon kívüliekkel szemben. Minden esetre beszélni fogok a fejével.- közölte egy halvány mosollyal az arcán.
- Én nem haragszom. Sőt, örülök neki, hogy dühös rám.
- Ezt hogy érted? - lepődött meg a fiú. A lány odalépett hozzá, karjait a nyakába fonta és ezt súgta neki:
- Kodama, csinálj úgy, mintha megölelnél! - a fiú így tett - érzem, hogy figyel minket. Remélem ezt most nem hallja. Tudod, Ebirumaru nem fog belenyugodni a tudatba, hogy a környékeden vagyok. Valószínűleg most is megtámadott volna, de tudja, hogy Shinisae itt van még. Ha én meghalok, Shinisae visszatér az idézések birodalmába és a többi mesterdémon biztosan megbüntetné valamivel. Amíg én élek, Shinisae szabad. És ezt a szabadságot nem fogja kockáztatni. - fejezte be a lány. Majd elengedve a fiút más témára tért:
- Hogy vannak a többiek? - kérdezte derűs mosollyal.

Miután a lány elmondta, miért akarja Ebirumaru megölni, így szóltam:
- Ne aggódj, nem fogom engedni, hogy ez megtörténjen. Csak az a gond... Most Okamimaru is két tűz között van. Szegény öreg... Ezzel már egyszerre több helyre kell figyelnie. Először is az ottani ügyekre, Ebirumarura, rád és rám is.
Gondolkodni kezdtem, miközben Suzumaya ezt kérdezte:
- Hogy vannak a többiek?
- Höööh... Nem nagyon tudok senkiről semmit. Sajnos az elutazásod miatt eléggé széthullott a banda... Chomaruval már megint egy csapatba kerültem, aminek örülök. Ishinomoriról nem tudok semmit. Igazából engem is nagyon lefoglalt az edzésem. Majdnem minden napomat azzal töltöttem, meg a mangaolvasással.- vigyorodtam el. Újra az előző dolgon kezdtem töprengeni, ezt követően eszembe jutott valami.
- Megvan! Ha Okamimaru nem segíthet, akkor majd más fog. Kuchiyose no Jutsu!- szólaltam meg kézpecsétek után, aztán ismét megjelent két farkas. Asutaamaru és Urufumaru voltak azok.
- Csá!
- Üdvözlet!
Miután köszöntek, leguggoltam eléjük. Ráhelyeztem a kezeimet a fejükre, majd így szóltam:
- Vegyétek úgy, hogy egy időre le vagytok foglalva! Fontos dolgot bízok rátok! Suzumayát minden áron meg kell védenetek, amikor távol vagyok.
- Húú, jól hangzik bébi!!- lelkesedett Asutaamaru.
- Milyen kellemetlen...- mondta kevésbé nagy kedvvel fivére, Urufumaru. Odaléptem Suzumayához, majd belesúgtam a fülébe:
- Legyél velük kemény! Ha beijednek, tuti engedelmeskedni fognak. Hehe!!

- Kodama, erre tényleg nincs szükség! - mondta zavartan Suzumaya. Kis gondolkodás után a két farkas elé lépett: - Nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket, Asutaamaru és Urufumaru! De tényleg nincs szükségem védelemre, meg tudom magam védeni!
- De Suzumaya, te nem ismered Ebirumarut... - mondta Kodama. A lány témát váltott.
- Szóval semmit nem tudsz? Pedig reméltem, hogy összetartott a kis banda a távozásom után.. No, mindegy. Még mindig mangázol? Jut eszembe, régebben megfigyeltem mit olvasol. - itt a táskájába nyúlt a lány - Tessék, eza tiéd. Még csak Kumogakuréban terjedt el a mangád következő kötete.

A lány elmosolyodott a fiú és a farkasok reakcióján. Majd Kodama így szólt neki:
- Igazán nehéz elismernem, de ennek a kettőnek itt igaza van. Suzumaya! Te már annyiszor segítettél rajtam. De én valahogy... Valahogy soha nem éreztem úgy, hogy viszonozni tudtam volna neked. Csak ennyi segítséget fogadj el! Légyszíves... Mert, tudod... Ilyenkor olyan tehetetlennek érzem magam, amikor visszautasítasz.. Ígérem hamar utánajárok a dolgoknak. - Suzumaya nem szólt semmit, csak megadóan pillantott és egy puszit nyomott a fiú arcára.
- Nem bánom, most az egyszer leszek a gyámoltalan kislány - kacsintott egyet és egy jóízűt nevetett. - Kodama, van kedved megfogni? - a fiú vörös fejjel állt egy helyben. Suzumaya megint felnevetett - A Hikarira gondoltam!
- Jaa.. én is... - mentegetőzött Kodama. A lány kicsúsztatta tokjából a kardot és a fiú kezébe nyomta. - Érezheted az erejét, de használni nem fogod tudni. - A katana könnyű volt és igen finoman lehetett vele suhintani. Suzumaya megpöckölte a pengét és az igen finom, vékony és furcsa csengést hallatott. Hasonlított egy kisebb sikolyra.
- Ez mi volt? - nézett Kodama a kardra.
- Ez az a hang, amit utolsó perceiben hall az ember, ha a Hikari erejével szembeszáll. Félelmetes, mi? - nézett egy félmosollyal a szája szélén a lány. Elvette a katanát, majd elrakta.
- Amúgy Asutaamaru, Urufumaru.. nekem régebben volt kutyám. Sajnos édesapámmal együtt meghalt a küldetésen... És a pincénkben maradt egy kis csemege számotokra, ha gondoljátok majd odaadom nektek, nehogy kárba vesszen.

- A jövő.. Nos, egyenlőre az apám haláláról akarok megtudni mindent. Valamint.. - itt nyelt egyet a lány - Ne röhögj...De meg akarom találni magamban a kitörlődött érzést.
- Mit? - nézett Kodama. Nem igazán értette.
- Amikor Okamimaru megjelent, akkor említettem, hogy néhány dologra nem emlékszem az álom miatt. Nos, történetesen elfelejtettem szerelmesnek lenni.... - síri csend lett. Eléggé kínos csend. - Amúgy - kezdte Suzumaya - A benső éned... meg akart ölni engem, igaz?
- Gondolt rá, de elűztem...
- Kodama... tudod mindig is valakiért akartam meghalni. Vagy más helyett. Szeretnék kérni tőled valamit. Ha netán Shinisae bántani akarja Okamimarut és ő semmit nem tehet ellene, ölj meg, mert akkor Shinisae is velem pusztul.

- Köszönöm Kodama, hogy hiszel bennem! - mosolyodott el Suzumaya. Majd Asutaamaruhoz fordult.
- Az embereket az érzés teszi legyőzhetetlenné. Szerintem soha nem gond, hogyha valaki érti az érzéseket, vagy viszonozza azokat. De te egy démon vagy, mit értenél ehhez?! - fogta a fejét a lány. - Kodama, te valóban úgy hiszed, hogy én talán meg tudnám állítani Shinisaet?
- Persze! Képes vagy rá, de ezt már mondtam. Nem hiszel nekem?
- De, csak tudod, fura érzés, hogy hisznek bennem. Amúgy, még azon gondolkoztam, hogy hogyan magyarázom majd el Ishinomorinak a dolgokat..
- Mármint, hogy nem érzel egyes érzelmeket?
- Mondhatjuk így is... - nevetett kínosan Suzumaya. Percek teltek el csendben, csak Urufumaru horkantásait lehetett hallani. A lány Kodama elé lépett. - Kihívlak egy párbajra! - Kodama egy félmosollyal az arcán nézett vissza és válaszra nyitotta a száját.

- Szólj, ha kezdhetjük, kedves Suzumaya! - szólt Kodama.
- Felőlem mehet! Shunsin no jutsu!!! - Suzumaya alkalmazta a jutsut és Kodama közelébe ért, majd kihúzta a Hikarit és suhintott vele, a fiút nem találta el. A lány nem várt, ismét lecsapni készült. Mikor Kodama elé ért és a Hikarival meg akarta vágni, a biztonság kedvéért robbanó cetliket tapasztott a fiú karjára. Kíváncsi volt, hogy Kodama klónokkal biztosította magát, vagy sem.
- Jibaku Fuda: Kassei! - a robbanó cetlik felrobbantak, majd nagy füst keletkezett.
- Ez a csaj nagyon durva... - jegyezte meg Asutaamaru.

~ Francba...most mi lesz?? - gondolkozott Suzumaya.
- Használd azt a jutsut! - suttogott egy hang. Hallotta már valahol, de most ideje nem engedte, hogy azon rágódjon, hol.
~ Ha azt használom, megölöm... - pánikolt Suzumaya. A tűz közeledett Suzumaya felé. Nem tehetett mást.
- Kodama! Légyszíves tűnj el onnan! - üvöltötte a lány és már kezdte is: Tenshikari no Jutsu! - ebben a pillanatban a kard fénye erősödött és csapása ledöntötte a környező kisebb fákat. A távolból egy háztetőn pedig ott állt a hang tulajdonosa, Shinisae.
- Öld meg... - suttogta maga elé, de Suzumayáig elért ez a hangja.

Suzumaya nem reagált a fiú szavára. Hátra fordult és már suhintott is.
- Pusztulj!!! -üvöltötte a lány vérvörös szemekkel. Kodama leblokkolt, majd hatalmas robbanás rázta meg a birtokot. A füst aláb hagyott és Suzumaya a földön feküdt.
~ Mi történt? - kérdezte magától Kodama, majd meglátta az előtte álló Shinisaet.
- Gyenge vagy! Szánalmas, hogy milyen gyenge! - mordult rá a lányra Shinisae - Ezzel a jutsuval már az első használattal ki kellett volna nyírnod a kölyköt! Miféle edzést kaptál te? - trappoló léptekkel haladt a lény a fekvő lány felé. Föléhajolt és ráfujta az orrából kijövő forró levegőt. - Amíg nem tudod használni ezta nyamvadt jutsu-t, addig elő se merd hívni, mert beledöglesz! És ha te meghalsz.. akkor én mehetek haza!
- Mi..miért? - ébredezett Suzumaya - Miért mentetted meg? .. És én.. mi van velem?
- Saeko nyamvadt átka rádszállt. Idióta csaj! Mit gondolsz az apád miért halt meg?! Te is pusztulni fogsz, ha ettől a jutsutól is eszméletvesztésed van! Szóval majd szépen megtanítom neked, hogy hogyan ellenállj! - s a farkasokra ránézett - Ti meg ne kerüljetek a lány közelébe... - Azzal Shinisae eltűnt.