Tűz Országa - Kikötő

A tűz országának kikötője.

Már vagy negyed órája gyalogolhattunk mire a távolból megláttuk végre a kikötőt.
- Hm, elég nagy kikötő. ez. - vigyorogtam zsebre dugott kezekkel majd pár percre rá már a kikötő belsejében gyalogoltunk. Már este fele járt az idő, az ég is már teljesen besötétedett, igyekeznünk kell a hajóhoz
- Meg kéne keresni a hajónkat amíg le nem késsük. - vakartam meg a fejemet, Kohaku helyeselt és elkezdtünk szedni a lábunkat. Elértük a dokkokat majd elkezdtem számolni.
- 1... 2, 3.... - néhány perc keresés után meg is találtuk a hajónkat. Viszont valami nem stimmel, nagyon nem.
- Kohaku, te is észrevetted már ? - kérdeztem tőle összehúzott szemöldökkel.
- Mit ? - kérdezte kicsit meglepetten.
- Túl nagy a csend, nem látok egy árva lelket sem a hajón, se körülötte... - ez már elég ok volt a gyanúra. 4 hordó mellett haladtunk el, mikor Kohaku véletlenül megbotlott valamiben.
- Mi a fene... ez... Yagato ! - hirtelen oda kaptam a fejemet, és lenéztem, egy kar lógott ki a hordók közül. Sietve arrébb pakoltunk és megláttuk a kéz tulajdonosát.
- Ez meg... - öltözékéből következtetve valószínűleg a hajó kapitánya lehetett, torka pedig elvágva. Közelebb hajoltam és jobban szemügyre vettem a holttestet.
~ A vére még friss, tehát nem rég ölhették meg, de akkor... ~ gyorsan a hajóra néztem, pillanatok alatt történt az egész. A hajóban felrobbant valami így két részre szakadt az egész.
Kezeinket szemünk elé tartottuk, hogy az apróbb daraboktól védjük arcunkat. A lángok között egy ember körvonal jelent meg. Ahogy jobban szemügyre vettük, egyre biztosabbak voltunk, hogy ő volt az aki mindezt tette.
- Kohaku ! - azonnal az idegen felé szaladtunk mire az előhúzta hüvelyéből katanáját. Látva ezt előre engedtem Kohakut aki szintén előhúzta, mire a két fegyver hatalmas csattanás közepette összecsapott. Amíg Kohaku lefoglalta az ellenfelét, mögé kerültem és egy hatalmasat rúgtam a gyomrába...

A két katana összecsapódott, és szikrát szórt.
~Bakker, nem ninja, de ereje az van! -gondoltam és hátraléptem, mert az ellenfelem erősen nyomta nekem a katanáját.
Már úgy látszott, hogy lekaszabol, amikor ott termett Yagato és gyomorszájon rúgta.
-Már épp ideje volt. -mondtam neki s visszatoltam katanám a hüvelyébe.
Aztán felemeltem a fickót a hajánál fogva, s elkezdtem faggatni. Mielőtt még egy szót
is szólhatott volna vért köpött a ruhámra.
~Bakker, bakker, bakker!!! Most tiszta vér a ruhám! -gondoltam és elég fura fejet vágtam, amin Yagato csak nevetett egy nagyot.
-Viszont, ezt nem te csináltad. -mondtam a kárörvendő srácnak s megfordítottam a fickót.
A nyakában egy shuriken volt, és, mint gondolni lehet, meghalt.
Letettem a hullát és körbenéztem. Akkor megláttam, hogy csak egy hajó van mi Víz országába megy, de az egy élelmiszer-szállítmány volt. Ránéztem Yagatora, ő meg bólintott. Felugrottunk a hajóra, majd elbújtunk a rizs között.
-Na, itt legalább nem zavarnak majd meg, s nem is éhezünk. -mondtam Yagatonak, mikor már ki se látszottunk a rizsből.
~Valaki nagyon nem akarja ezt az esküvőt. Jobb lesz nyitva tartani a szemem. -határoztam el magamban.
Elindult a hajó, igaz elég kényelmetlen volt ott a rizs között, de egy ideig elvesztették a nyomunk.
~Mivel ez fontos árumennyiség, a Víz shinobik nem süllyeszthetik el a hajót akkor sem ha tudják, hogy itt vagyunk. A Konohai rosszakarók meg már az erdőben végeztek volna velünk. Viszont ha a más országbéliek akarják elejét venni az esküvőnek akkor az más tészta. Akkor remélem nem sejtik, hogy itt vagyunk. -futott át rajtam ez a hosszú gondolatsor.

Már jó ideje hajózhattunk, amikor a távolban végre körvonaladózott a kikötő tornyai. A hajó korlátjára könyököltem és élveztem a friss, óceáni szellőt mely arcomat simogatta, Csukott szemmel élveztem ezt a pillanatnyi nyugalmat. Egy pillanatra felnyitottam szememet és a felkelő nap képére figyeltem.
Sirályok repültek a víz felszíne felett és békésen előzték le hajónkat. Egy ideig figyeltem a sirályok eltűnő képét miközben a szél tincseimet vadul dobálta ide-oda. 10 perc múlva beértünk a kikötő dokkjába. A fogadó bizottság várt minket.
Egy konohai ANBU állt a díszes sereglet mellet karba font kezekkel. Le szálltunk a hajórol és elindultunk...

// Levél a Felhőn //

Mindenki bent volt, már csak Suzumaya maradt.
~ Én biztos nem fogok erre chakrát pazarolni... - a lány hátat fordított és visszafelé sétált. A fiúk eleinte azt hitték, hogy hazafelé tart. Ám pár perc múlva Maya megjelent a hajó melletti ház tetején. Onnan az alatta lévő darura ugrott ahonnan átlengett a csomagok közé, pont a fiúk mellé.
~ Így kell ezt okosan megoldani. - gondolta Suzumaya elégedetten. A hajókürt jelt adott, hogy minden készen áll az indulásra. Becsukták a rakteret, ahová a csomagokat tették be és ahol a 4 ninja meghúzta magát.
- Ez egyszerű volt - suttogta Suzumaya miközben egy dobozra ült (Mitsuhidére) - a kijutás sokkal nehezebb lesz.

// Levél a Felhőn //

Mindenki felment pakolni, míg én még mindig a kanapén ücsörögtem. Kis idő múlva megjelent Suzumaya, majd a fiúk. Végre indulhattunk! Kezdetleges nyugodt tempónk észvesztő rohanássá változott, mikor megtudtuk, hogy délben indul a hajó és csak két percünk van arra, hogy elérjük. Sikeresen elértük a hajót, de ott a Suzumaya által vezetett csapat megtorpant a gonosz lények miatt, akiket úgy hívnak matrózok… Szerencsére a családom az országokban van olyan befolyásos, hogy az ilyen helyzeteket sikerüljön kikerülnöm, így rövid gondolkozás után a csapat élére álltam, mire a matrózok megdöbbent arckifejezéssel elkezdtek dadogni.
- Maga az, Kohataro úrfi? Menjenek csak a fedélzetre! – kezdték el a nyalizást.
- Még mindig Daisetsu vagyok… ^^” – mosolyogtam, majd kivételesen csapat élén felsétáltam a hajóra. A fedélzeten mindenki ment a saját feje után, jómagam pedig a hajó orrában található nyugágyat kisajátítva próbáltam meg elütni az időt. Kezdtem végre elálmosodni, mikor Suzumaya megtörte a kellemes csendet.
- Miért adtad nekem a tekercset? Alig ismersz.. és nem voltam veled valami hű, de kedves... – lépett az ágy mellé. Én kissé morogva, de felültem, majd a lányra néztem. Már éppen el akartam kezdeni a monológomat, mikor folytatta Maya.
- Miért egyeztél bele, hogy velem gyere? És hogy nálam lakj? Visszautasíthattad volna, mondván, hogy idegen vagyok. Mi az oka mindennek, hogy mégis jössz? – kérdezte, mire én rámosolyogtam.
- Az apám a végrendeletében megkért, hogy védjelek meg az életem árán is. És mióta megismertelek… Már nekem is ez az egyetlen vágyam. – próbáltam meg rövidre fogni.
~ És tudva, hogy veled fogok egy házban lakni, hülye lettem volna nem bele menni a dologba. - bővítettem ki gondolatban az előbbi válaszomat.

// Levél a Felhőn //

Feljutottunk a hajóra eztán mindenki máshova ment. Én hajónak az oldalánál leültem és a korláton keresztül lelógattam a lábam csak ültem és néztem a hullámokat közben eltöprengtem dolgokon:
~ Ugyan mi lehet odahaza és a többiek ugyan hol lehetnek? Majd meg kéne nézni a többieket is. – gondoltam eztán Kodama a vállamra helyezte a kezét.
- Mi a helyzet haver? Olyan, mintha le lennél törve. Jössz a többiekhez? - kérdezte tőlem Kodama eztán felkeltem és így válaszoltam:
- Aha jövök. – mondtam és elindultunk majd feltettem egy kérdést:
- És te eddig hol voltál? – kérdeztem Kodamától.

// Levél a Felhőn //

Miután Suzumaya feltette Daisetsunak a kérdést, a fiú válaszolt:
- Az apám a végrendeletében megkért, hogy védjelek meg az életem árán is. És mióta megismertelek… Már nekem is ez az egyetlen vágyam. - a lány megremegett. Érezte, hogy arca enyhén pirossá válik, elfordult.
~ Mi..mire érti ezt?? - hökkent meg a lány. Nem értette a fiút, de nem is az ő hibája, mivel a szerelem ki lett törölve az érzelmi 'tárából'. Nagy levegőt vett és visszafordult. - Hát, ha neked tényleg jó, akkor örülök neki! - mosolygott a fiúra. Ez nem egy átlagos mosoly, ez az a mosoly. Az őszinte, szívből jövő.
Közben társaik is befutottak a színre.
- Ha már így szépen együtt vagyunk...- kezdte el Shiratori - A haza út után mi minden lesz a terveitek között?...
- Én beköltöztetem az új lakótársamat! - kacsintott Suzumaya - Aztán pedig fejlesztem a katanám erejét. - ekkor a szárazföld tárult elénk. Mindenki indult a maga útjára.
- Na, akkor én elköszönnék srácok. Jó volt veletek dolgozni. Úgyis látjuk még egymást, szóval most nem fogok sablonszöveget mondani. Úgyhogy csá, a következő alkalom erejéig!
- Légy jó Kodama! A következő összecsapásunkkor nem elsznek átmeneti bakik! Én fogok győzni! - integetett Maya, majd Shiratorihoz és Mitsuhidéhez fordult, akik indulni készültek: - Nagyon köszönöm, hogy segítettetek nekem! - mosolygott és mindkét fiúnak adott 1-1 puszit. Daisetsut karon ragadta és elindult vele Konoha kapuja felé, miközben másik kezével intett a többieknek.

// Levél a Felhőn //

- Csak a vizet bámultam hátul. - mondta Kodama már látszott távolról a szárazföld majd nem sok idő múltán már ki is kötöttünk.
- Na, akkor én elköszönnék srácok. Jó volt veletek dolgozni. Úgyis látjuk még egymást, szóval most nem fogok sablonszöveget mondani. Úgyhogy csá, a következő alkalom erejéig! - köszönt el Kodam.
- Csá Kodama! - köszöntem el tőle.
- Légy jó Kodama! A következő összecsapásunkkor nem lesznek átmeneti bakik! Én fogok győzni! - mondta Suzumaya és integetett.
- Nagyon köszönöm, hogy segítettetek nekem! - mondta a lány és adott egy puszit eztán, Daisetsut karon ragadta és elindult vele Konoha kapuja felé.
- Szia Suzumaya és Daisetsu! - köszöntem el tőlük.
- Na azt hiszem én is megyek. Csá Shiratori. - köszöntem el tőle is és elindultam hazafelé.

//Magánküldetés - Mesélőnek//

A faluban indulásom előtt még körülnéztem, nehogy valaki kövessen. Ám senkit nem láttam, ezután az utamat az erdő felé vettem. Az erdőn átvágva, valamiért olyan érzetem volt, mintha követnének. Egyenlőre félretettem ezt a problémát és a kikötőnél, felszálltam egy hajóra. Ha valaki a vízen követ minket, azt észre fogom venni. Ám mégis, ha lerántanak a víz alá kevesebb esélyem lesz, mivel a tűzjutsuim ott nem tudom alkalmazni. A biztonság kedvéért létrehozok pár klónt, mire elmutogattam a kézjeleket és 3 termett belőlem, én pedig egy testhelyettesítést hoztam létre, majd transzformáltam magamat, olyan színűvé, amilyen a hajó, hogy "láthatatlan" legyek az ellenfele(i)m számára.

//Magánküldetés - Mesélőnek//

Miután az egyik fekete ruhás ellenfelem átszökkent a hajóra, rögtön elkiáltotta magát.
- Kage Bunshin no Jutsu! - Majd 20 darab lett belőle. Majd a hajó kapitánya megszólította a férfit.
- Mit akar maga itt? - Majd ellenfelem elkezdet gonoszan nevetni és megvágta a kapitány karját. Tudtam gyorsan kell cselekednem, rögtön kézpecséteket formáltam és megharaptam ujjamat, majd megidéztem a farkast, amely elkezdte klónozni magát, majd szintén húszat csinált magából. Rögtön mindegyik ráugrott egy-egy klónra, majd azok pukkanással megszűntek. Én pedig a valódit keresve ismét kézjeleket formáztam. Az egyik nem pukkant szét és a farkast lelökte magáról, hogy ne égesse tovább, én pedig rögtön felé futottam és megidéztem a hátán a tűz kígyót. Amely rögtön a testére is fonódott.
- Ha megkérhetlek csiripelj szépen. - Majd a biztonság kedvéért magam mögé egy klónt teremtettem, hogy azt higgyék én vagyok az.

//Magánküldetés - Mesélőnek//

Miután megkértem rá, hogy meséljen, kezdetben ellenkezett,ám a kígyóm elkezdte egyre szorosabban szorítani. Végül feladta és majdnem megmondta, kibérelte fel őket. Ekkor megakadt a shinobi szava, mert egy shuriken nyakának ütőerén száguldott át. Természetesen engem is meg akartak ölni egy kunaiial, ám a klónomat találta el a támadás, én pedig épségben megúsztam. Majd megbeszélték, hogy eltűnnek innen. Az egyik végrehajtotta a Suiton: Kirigakure no Jutsut (Víz elem: Rejtőző Köd Jutsu), így az óriási ködben el tudtak tűnni. Ezután a kapitány rohant oda hozzám, hogy megköszönje a hajó megmentését, és hogy megkérdezze miért támadtak meg minket. Én csak annyit válaszoltam, hogy, ha még valaki jönne, azt küldjék nyugodtan hozzám. Ezután ismét felállítottam a védelmemet, ám most megidéztem vasit, hogy a levegőből figyelje, hogy támadnak-e, én pedig akkor felkészülök.

Utazásom a tengeren már több, mint hat napja tart. A Behemót, ez a Kumogakurei kereskedő hajó, elég gyorsan szelte a vizeket, ahhoz képest, hogy milyen nagy. Utam Konoha kikötőjébe tart, mert a Raikage úgy vélte, hogy egy kis tapasztalat jól jöhet nekem, hogyha továbbra is ugyanazok a terveim, mint eleddig. De persze feltűnt a Kage hangjából, hogy miért is küldd valójában. Ez a versengés, hogy ki az erősebb, sosem tetszett nekem. És most is feleslegesnek tartom, hogy a Raikage hencegjen a Hokagénak a kenjutsu tehetségemmel. De persze a Hokage belement a játékba és ő is küldött egy igen tehetséges ifjút helyettem Kumo-ba. Amolyan csere-ninják vagyunk. Végül nekem ez jól jött, mivel a taijutsumat így is fejlesztenem kell és remélhetőleg a Konoha-i sensei-em meg tud tanítani pár jó mozdulatsorra. Amint hallottam egy héten belül akár küldetésre is elmehetek vele. Sajnos a páncélzatomat otthon kellett hagynom, ami így lelkileg kicsit gyenge vagyok, hogy az egyetlen páncélom a többi ninja ellenében, tőlem több száz kilóméterre van. Ezeken elmélkedtem, miközben a hajó orrában néztem a habzó vizet. A hajó most elég lassan ment az erős déli szél miatt, így csak lágy ringatózás volt az utazás.
- Hogy tetszik az utazás, ifjú shinobi? - kérdezte Gekko kapitány.
- Egész kellemes. Rémesebbre számítottam.
- Ez az első hajóutazásod, nemde?
- Igen. És remélem nem az utolsó.
- Nyugalom. Semmi nem történhet veled már. Látod - mutatott a kapitány a távoli hegyekre - az ott már a Tűz országának hegyei. Fél nap se és már a kikötőben leszel és mehetsz az akadémiára én pedig eladhatom a fűszereimet.
- Hmm...ez remek. - mondtam megelégedve.
- Nekem most vissza kell mennem a kormányhoz, de te maradj nyugodtan. A sirályokkal pedig vigyázz. Néha halnak nézik az embert és megmarják őket - mondtam mosolyogva a kapitány, majd távozott.
Ezután megint egyedül voltam. A szüleimre gondoltam, akik öt évig nem láttak, épp hogy 13 hónapja velük vagyok és erre megint megyek el. Kicsit bántott ez engem, hogy megint elhagyom őket, de valahogy jobban éreztem magam. Jól esett az utazás.
Ahogy a kapitány mondta fél nap múlva tényleg ott voltunk a kikötőben. Sajnos estére értünk be és kicsit féltem. No de nem azért, mert féltettem magam, hanem azért, mert ha eltévedek, akkor lehet, hogy rosszul fogok aludni az egyik sikátorban. Szerencsére egy 7-8 évesnek tűnő kis kölyök már várt engem. Odajött elém és se szó, se beszéd a kezembe nyomott egy összehajtogatott papírt és már rohant is el. Remek - mondtam magamban. - Kellett nekem ebbe belemennem. Kicsomagoltam a papírt és láttam, hogy egy térkép az. A lap aljára oda volt írva valami, de a sötétben nehezemre esett elolvasni. Csak egy H, egy Y és még egy H-t tudtam kivenni belőle. Annyi fény szerencsére volt az utcákon, hogy lássam a térképet. Nehezen elindultam és fél óra múlva már az akadémia ajtaja előtt voltam.