Tűz Országa - Kikötő

//Villám utazás//

Tehát Ken és újdonsült ANBU társa elindultak az egyik hajó felé. Ekkor Ken-nek egy igen jó ötlet jutott az eszébe.
- Rendben az tökéletes lesz, és remélem rám is fog hatni. -Mondta Saruwatari és Ken-re figyelt. Zakari végrehajtotta a jutsu-t és mind a kettőjüknek egy hétköznapi kereskedői kinézete lett. Így már tökéletes volt az álca, mivel egyetlen doujutsu sem mutatta ki a kis taktikájukat.
- Ez rendben van és most gyere. -Mondta az Anbu és henge no jutsu segítségével felosont a hajóra egy kötélen, egyenesen a raktárrész belsejébe. Az Anbu talált egy kis zugot, ahol más nem is járt, így feltünés nélkül meghúzhatják magukat. Ha Ken észrevétlenül feljut a hajóra akkor az ANBU részletezi a küldetés megbeszéletlen részeit.

Ken megkérdezte, hogy pontosabban mi is a küldetésünk célja. Az ANBU mivel már a raktárrész biztonságos zugába bújtak így szólt:
- A célpontunk egy fontos politikai ember, aki titokban mesterkedik a tűz országa és villám országa közötti viszályok feltüzelésében. Embereket bízott meg, hogy az odaérkező konohai delegációt legyilkolják így a ''béke emberei'' sohasem érkeztek meg. Ez a kis incidens az utóbbi időben már tisztázott volt, de amíg ez az ember él, addig nincs mit tenni, mivel konoha sohasem lesz jó viszonyban a villám országával. Viszont a villám ország tagadja, hogy Seito Renko bármit is elkövetett volna és nem adja ki konohának. Így ránk került a sor, hogy elintézzük őket és a politikától függetlenül cselekedjünk. Mivel te villám és víz elemű vagy ezért jelöltek a feladatra és legfőképp a csendes módszereidért. Én szél és tűz elemű vagyok így én csak kiegészítésnek vagyok ott. -Mondta Saruwatari és körülnézett, de semmi szokatlan eseményt nem látott a hajón.
- A feladatunk belopózni A ''villám hegyekbe'' és likvidálni a célpontot, lehetőleg feltünés nélkül...inkább pontosítok...feltünés nélkül.-Fejezte be a mondanivalóját az ANBU és a hajó elindult a vizen keresztül a villámok országának kikötőjéhez.

// Lécci majd a postot alá annyit írj, hogy //következő post a villámok országa--kikőtő//köszönöm szépen, és oda már én írok//

// Octopus csapat likvidálása //

Elindultunk Touya vezetésével a találkozó pontra, én egy picit lemaradtam, nem akartam társalogni, elég sokat kell mennünk majd a vízen, és fene tudja milyen vízi szörnyekkel futunk össze. Készen létben voltam mindig, hogy ne érjen meglepetés. Egy pár métert megtettünk. Szerintem Touya alkalmas lesz a csapat vezetésére, hiszen erős ninja lehet, bár ezt én nem tudhatom. Elgondolkodom azon hogy mit is fogok csinálni ha szembe találom magam az Octopus csapattal, a társaim remélem segíteni fognak, hiszen azért vannak.

Úton voltunk... Úton, egy küldetésre. Rég is volt amikor küldetésre mentem, mondjuk nem is nagyon hiányzott. Amint megtudtam, hogy hova is kell mennünk, máris morogni kezdtem, azonban ettől függetlenül még elvállaltam, és indultam összepakolni. Meglepetésemre elsőnek érkeztem a találkozási ponthoz, ugyanis szokásom késni. Na nem mintha más olyan pontos lenne... Pár perc múlva Ken is befutott, végül pedig Hidemichi is megjelent, aki az egészet vezetni fogja. Talán sikerült kicsit túl sok dolgot magammal hoznom, ami a többieknek is feltűnt. Valószínűleg épp ezért ajánlotta fel segítségét Ken is, amit el is utasítottam.
- A Hó Országába vízen át fogunk eljutni. Tsunade- sama már kibérelt számunkra egy hajót, és azt mondta, első osztályú ellátásban fognak bennünket részesíteni.
Mondta vezetőnk, amire szinte azonnal összeszorult a gyomrom. Nem igazán szerettem hajón utazni, habár általában rá kényszerültem. Mondjuk még mindig jobb volt, mint repülve utazni. Na, az lett volna csak igazán a halálom... Már elég sok ideje mehettünk, hiszen már a nap is lenyugvóban volt, és a csillagok is kezdtek lassan láthatóvá válni.

Lassan, de biztosan közeledtünk a kikötőhöz, hiszen lehetett hallani a sirályokat, és a partot ostromló hullámokat.
- Hamarosan elérjük a tengerpartot.
Mondta Hidemichi. Ezzel sikerült bizonyítania, hogy nem csak képzelem a sirályokat, és a tenger kellemesen sós illatát, melyet a szél hozott magával.
- Gyönyörű...
Suttogtam amint kiérve megpillantottam a tengerbe hanyatló napot. Szemem ezután a hajót kezdte el kutatni, mellyel majd tovább haladunk a Hó ország felé, ám csak egyetlen egyet találtam. Egy kiöregedett, rozsdás, és éppen hogy a vízen lebegő csotrogányt.
- Mondjátok, hogy nem ezzel fogunk menni...
Mondtam ledermedve, hiszen a régi hajó nem volt épp bizalomgerjesztő. Azonban amint megláttam a felénk integető szakállas férfit, máris megkaptam a kérdésemre a választ. Ez volt a mi hajónk. Kezdtem kicsit pánikba esni, azonban próbáltam nem mutatni, hiszen az nem lenne méltó egy hozzám hasonló zseniális jouninhoz.
~ Azért remélem nem fogunk elsüllyedni, vagy valami...
Gondolkoztam kissé fintorogva, miközben a hajó felé haladtunk. Semmi esetre se akartam a tengeren meghalni egy ócskavason utazgatva. Mondjuk valami szép, napos hely tökéletes lenne, ahol a jóképű férfiak tálcán hozzák nekem a görögdinnyét, és a koktélt. Na jó... Ez még mondjuk viccnek is rossz lenne...

Miután kiderült, hogy tényleg komolyan gondolja Hidemichi ezt a hajós dolgot, kezdtem kicsit félni. Mert mondjuk mi van, ha hirtelen megállunk ezzel az ócskavassal, és lesüllyedünk a tenger fenekére, hogy aztán a halakkal élhessük tovább unalmas mindennapjainkat. Szeretem a vizet, de azért nem ennyire... Amint lenyugodtam, felbaktattam én is a ladikra. Első ránézésre nem tűnt valami barátságos a kapitány, de majd úgy is kiderül, hiszen valószínűleg ő is csak egy átlagos vén tengeri medve. Mi mást várhatna tőle az ember, minthogy morog.
- Üdvözlöm önöket! Bizonyára a maguk utaztatásáért fizetett nekünk olyan kevés pénzt a Hokage. Na nem baj, amíg nem csinálnak semmi hülyeséget nem hajítjuk ki önöket a vízbe. Jöjjenek, megmutatom a szobáikat!
Mondta a morcosan a hajóskapitány.
~ Remek, már csak ez hiányzott... Ha nem a hajó miatt fogunk a halakkal éjszakázni, akkor a kapitány miatt...
Morogtam magamban. Nem lett volna jó pont a kapitánynál, ha esetleg meghallja a megjegyzésemet. Egyáltalán nem lepett volna meg, ha engem tett volna ki elsőként a hajóról útközben... Ezek után elindultunk a szobáink felé, egyenesen a tengeri medve után. Az én szobám a 10-es számú lett, ami még mondjuk tetszett is, hiszen kerek szám. Azonban amikor betettem két praclimat a szobába, máris megláttam, hogy milyen kevés dolog van benne. Elég minimális mennyiségű bútor volt a szobában...
- Érezzék jól magukat, köszönjük, hogy minket választottak! Hamarosan kifutunk... Bármi gonddal kapcsolatban keressenek engem.
Mondta el a kapitány a szövegét, ami nekem kicsit túl betanultnak tűnt. Nem kizárt, hogy már elmondta néhányszor a többi utasának.
- Eh... Remek...
Sóhajtottam, majd egy lendülettel levágtam a batyumat az ágyra. Csodálkoztam is, hogy miért nem szakadt össze a nagy súlytól, de valószínűleg már edzett kis ágyikó lehetett. Mondjuk azon már tényleg meglepődtem, hogy a táskám szinte lefolyt az ágyról, hiszen túlságosan átérte azt méreténél fogva, így fogtam, és megpróbáltam úgy helyezni, hogy jó legyen. Tatyómból előrángattam egy vastagnak tűnő kardigánt, amit a vállamra terítettem, hiszen valószínűleg elég hűvös lesz később, így már nem kell kotorásznom, ha esetleg szükségem lenne egyre.

// Egyéni Kaland: A Visszatérés //

A kikötőben nyüzsgött az élet.
- Mindenhol jó, de otthon a legjobb. - mondtam magam elé, és ismét elvigyorodtam. Ismertem a járást. Innen már csak pár száz méter, és Konoha Kapuinál leszek. Tovább mentem a parton, és láthatóvá vált a Keleti Vaskapu. A Kapu, ami elválasztotta egymástól Konohát és a kikötőt. A Kapu előtt nagy nehezen beleolvadtam az engem körülvevő kereskedők tömegén, és bejutottam a faluba.
~ A bamba-birka őröket, legalább nem cserélték le. Semmit sem változtál Konohagakure! - mosolyogtam magam elé, aztán körbetekintettem az utcákon...

Nyugodtan ringatóztunk a tengeren, miközben elrendezkedtem a kabinomban. Ki tudja, milyen messze lehet a Hó ország, hiszen még sose jártam arra. Talán több napra is lehet... Amint sikerült elpakolásznom az ágyról, máris elterültem rajta. Nem volt épp a legkényelmesebb, bár lehetett volna rosszabb is. Az viszont biztos volt, hogy nem ez lesz életem legszebb utazása. Álmosan pislogtam a plafonra, mely nyikorogva adta jelét annak, hogy valaki épp felettem sétálgat. Remek lenne, ha valaki rám zuhanna, de tényleg...
~ Csak éljem túl a hajó utat... Kérlek... ~
Mondogattam magamban. Na igen, az tényleg nem lett volna rossz, ha túl élem ezt az egész hajósdit. Valószínűleg még a hónak, és a hidegnek is jobban örültem volna, mint ennek a hajónak... Lassacskán elszenderedtem, akárcsak a kisbabák, ha ringatják őket. Hirtelen megjelent előttem a hajó, ahogy kettétörve süllyed a mélybe, egy hatalmas viharban. Ahogy süllyedtem a hajóval együtt, hangosan sikítva próbáltam kiszabadulni, ám nem sikerült. A tenger magával ragadott, s ahogy a víz alá kerültem egy hang nélküli sikoly hagyta el ajkaimat... Éreztem, hogy valaki megragadja a vállaimat, s szólongat, majd kinyitottam szemeimet. Rájöttem, hogy mindez álom volt, bár nem teljesen. A hajó hevesen ringatózva szelte a tenger hófehér habjait, s tört át a méteres hullámokon. Az éjszaka folyamán rettenetes vihar kerekedett. Álmomból Hidemichi rángatott vissza, de bár ne tette volna. Lehet, hogy ha az álmok világában maradtam volna, talán nem éltem volna át újból azt, mely egész idő alatt zavart. Ahogy kijutottunk a fedélzetre láttam, ahogy a vad, méteres hullámok át-átcsapnak a hajó felett, s elárasztják a fedélzetet.
- Valaki jöjjön velem a fülkébe, és navigáljon! A másik kettőre a matrózok között van szükség. Próbálják eltávolítani a vizet, mert amennyiben ez így folytatódik elsüllyedünk.
Mondta a kapitány, amint meglátott minket.
- Öhm... Szerintem jobb lesz, ha te mész Zakari, mert ha én navigálok, biztos a halál. Szóval... sok sikert...
Veregettem meg társam vállát egy kissé erőltetett, de biztatónak szánt mosollyal, majd bevetődtem a legénység közé, hogy segíteni tudjak nekik.

Kezdtem kissé pánikba esni, hiszen sikerült épp ugyanezt megálmodnom. Féltem, hogy tényleg úgy fogok a mélységbe süllyedni, ahogy azt alig néhány perce láttam. Bármit megtettem volna, csakhogy elkerüljem a vízbe fulladás lehetőségét. Amint megkaptam a vödrömet, és a hozzá kapcsolódó utasítást Hidemichitől. A szívem majd kiugrott a helyéről, de azért chakrát vezettem a lábamba, hogy még csak véletlenül se sikerüljön kibukfenceznem a hajóról, majd nagy lendülettel mertem, és öntöttem ki a tengervizet a vödrömből. Nem sok értelme volt, hiszen mindig jóval több víz kerül a fedélzetre, mint amennyit kiöntöttem.
Néhány pillanat múlva társam is kerekedett, mégpedig Zakari víziizéje képében. Igazából elég nehéz volt beazonosítanom. Ez valahogy mindig is nehezen ment…
- Remek… Veled meg mit kezdjek?
Kérdeztem kissé tanácstalanul nézve a vízi lényre. Passzoltam, hogy mégis mire használhatnék egy vízből felépülő lényt, a tenger kellős közepén…
- Mond csak… meg tudod oldani, hogy legalább az egyik oldalról ne locsoljon a tenger? Már most biztos, hogy nem fogok elhervadni.
Tettem fel az újabb kérdést, reménykedve, hogy tud valami védőfalat összehozni felém, hogy ne ázzak tovább. (Igen, kissé én középpontú vagyok… )