Kumogakure - Konataro Horoi háza

// Levél a Felhőn //

Beléptek a házba. Kodama körülnézett, hogy van-e esetleg valamiféle csapda. De nem volt.
- Megeshet... Javaslom váljunk szét két csoportra, aztán kezdjünk neki az alapos átvizsgálásnak. Ha gondoljátok maradhatok itt hárman is, én elleszek Erupumaruval. Persze valaki jöhet velünk is. - szólt Kodama. Mielőtt Shiratori válaszával méltatta volna meg társát Suzumaya közbevágott:
- Kodama, tiéd ez az alsó szint. Shiratori, te menj Mitsuhidével a műhelybe -mutaott a lány egy nyitott ajtóra, ami fölé a műhely volt kiírva- Enyém a felső szint. - intett a fiúknak és felment az emeletre Maya.
Az emeleten 2 szoba volt. A bal oldaliba benyitott, ahol valószínűleg Horoi dolgai voltak. Megismerte az idős férfi kedvenc kabátját a fogason lógva.
~ Ez meg mi? - nézett az asztalra ahol egy tekercs volt félig kinyitva. Óvatosan kinyitotta azt, majd beleolvasott: - Aka Hikari felépítése, szerkezete, ötvözete.... Saeko bepecsételő technikája... Kuro Yami felépítése...
~ Kuro Yami?! - ámult el magában a lány - az meg mi? - majd tovább olvasott. - Kuro Yami - Fekete Sötétség. Az Aka Hikari testvérkardja, melybe Saeko másik felét pecsételték el. Sötét oldalának szörnyű technikái a katanában nyugszanak. - Suzumaya megdöbbenve olvasta a sorokat, ám az ajtó nyikorogva kinyílt.
- Áh, fiúk! Ezt nézzétek, úgy néz ki van egy másik ka - fordult meg a lány, de nem a társaival szemben találta magát.

// Levél a Felhőn //

- Üdv, a nevem Kohataro Daisetsu! Miben segíthetek?
~ Úristen! Horoinak van fia??! - akadt ki suzumaya. Egy sóhaj kíséretében válaszolt: - Ka..anno...Bokura Kagami vagyok, nem hinném, hogy emlékszel rám, de a rokonom vagy!
- Nem vagy Bokura. - nézett komolyan a fiú.
~ Na jó, most mit tegyek? Megvan - azzal előhúzta az AkaHikari-t. - Semmi szükségét nem érzem annak, hogy bántsalak, de ha nem állsz el az utamból megteszem!
- Te vagy az??! - mult a fiú - Suzumaya, igaz?
~ HEE?! Ez meg honnan jött rá! Még alakot is váltottam, hogy ne ismerjenek fel! - egy-két másodperces csend után Suzumaya a fürgetest jutsut használta, amivel a fiú mögé került és a torkához szegezte a katanát. - Honnan tudod ki vagyok?!

// Levél a Felhőn //

Mikor Suzumaya a katanáját szorította a fiú nyakához, az csak puszta kézzel arrébb tolta.
- Jajj ne hülyéskedj már. – Nem szeretek úgy beszélgetni, hogy közben a nyakamnál virít egy kard. - majd a fiú leült. Suzumaya értetlen pillantásokat vetett rá.
~ Bátor.. nagyon is.
- Vicces, nem de? Azóta nem volt ilyen közel egymáshoz a két kard, mióta bezárták a démon..
~ Micsoda?? ... Szóval ő a Kuro Yami.. hordozója..
- Öhm… Foglalj helyet! Zavarba hozol azzal, hogy egy hölgy áll, miközben én itt ülök… - miután a fiú kimondta ez, Suzumayáról füst keretében eltűnt az álca.
~ Na ne.. de hiszen az ellenszer... Shinisae műve ez... - nézett félre a lány, majd figyelmes lett arra, hogy a fiú igen felméri őt szemeivel.
- Nos mondd csak, minek köszönhetem a látogatásotokat? - Maya leült a fiúval szemben lévő székre, sóhajtott, majd neki kezdett:
- Az apám, Kaneko Ganataro halála miatt vagyok itt. Gondolom tisztában vagy azzal, hogy egy mesterdémon tanítja a technikákat, amit a katanák őriznek. A neve Shinisaae. Egy baráti meccsem elég rosszul sült el, és Shinisae említette, hogy apám a katanával kapcsolatosan halt meg. Azért jöttem, hogy kiderítsem. A barátaim is itt vannak. Te pedig, ha jól tippelek, a Kuro Yami használója vagy...
- Igen, jól tippeled. - piszkálta a katanáját a fiú. uzumaya felállt a székről és a fiú elé állva elővette táskájából a kötszereket és bekötötte a fiú kezét, ami vérzett.
- Tudod - kezdte a lány - Amit elolvastam a tekercsből.. az még szerintem semmi. De mielőtt megkérdezném tőled, amire kíváncsi vagyok, elmondok neked egy pár információt ami hazsnos lehet. Mivel a 2 kard nagyon hasonló, sőt, egy katana is lehetne, így gondolom Shinisae mindkettőnek a megidézhető mesterdémona. Ez a másik ok, ami miatt itt vagyok. Shinisae engem megvéd, mivel ha meghalok, akkor ő eltűnik ebből a világból. De viszont a barátaimra veszélyt jelent az, hogy itt van. Nem éppen egy barátságos típus... Emellett meg akarok erősödni, hogy a Tenshikari no jutsu ne legyen a vesztem.. Nagyjából ennyi lenne. És most a kérdésem: Tudsz valami olyan információt, ami hasznomra lenne?

// Levél a Felhőn //

- Hát nem sok információt osztott meg velem Horoi, de annyit tudok, hogy a két kard egy lélek, egy test, így mikor külön választották őket az enyémbe, vagy is Kuro Yami-ba került Saeko bosszú vágya, és minden negatív érzelme, míg Aka Hikari-ba a démon sámáni mi volta, mikor még az embereknek segített, de a 2. Raikage számításába hiba csúszott és mindkét kardba került a másik energiájából egy kevés… - magyarázta Suzumayának Daisetsu. - Ganataro… Az apád hasonló sorsra jutott, mint én nem is olyan régen. Bár mindkét kard hasznos, pontosabban pusztító fegyver csatákban, de hatalmas hátrányuk van. Ha a hordozójuk egyszer is megtörik, azt Saeko kihasználja és elkezdi egybeolvasztani magával hordozója lelkét. Nekem amikor ez megtörtént ott volt az apám, de Ganataro-nak senkije se volt, aki segíteni tudott volna… Részvétem... - a lány csak némán állt egy helyben. Lentről léptek hallatszottak, majd Kodama nyitott be.
- Nahát! Üdvözletem! A nevem Bokura Yaken.. Ismerjük az urat... Kagami?
- Hagyd Kodama, felesleges már az álca, tudja ki vagyok.. - Suzumaya csak üveges tekintettel nézte a földet. ~ Shinisae ott volt... Miért nem mentette meg?! Pedig ott volt.. hiszen ő mondta nekem, hogy olyan sorsra juthatok, mint az apám... - gondolataiból kizökkenve Maya elindult az ajtó felé, ahol Kodama állt. Vállával kicsit belelökött a fiúba miközben kiviharzott az ajtón. Eruppumaru Kodama mellett állt, így jól látta, sőt érezte, hogy a lány könnyei a fejére hullanak. Suzumaya lerohant az emeletről ki a hátsó ajtón az udvarra. Szíve a torkában dobogott, teste remegett. Nem tudta, mi legyen ez után, hogyan állítsa meg az ördögi kört, melyben szerettei élete hullik ki egy átkozott fegyver miatt.
Kihúzta az Aka Hikarit a tokból és ledobta a földre. Térdére rogyva sírt, ahogyan még soha. Felemelte egy kicsit a fejét, hallotta, hogy a nevét kiálltjáka többiek és ők is a hátsó udvarba tartanak. Kicsit arrébb billentve fejét, tekintete egy termetes bontókalapácsra tévedt. Odament és megragadta...
~ Szétzúzlak te átkozott fegyver! - forrt magában Suzumaya és vészesen a fegyverhez közeledett. Ekkor viszont az udvar mögötti erdős részből shurikenek repültek a lány felé, aki sikeresen kivédte azokat. A hikari mellé ugorva felkapta azt és körülnézett. Több ellenséges, ismeretlen shinobi bújt ki a rejtő lombok közül.

//Levél a Felhőn//

Egy újabb „behatoló” jelent meg, akit én egy sóhajjal fogadtam.
- Nahát! Üdvözletem! A nevem Bokura Yaken.. Ismerjük az urat... Kagami? – pillantott Suzumaya-ra a fiú.
~ Vajon ezek mekkora baromnak néznek? -.-” – néztem mogorván az újonnal érkezőre, majd egy sóhaj kiséretében bemutatkoztam.
- Üdv, a nevem Kohataro Daisetsu… - de ekkor a lány a könnyeivel viaskodva kiviharzott a szobából.
~ Tényleg elég nagy barom vagyok… Túl sokat mondtam. – gondolkoztam, miközben szó nélkül felálltam, felvettem a katanámat majd a lány után indultam, de az ajtóban megálltam és a fiúra pillantottam.
- Bár az igazi nevedet nem tudom, úgy érzem nagyon közel állsz Suzumaya-hoz, ha elkísérted mind idáig, ezért kérlek te is gyere. – mondtam, majd tovább mentem. A konohai shinobi szó nélkül követett. Pár perc múlva már Maya mellett álltunk és szótlanul néztük mit csinál. Meg akarta semmisíteni a kardot.
~ Sajnos fölösleges… Én is sokszor próbálkoztam vele, de semmi sem használt. – álltam még mindig mögötte. Semelyikünk sem tudott megszólalni, most mit mondhattunk volna vigasztalásul neki? Bár a mellettem lévő barátja nem tudta miért ennyire letört, tudta, hogy az együtt érző szavak most hasztalanok... A lány már készült szétzúzni a katanát, de ekkor shurikenek vették célba.
- Nyugalom, velem vannak! – kiáltottam, de csak ekkor láttam, hogy nem kumogakure-i ninják.
~ Cöhh… Ma túl korán jöttek. – csóváltam meg a fejem.
- Már megint a tekercsekért jöttetek? – néztem rájuk. – A többieket hagyjátok ki, úgy is velem van elszámolni valótok. – húztam elő Kuro Yami-t.
- Bár számomra minden ez a katana, csak nem áldás megígérem, hogy ti is átokként fogtok gondolni rá. – tartottam feléjük a kardot, de ekkor mellém lépett Kodama és Suzumaya is.
~ Úgy néz ki még sem egyedül fogok szórakozni. – mosolyodtam el.

// Levél a Felhőn //

Maya elmondta, hogy nem kell már eltitkolnom a kilétemet, mivel már a srác is mindent tud. Ezt követően az illető be is mutatkozott. Maya kiviharzott a szobából, miközben meglökött.
- Höh? Suzumaya?- kérdeztem kissé furcsa fejet vágva. Daisetsu is felkelt, s elindult az ajtó felé, ám ott megállt.
- Bár az igazi nevedet nem tudom, úgy érzem nagyon közel állsz Suzumaya-hoz, ha elkísérted mind idáig, ezért kérlek te is gyere.- mondta. Bólintottam egyet a fiú felé, és elindultunk Erupumaruval utána.
~ Úgy tűnik Maya megbízott ebben az emberben. Nem tartom valószínűnek, hogy az ellenfelünk lenne.~ gondoltam magamban. Odakint egy elég szomorú eseménynek voltunk a tanúi. A lány meg szerette volna semmisíteni a fegyverét, egy bontókalapáccsal.
Hirtelen shurikenek száguldottak felé, de felkapta Aka Hikarit, aztán hárította azokat.
- Nyugalom, velem vannak!- jelentette ki Daisetsu, de sajnos nem kumogakurei ninják voltak az illetők.
- Már megint a tekercsekért jöttetek? A többieket hagyjátok ki, úgy is velem van elszámolni valótok. Bár számomra minden ez a katana, csak nem áldás megígérem, hogy ti is átokként fogtok gondolni rá.- szólalt fel ismét a fiú, miután előhúzta a saját pengéjét. Odaálltam a jobb oldalára, mialatt felkötöttem a fejpántomat a fejemre. Oldalról a srácra pillantottam, komoly képet vágva.
- Kodama... A nevem, Yoshizawa Kodama.- ekkor megjelent a félmosoly az arcomon. Hirtelen megjelent mögöttünk Shiratori és Mitsuhide.
- Üdv...a nevem Aiko...de most... Gondoltuk mi is csatlakozunk...- mosolyodott el Shiro.
- Nyugi Shiratori. Már lelepleződtünk. Azért kösz, hogy jöttetek.- néztem hátra két társamra.
- Na nyomás!- kiáltottam el magam, miközben az egyik ellenséges ninja elé ugrottam. Elkezdtem rúgásokat leadni felé, ám ő ügyesen védte őket. Ezek után megpróbáltam kigáncsolni, viszont az felugrott, majd egy kunait hajított felém. Villám gyorsan a ninja felszerelést tartó tasakomba nyúltam, ahonnan előhúztam egy másik kunait, azzal pedig hárítottam a felém repülő gyilkos fegyvert.
- Ennyivel még nem fogsz lerázni, te nyomorult!!
- Nem akarlak lerázni... Mert meg foglak ölni.
- Háháháhá!!! Na ne nevettess!
- Bocs, de most nem vagyok humoros kedvemben.
Közben már a többiek is harcba keveredtek. Előhúztam a két wakizashimat, viszont az egyiket Erupumarunak dobtam, aki elkapta a szájával.
- Kösz, Kodama!
- Nincs mit. Tudod kezelni?
- Persze.
- Nagyszerű.
- Héé!! Vége a bájcsevejnek!!- vágott közbe az ellenségünk, miközben elindult felém két kunaial kezeiben. Vágásokat indított felém, melyeket a wakizashimmal hárítottam. Az egyik sajnos elkapta a bal kezemet, egy szép csíkot húzva azon, vízszintes irányban. Erre meghúztam a szám szélét, aztán megpördültem a levegőben fegyveremet magam elé tartva, a csávónak meg otthagytam egy véres ajándékot a mellkasán. Rám ordított, s megpróbált mind a két késével agyondöfni, mikor Erupumaru a bal oldalról jövő támadást védte a másik wakizashimmal. Hála képen bólintottam egyet a farkasra. Ekkor elkezdtük hátra tolni a férfit, mert különböző irányokból adtuk le felé a csapásokat, melyeket már nagyon nehézkesen hárított. Felpattant a háztetőre. Ekkor Erupumaru felé hajítottam 10 m összetekert ninja drótot.
- Tudod a dolgod.
- Meglesz.
Mi is a shinobi után ugrottunk. A farkas mögötte, én pedig előtte álltam. A férfi engem nézett, mialatt a képembe vigyorgott. Én csak kifejezéstelen arccal tekintettem rá. A Tigris kézpecsét után aktiváltam a Kék Tűz Jutsut. A két kezembe, lábaimba, valamint wakizashimba koncentráltam. Erupumaru szintén megtette ezt, persze kézjelek nélkül. Ő a mancsaiban és fogaiban aktiválta a Kekkei Genkait.
- E-ez meg mi a franc?- érdeklődött a férfi. Erre a mondatra megjelent egy félmosoly a szám jobb szélén.
- Hát nem látod? Tűz... Csak ez kék. A konohai Yoshizawa klán Kekkei Genkaiát látod épen.
- Heh! Most azt hiszed beijedtem? Kinyírlak mindkettőtöket!!!
Elindultunk futva felé, s újra küzdeni kezdtünk vele.
~ Be kell ismernem még két ellenkező irányból is gyönyörűen véd.~ merengtem. Ez valóban így volt. A férfi kihajolgatott és hárított egyaránt, néha pedig még visszatámadni is volt ideje. Hirtelen úgy nézett ki, Erupumaru találatot kapott, én meg egy nagy rúgást a gyomromba, amitől hátrarepültem az tető végére.
- Erupumaruuu!!!!- kiáltottam kétségbeesetten.
- Muháháháhá!! A kis dög feladta, mi? Itt a vége!!
Ekkor a ninja még utoljára megpróbálta ledöfni az idézett lényt, csakhogy ő felállt, elugrott, eztán gyorsan megkötözte az embert. A wakizashit a cserepek közé szúrta, hogy az ellenség még véletlenül sem tudjon elmenekülni. Nem sokkal később mellém futott a farkas.
- Jól mondtad... Itt a vége.
- Ez meg hogyan történt? Nem értem!!
- Rendben van, elmagyarázom. Mikor felugrottál a tetőre, odaadtam Erupumarunak a ninja drótomat. Idefent folyamatosan engem bámultál, ráadásul még le is kötöttem a figyelmedet a Kék Tűz Jutsuval. Ennyi idő alatt Erupumaru hozzákötötte a drótot a wakizashi markolatához, a másik vége pedig a szájában nyugodott. Harc közben úgy tett, mintha megsérült volna, én meg bevállaltam egy rúgást. A többit meg már te is tudod...
- Ez lehetetlen!!! Nyomorult férgek! Átvertetek!!!
- Eljött az ideje, hogy megismerd a klánom igazi erejét!- mondtam, majd a Tigris, Ló, Kutya, Tigris, és Patkány kézjelek után így szóltam:
- Aoi Katon: Aoi Ryuu Ikiwosuru!! (Kék Tűz elem: Kék Sárkány Lehelete)
Egy nagy tűzből lévő, kék színű sárkány kezdett el száguldani a shinobi felé, ezt követően porrá égette azt. Odamentem, magamhoz vettem a wakizashimat, s a hamuban heverő ninja drótot. Miután minden kellékem a helyére került leguggoltam Erupumaruhoz.
- Pacsit!!
- Pacsit!!
Mondtuk egyszerre, s hozzáütöttem tenyerem a mancsához. Ekkor egymás háta mögé állva fürkésztük a terepet, hátha lesznek még támadóink.

// Levél a Felhőn // (Mitsuhide megkért, hogy irányítsam a karakterét amíg nincs itt)

- Nyugalom, velem vannak!- jelentette ki Daisetsu, de sajnos nem kumogakurei ninják voltak az illetők.
- Már megint a tekercsekért jöttetek? A többieket hagyjátok ki, úgy is velem van elszámolni valótok. Bár számomra minden ez a katana, csak nem áldás megígérem, hogy ti is átokként fogtok gondolni rá. - ekkor Shiratori és Mitsuhide is megjelent.
- Üdv...a nevem Aiko...de most... Gondoltuk mi is csatlakozunk.. - ezzel megkezdődött a harc. Kodama és Erupumaru szépen nekilódultak, ahogyan a többiek is. Suzumayával szemben állt egy igen nagy termetű, 6 karddal rendelkező shinobi.
- Hé, te ott! - mutatott a lányra - Tőled nem csak a katanát veszem el! - mondta magabiztosan a fiú perverz, őrült mosollyal a képén. - No, fiacskáim! - szólt a többi ninjának - Kössétek le a kis taknyosokat! Én majd megszerzem a lánytól amit kell, vagy amit akarok! - nevetett fel ördögien a fiú.
- Értettük Mohji kapitány! - szóltak vissza társai.
~ Szóval ő a kapitányuk? A nagy szájukból ítélve nem lehetnek nagyobb szintűek a chuuninoknál. - mérlegelt a lány. - Hé, Mohji! Ez kell? Tessék! - dobta oda a lány fegyverét. - Vidd csak! - sóhajtott.
- Ha ennyire meg akarsz szabadulni tőle - vette fel a fegyvert. Mitsuhide odakiálltott Mayának:
- Suzumaya! Mit mű - de amint kimondta volna amit akart Suzumaya ott termett Mohji előtt és állba rúgta. Mohji elejtette a Hikarit, Suzumaya felvette.
- Te vagy a taknyos! Chuuninként állsz ki a Hikari ellen? Szánalom! - mondta a lány, majd felszökött a levegőbe Mohji fölé. Fölé érve hasba rúgta a fiút, aki a földbe csapódott. Suzumaya utánna zuhant és a Hikraival döfni készült. Porfelhő...Suzumaya a térdével támasztva magát fogta a Hikari markolatát. Azonban csak a földbe szúródott.
~ Micsoda?! Hová tűnt?! - ekkor felnézett:
- Lehet, hogy egy szinten vagyunk, de minket gyilkolásra neveltek! És te kicsikém, most megdöglesz! Pedig játszottam volna vele esténként! - Suzumaya vállán keresztül hasított a fiú katanája. Mohji újabb szúrásra készült, de valaki megállította:
- Te szemét! - ordította Mitsuhide és a Byakugan segtségével sikeresen eltérítette a katana irányát; Mohjival együtt 3m-re zuhant le. A fiatal Hyuuga Suzumayát akarta felsegíteni, de egy másik shinobi arrébb rúgta őt a lánytól.
- Jól van, remek! - helyeselte társa tettét Mohji, aki megint a lány felé tartott. - Ki a szánalmas?! - kérdezte Mohji teljesen lenézve a lányt. Suzumaya felnevetett. Szeme teljesen más volt, mint amilyen szokott lenni. Vérvörösen izzott... majd a hangja is teljesen más volt, olyan férfias...
- Ezt a lányt nem ölöd meg... - szólt a démoni hang és Suzumaya állkapcsa eldeformálódott és kivillantak az éles fogak. A test szétszakadt és helyét fehér bunda töltötte ki, Shinisae jelent meg.
- Mi-mi a fene vagy tee???! És hogy kerültél ide?- remegett meg Mohji a történteket látva.
- A lány terve volt, hogy mikor téged leszúrni akart a katanájával, akkor egy klónt használt, amibe könnyűszerrel beleköltözhettem... - Shinisae egy fa tövébe nézett ahol Suzumaya feküdt és merészen mosolygott felé, majd ennyit mondott:
- Csak csináld! - Shinisae ekkor Mohji előtt termett és fogaival kettéharapta a testet. Suzumaya társai segítségére akart sietni, de Shinisae útját állta és elkapta a lányt a fogaival. (persze csak finoman, úgy, ahogyan a nagymacskák viszik a kölykeiket a szájukban) Suzumaya megvágta a Hikarival a mesterdémont, aki elengedte a lányt. Maya amint földet ért, felkelt és vérző sebével nem törődve derékba vágott egy ellenséges ninját. Shinisae csak morgott egyet, majd füstfelhők keretében eltűnt. A lány kezdte elveszteni az állóképességé, megszédült. Mitsuhide elkapta a földre zuhanó lányt. Kodama pedig oda kiálltott neki:
- Vidd be a házba és kezeld a sebét! Mi elintézzük a többit! - A Hyuuga csak bólintott és bevitte a lányt a házba, ahol ellátta sebeit.

//Levél a felhőn//

- Kodama... A nevem, Yoshizawa Kodama. - mondta. Ha éppen nem küzdelemre készülnénk, akkor elsírtam volna a stílus miatt, de sajnos most nem lehetett... Ekkor ismét két ismeretlen ninja jelent meg mögöttünk.
~ Ehhe… Ismét két „Bokura”. Ezek mennyien jöttek ide? Kétszázan?! – morogtam.
- Üdv...a nevem Aiko...de most... Gondoltuk mi is csatlakozunk… - mondta az egyik srác, majd elkezdődött a csata.
- A francba, így nem olyan muris elkergetni őket, mint egyedül. – vakartam meg a tarkóm, de ekkor láttam, hogy a konohaiak nem elkergetni akarják őket… ~ Nocsak mennyi gyilkos… - mosolyogtam, de ekkor eszembe jutott a konohai lány, aki megölte a csapattársamat a chuunin vizsgán. Pár percre sokkos állapotba kerültem, lefagytam. Mire feleszméltem már 5 behatoló vett körül.
- Elég bátrak vagytok ahhoz képest, hogy eddig egyedül aláztalak titeket, jutsu-k nélkül. Mi lenne, ha most mutatnék egy igazán figyelemreméltó technikát? – vetettem feléjük egy démoni mosolyt.
- Ne csak beszélj, támadj! – kiáltotta az egyik, mire előrántott két katana-t.
- Nem is vagy te olyan erős, csak a pofád jár! – ordította a másik mire egy kunai-t előrántva elkezdett rohanni felém. Már alig egy méter volt közöttünk, mikor felém szúrt. Én nyugisan arrébb léptem, majd kirúgtam a lábát, mire pár bukfenc után egy fának csapódott.
- Fiúk, támadás! – kiáltotta egy másik, majd egyszerre kezdtek el felém rohanni.
- Ideje látnotok a legendás Kuro Yami-t munka közben. – emeltem a magasba a kardomat, mire feketés chakra vett körül robbanásszerűen.
- Yami Eirou. – mondtam mire eltűnt a kezemből a kard és mire ellenfeleim feleszméltek már több száz kard vett körül minket egy kupolás épületet formázva. Ekkor az egyik kézjeleket kezdett el mutogatni.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu! – kiáltotta, majd kifújta a levegőt, ám még egy apró lángnyelv se indult felém.
- Ohh… Sajnálom, elfelejtettem mondani, hogy a börtönben nem lehet jutsukat használni. – vigyorogtam.
- Kit érdekel?! Te fegyvertelen vagy, kardokkal is simán legyőzünk! – kiáltotta az egyik, majd egy bólintással jelezte, hogy támadjanak. Ismét elkezdtek felém rohanni.
- Ti idióták… Nem vettétek észre miből vannak a börtön falai? Kardokból! – mondtam mire pár darab kard szúródott a köztünk lévő talajba.
- Engedelmetekkel én most távozom. – intettem, majd elindultam a börtön falához, ami szétnyílt előttem. Kiérve a friss levegőre felfigyeltem a kapitány és Maya harcára.
~ Szerencsétlen Mohji... A mostani lelkiállapotban Maya nem fog kegyelmezni neki, mivel ezek az érzelmek csak erősebbé teszik az igaz shinobit, na meg Saeko-t is… - csóváltam meg a fejem, de ekkor eszembe jutottak a bent raboskodó ninják.
- Nyugodjatok békébe. – hunytam be a szemem. – Fejezd be, Kuro Yami. – mondtam mire a börtön falait építő kardok mindegyike elindult a saját útján a rabok felé, majd becsapódtak.
- Talán túlzás volt ezt a technikát használni ellenük. – vakartam meg a tarkómat látva, hogy az ellenséges ninják tűpárnaként hevernek, és testükből fejenként több száz katana áll ki. Lassú tempóba odasétáltam az elhalálozott ellenfeleimhez és egy kardot kihúztam az egyik testéből, majd egyet suhintva megpróbáltam a rajta csorgó vértől megszabadítani. Miután sikerült a művelet visszacsúsztattam a kardtokba. Ekkor már Suzumaya is végzett, de jó pár sérülést összeszedett, de nem volt időm rá figyelni, mivel felébredt a nem rég fába csapódott ninja.
- Muszáj harcolnom? – néztem rá gigászi kiskutya szemekkel hátha „megkímél” és nem gyilkol meg.
- Megölted négy tásamat, ezért bosszút állok rajtad! – kiáltotta, de ekkor eltűnt. Kezdtem kétségbe esni, hogy talán egy jó alapos verés nélkül megússza, de nem jött be. Pár perc múlva rájöttem, hogy ez egy jutsu… Feltételezésemet az erősítette meg, hogy valaki a karomba állított pár kunai-t és shuriken-t.
- Ez a kedven pólóm volt, na ezért nagy verésben fogsz részesülni! – kezdtek el lángolni a szemeim, majd kézjeleket kezdtem el formázni.
~ Bunshin no Jutsu… Henge no jutsu. – miután létrehoztam egy klónt én shurikenné változtam, ami a földbe volt állva. Természetesen ellenfelem ismét támadásba lendült, de mikor átesett a klónon rájött, hogy az nem én vagyok.
- Meglepetés! – kiáltottam mire elvágtam a torkát hátulról.
~ Na jó, megyek megnézem a sérülteket. – pattant ki a fejemből ismét egy észveszejtő ötlet, majd kézjeleket formázva használtam a Fürgébb test jutsut és bementem a házba.
- Abban a szekrénybe van az orvosi csomag! – mutattam meg hol találja a létfontosságú készletet. Eközben én Suzumaya-hoz sétáltam.
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
- Igen, semmi bajom. – válaszolta egy mosoly kíséretében.
- Én nem ezekre a sebekre gondoltam… Sajnálom, nem kellett volna mindent ilyen gyorsan elmondanom. – hajtottam le fejem…

// Levél a Felhőn //

Mindenki támadásba lendült, már csak én maradtam és egy közepes testalkatú szőke sráccal néztünk farkasszemet. Hirtelen elindult felém, de máris mögöttem teremt és próbált egy hatalmasat ütni a gerincembe.
-A neved?...-Kérdeztem meg, miközben egy földklónt létrehozva megpörgettem magam, és egyenesen a tarkójába rúgtam. A klón azonnal eltűnt, ahogy a szőke srác megrúgta. Szerencsére a rugásom eltalálta és egy fának szállt. Az utolsó pillanatba a fára helyezte a kezét és lelassította magát, majd letette a két lábát.
A fa amivel lelasította magát pár másodperc múlva kettérepedt és eldőlt.
-A nevem Nozomi...-Mondta és máris létrehozott 3 víz klónt. A vízklónok körbe vettek és kunai-okkal támadni próbáltak. de szerencsére a chakra pengével minden támadást hárítottam csupán az egyik karcolta meg a térdemet.
-Az én nevem Shiratori...Mondtam, de tudtam, hogy mostmár a nevemet halottam így halottnak kell lennie, de úgy látszott nem volt más választásom. Ismét támadni próbált és előhúzott egy tanto-t. Iszonyú sebességgel kezdett felém szúrkálni, párat védtem viszont az utolsó támadást már csak egy kawarimi no jutsu-val sikerült túlélnem. Gyorsan egy fatönk jelent meg és a tanto-ja egyenesen beleállt, miközben én felette így szóltam:
-Doton: Kuzahebi no jutsu(Föld elem: acélkígyó)...-Kiáltottam. A kezemből egy kígyó kezdett el formálódni, majd rácsavarodott az ellenségre és összeroppantotta.
~Megvagy...-Gondoltam, de lassan kezdett szétfolyni, mivel egy víz klón volt.
-Azt hitted...-Kiáltottam miközben egy hatalmasat rúgott a vállamba, és elszálltam egy fának, azután leestem a földre.
~Szóval akkor csinálta amikor én is használtam a kawarimi no jutsu-t...-Találtam ki a lépését.
Felálltam, és kézjeleket kezdem mutogatni.
-Tsuchi Bunshin no Jutsu(Föld Klón Technika)...-Mondtam. Megjelent 5 földklón és azonnal előhúzták a wakizashi-t. Megindultak Nozomi felé, viszont ő is létrehozott 5 vízklónt. A klónok szépen elbántak egymással, egy azonban túlélte viszont az egy víz klón volt, de hirtelen szétfolyt.
~Ez túl furcsa volt...-Gondoltam, majd előhúztam a wakizashi-mat és egyenesen Nozomi felé közeledtem. Pár védés-vágás után hátrébbugrottunk, de hirtelen mögöttem 2 vízklónt jelent meg, de szerencsére időben levágtam.
-Ügyesen használod a klónokat...-Mondtam.
-Szerencsére éppen elég ahoz, hogy megöljelek...-Hideg szavai csengettek a fülembe.
-Tsuchi Bunshin no Jutsu(Föld Klón Technika)...-létrehoztam 6 földklónt és egyet magam mögött hagytam. Ő is létrehozott 6 vízklónt, ismét harcolni kezdtek.
~Ügyesen bánik a klónokkal...de ugyan ilyen ügyesen érzékeli is őket?...-Tettem fel magamban a költői kérdést. Miközben az egyik víz klónt szétvágta a föld klón aki mögöttem volt, alkalmazta a henge no jutsu-t és shunsin no jutsut. A klónom beállt a vízklón helyére, miközben alakja egyezett a víz klónnal.
Szerencsére az alakváltoztatott klónom gyorsan kiütötte a másikat, így amikor a kisebb pocsolyába dőlt nem volt feltünő a kisebb vízfelhő amit a másik okozott. Ismét csak egy víz klón maradt, de szerencsére az már az én föld klónom volt henge no jutsu-val.
-Látod ismét jobb vagyok mint te...-Kiáltotta, majd elkezdett felém őrült sebességel szaladni. Azonban a föld klón aki víz klónnak volt álcázva a kunai-t egyenesen a szívébe döfte a felém rohanó őrültnek. Megállt az idő egy pillanatra, miközben az ellenséges shinobinak már a száján folyt a vére így szólt.
Mostmár mindent értek...-Hirtelen összecsuklott a teste és azonnal meghalt.
Gyorsan szaladtam a többiekhez, és azonnal bementem a csapatársaimhoz, a házba...

// Levél a Felhőn //

Mitsuhide és Suzumaya beértek a házba. A nappali volt a legközelebb, amelyből egy ajtó vezetett az étkezőbe és a konyhába.
- Semmi baj Suzumaya! Tarts ki! Meg ne halj! - aggodalmaskodott a Hyuuga srác. Suzumaya csak megrázta a fejét.
- Nem lesz bajom, ne aggódj. - mosolygott egy kicsit a lány, de kedve azonnal elment, mikor eszébe jutottak Daisetsu szavai... " Részvétem...."
~ Mit ér a részvét.... mond meg mit?! - emésztette magát a lány. Ekkor belépett Daisetsu.
- Abban a szekrénybe van az orvosi csomag! - mutatott az étkezőbe vezető ajtó melletti szekrényre. Eslőként Shiratori jött be, majd Kodama, aki így szólt:
- Mindenki megvan? Gyorsan elhúztátok a csíkot srácok...- mosolyodott el, majd leült az egyik székre. Erupumaru is berohant, aztán leült a szék lába mellé. - Most mihez kezdjünk? Ezek a fickók szervezettek voltak. Egy szedett-vedett banda nem támad csak úgy ránk a semmiből és nem használ Jutsukat. Pláne nem ilyeneket... Daisetsu! Tudsz ezekről valamit?- kérdeztem a fiút válaszra várva. Daisetsu válaszolni akart, de Suzumaya felszisszent egy erős fájdalomra.
- Jól vagy? - hangjában érezhető volt egy csöppnyi aggodalom.
- Semmi bajom! - felelte derűsen a lány könnyeivel küszködve.
- Én nem ezekre a sebekre gondoltam… Sajnálom, nem kellett volna mindent ilyen gyorsan elmondanom. - tekintetét a fiú a padlóra szegezte. Közben a többiek is betévedtek.
Mitsuhide megtalálta a kötszereket és a fertőtlenítő szert is. Odavitte a lánynak.
- Nem vagyok jártas ebben... Navigálsz? - kérdezte a fiú kicsit szégyenlősen. A sebesült lány kigombolta ruhája felső részét, amire a fiúk rendesen belevörösödtek. Egyik válláról lehúzta a ruhadarab egy részét, hogy a seb látszódhasson. Persze annyira mutatós nem volt a helyzet..
- Nyisd ki a fertőtlenítős üveget és arra a vattadarabra önts egy kicsit. Szépen tisztítsd ki a sebemet. - kezdett bele Suzumaya. Mitsuhide rákvörösen csinálta, amit mondott neki társa. - Remek, most a gézdarabra tegyél egy kicsit, tedd rá a sebemre és kösd be a többi gézzel. Valahogy így lásd el a többiek sebeit is. - mondta a lány és hátradőlt. Kodama visszatért kérdéséhez:
- Nos, akkor tudsz valamit róluk? - nézett a kérdezetre, Daisetsura.

//Levél a felhőn//

Miután láttam Suzumaya-n, hogy szavaim nem hatották meg jobbnak láttam arrébb állni. Éppen a szobámba indultam, mikor Kodama tett fel nekem egy kérdést.
- Most mihez kezdjünk? Ezek a fickók szervezettek voltak. Egy szedett-vedett banda nem támad csak úgy ránk a semmiből és nem használ Jutsukat. Pláne nem ilyeneket… Daisetsu! Tudsz ezekről valamit? – szólított meg, mire én megvakarva a tarkómat ismét belekezdtem egy mondókában.
- Nem kell félned Kodama, ezek a fickók azért jöttek, mert elmondásuk szerint az apám tartozott nekik, de valójában már rég visszaadta a pénzüket. Most az apám tekercseiért jöttek, hogy azzal törlesszenek. A jutsuk… Hát némelyik ismer egy-két fogást, de én úgy gondolom, hogy nem a jutsu teszi a shinobit, és az élet is nekem adott igazat, hisz megannyiszor elijesztettem már őket. Jó magam nem szeretek vért ontani, ezért engedtem el őket eddig mindig élve, de most hogy a csapatuk egy része, sőt a vezetőjük is elhalálozott jobb esetben már jönnek vissza… Rosszabbik esetben, pedig a szövetségeseikkel együtt jönnek bosszút állni, de ne fájjon a fejed! Ti addigra már sehol sem lesztek. – mosolyodtam el, majd levegőért kapkodva felszaladtam az emeletre és egyenesen apám dolgozó szobájába vettem az irányt, ahol nagy kutatásba kezdtem. 10 perccel később diadalittasan emeltem magasba egy tekercset. Eközben egy üres tekercset vettem elő, amit kinyitottam. Ráharaptam az ujjamra, amiből vérserkent ki, majd a saját véremmel elkezdtem írni a tekercsre. 5 perccel később teleírtam a tekercset.
~ Ez megfelel hamis tekercsnek, hisz az eredetiben lévő üzenettől a lány még jobban összetörne, amit nem szeretnék… Majd ha erősebb lesz odaadom neki. Sajnálom apám… - sóhajtottam, miközben egy semelyfonállal összekötöztem a hamistekercset, majd zsebre vágtam és elindultam a többiekhez. Miután leértem láttam, hogy már mindenkit elláttak. Én az ablak alatti székre leülve az udvart mértem fel.
~ Hát itt is elkélne egy alapos takarítás. – sóhajtottam. Ekkor már a nap is lemenőbe volt.
- Figyeljetek, arra gondoltam, hogy a ma estét itt tölthetitek, ha szeretnétek… - álltam elő az újabb kolosszális ötletemmel, majd a válaszra várva kényelmesen hátradőltem a széken...

//Levél a Felhőn//

-Figyeljetek, arra gondoltam, hogy a ma estét itt tölthetitek, ha szeretnétek…-Hoztam fel a nagyszerű ötletet Daisetsu.
-Felőlem oké, és ha a többiek is bennevannak akkor kezdem is az őrködést...-Javasoltam, de nem vártam meg a többiek mit szólnak azonnal kimentem az ajtóhoz, majd kinyitottam.
-Hehe...valaki segítene a hullákat elpakolni?...mert ha valaki erre téved, és netán egy ellenséges shinobi...akkor könnyen bajba keveredhetünk...-Mondtam.
~Remélem azért tényleg velem jön valaki, mert nem vagyok az a ''cipeld magad a hullát stílus"...-Gondoltam magamban, de hamar elvetettem a gondolatot, mivel kicsit beteges volt.
Lassan kisétálltam a friss levegőre, miközben fél szemmel az ajtóra tekingettem, hogy valaki jön-e segíteni, de egyenlőre nem érkezett segítség.
~Kíváncsi lennék, még mit rejteget ez a kaland számunkra, hisz találkoztunk már ellenséges shinobikkal...-Kaladoztam el a gondolataimba, miközben letekintettem a vérbefagyott halott ellenségeinkre.
~De végülis azt hiszem a találkozás nem is volt velük annyira rossz...-Tekintetem le a hullákra, és nevetgéltem.
~Na jó ez beteges volt...-Gondoltam át a helyzetet.
A hullákat az egyik föld klónom segítségével egy közeli szakadékba dobáltam, de megadtam nekik az utolsó tiszteletet. Egy kicsit nagyobbat lendítettem, hogy nehogy a szikla párkányra érkezzenek, bár az első kettőnek nem sikerült tovább lendülnie.
A házba véresen visszatérve nyitottam be az ajtón, de hamar megnyugtattam a többieket, hogy csak a hullákat kültem el utolsó repülésükre.
-Na akkor felmegyek örködni, láttam kintről egy szobát, ahonnan mindent, de legalábbis a környéket be lehet látni....-Mondtam, majd lassan felmentem a lépcsőn.
~Az ellenséges shinobik közül mindenkit sikerült ki iktatni, de ha velük voltak mondjuk felderítők vagy ilyesmi, akkor a távolban meghúzódva túlélhették és elvitték a hírt...-Méláztam el majd arra eszméltem, hogy valami mozog a bokorban, de rájöttem, hogy csak egy állat volt az. Kicsit feszülten, de nem túlságosan figyeltem ki az ablakon...

// Levél a Felhőn //

- Nem kell félned Kodama, ezek a fickók azért jöttek, mert elmondásuk szerint az apám tartozott nekik, de valójában már rég visszaadta a pénzüket. Most az apám tekercseiért jöttek, hogy azzal törlesszenek. A jutsuk… Hát némelyik ismer egy-két fogást, de én úgy gondolom, hogy nem a jutsu teszi a shinobit, és az élet is nekem adott igazat, hisz meg annyiszor elijesztettem már őket. Jó magam nem szeretek vért ontani, ezért engedtem el őket eddig mindig élve, de most hogy a csapatuk egy része, sőt a vezetőjük is elhalálozott jobb esetben már jönnek vissza… Rosszabbik esetben, pedig a szövetségeseikkel együtt jönnek bosszút állni, de ne fájjon a fejed! Ti addigra már sehol sem lesztek.- mondta Daisetsu.
- Rendben van... Ne gondold, hogy én egy gyilkológép vagyok, amiért végeztem az ellenfeleimmel. De mind ninják vagyunk. Sajnos sokszor ölnünk kell az életben maradásért. Viszont azt hiszen ezzel egyikőtöknek sem mondtam újat...- hallgattam végül el. Mitsuhide odajött hozzám is.
- Na, vesd le a pulóvered Kodama! Miért viseled állandóan?- kérdezte a Hyuuga klán leszármazottja.
- Nem tudom. Hehe! Igazából már csak a megszokás.- jelentettem ki. Levettem a karjánál szétszakadt melegítőmet, aztán Mitsuhide lefertőtlenítette a sebemet, ezt követően bekötötte.
- Ezzel megvolnánk.
- Kösz szépen haver! Még a végén orvos leszel!!- löktem oldalba vigyorogva.
- Ugyan már, nincs mit megköszönni. És, hát ki tudja mit tartogat a jövő?
- Milyen igaz...- szólaltam meg. Az arcomra még egy kereszt alakú ragasztás került a zúzódás miatt. A kumogakurei shinobi visszatért az emeletről, aztán felajánlotta, hogy maradhatunk nála éjszakára.
- Igazán köszönjük.- mondtam. Shiratori kiment összeszedni a holtakat, és felajánlotta, ő fog először őrködni éjjel.
- Oké, én meg majd felváltalak. Sajnálom, ám nem tudok segíteni neked, mert kicsit még fáj a karom...- szólaltam meg a tarkómat vakarva. Ránéztem Suzumayára, aki még mindig eléggé le volt törve. Egy halvány mosoly kíséretében átültem mellé, eztán a vállára tettem a kezemet.
- Nehéz napunk volt... Pihenned kellene. Naaa, legyél már kicsit vidámabb! Mondtam már, szebb vagy, amikor mosolyogsz!!!- jelentettem ki, majd finoman mosolyra húztam a szája szélét az ujjammal, s folytattam:- Az élet tele van gondokkal, de ha sikerül megtalálni rá az ellenszert, minden sokkal egyszerűbb, jobb lesz. Ne aggódj, nekünk is sikerülni fog! Nincs igazam Erupumaru??- kérdeztem, mialatt a farkast magam elé emeltem a levegőbe.
- Naná!!! Jól beszélsz Kod!!!- helyeselt a testőröm, viszont hirtelen beledöfött a fájdalom a karomba, Erupumarut meg az ölembe ejtettem. Ezen nevettünk egy jót. Lassan leszállt az est. Shiratori is hamar visszatért.
- Na akkor felmegyek őrködni, láttam kintről egy szobát, ahonnan mindent, de legalábbis a környéket be lehet látni...- közölte velünk.
- Én is elvonulok valahová. Talán elalvás előtt még olvasgatok egy kicsit.- mondtam, valamint előhúztam a mangámat.
- Jó éjt, srácok!- köszöntem el mindenkitől.

Egy nem túl nagy szobát néztem ki magamnak, viszont volt ott egy kanapé és egy íróasztal. Gyertya fény mellett mangáztam, nem akartam világosságot kelteni az egész házban. Erupumaru már bevágta is ott nézte mellettem a képregényt.
- Érdekes... Úgy tűnik a Levél ninja srác a legokosabb.
- Ja, de nem a legerősebb.
- Nem mindig az erős győz.
- Ez igaz... Ideje lehunyni a szemünket. Nem sokára megyünk felváltani Shirot.
- Óó... Én inkább olvasnék.
- Holnap is lesz nap.
- Rendben van.
Eloltottam a gyertyát, ledőltem a kanapéra, a kölyök farkas meg a hasamon aludt. Furcsa álmom volt, ám mikor vége lett, azonnal felriadtam. Fölriasztottam Erupumarut, majd elemlámpával világítva az emeletre indultunk.

Odafönt Shiratori árgus szemekkel figyelt. A Hold fénye szinte teljesen megvilágította ezt a helyet, így még lámpára sem volt szükség.
- Jöttem, hogy leváltsalak!- mondtam. A srác bólintott egyet, aztán a sarokba húzódott, ahol már húzta is a lóbőrt.
- Gyors volt.
- Jaa...- jelentettem ki, eztán kiültünk a kölyök farkassal az ablakpárkányra, miközben a Teliholdara terelődött a figyelmem.
- Gyönyörű nem igaz?
- Valóban az... Pont, mint azon az éjszakán.
- Miről beszélsz?
- Amikor Yukimura- sama először találkozott a farkasokkal.
- Te ott voltál?- érdeklődtem meglepetten.
- Nem... Okamimaru sensei mesélte. Ő is még csak kölyök volt akkoriban, ám már élt.
- Heh! Az öreg lókötő!
- Hehehehehehe!!
- Csöndesen! Fel ne riaszd Shirot!!- csitítottam kicsit Erupumarut.
- Na, és mit gondolsz az új srácról?
- Daisetsuról? Még nem igazán ismerem, de elsőre rendesnek tűnik.
- Valami azt súgja nekem, hogy jut még neki több szerep is.
- Mármint a küldetés befejezése után?
- Aha.
- Nem tudom. A sors majd eldönti.- Az idézett lény bólintott egyet, s tovább kémleltük a terepet.

// Levél a Felhőn //

Kodama kérdésére Daisetsu választ adott:
Nem kell félned Kodama, ezek a fickók azért jöttek, mert elmondásuk szerint az apám tartozott nekik, de valójában már rég visszaadta a pénzüket. Most az apám tekercseiért jöttek, hogy azzal törlesszenek. A jutsuk… Hát némelyik ismer egy-két fogást, de én úgy gondolom, hogy nem a jutsu teszi a shinobit, és az élet is nekem adott igazat, hisz megannyiszor elijesztettem már őket. Jó magam nem szeretek vért ontani, ezért engedtem el őket eddig mindig élve, de most hogy a csapatuk egy része, sőt a vezetőjük is elhalálozott jobb esetben már jönnek vissza… Rosszabbik esetben, pedig a szövetségeseikkel együtt jönnek bosszút állni, de ne fájjon a fejed! Ti addigra már sehol sem lesztek. - Suzumaya végig figyelte a fiút, hogy milyen információkat oszt meg velük ezekről az idegen shinobikról. Viszont mikor Daisetsu kimondta, hogy " Ti addigra már sehol sem lesztek." a lány tekintete dühösebb lett, mint szomorúbb és kitekintett az ablakon. Mitsuhide ellátta Kodama sebeit. Daisetsu pedig felajánlotta, hogy elszállásol minket. Mindenki beleegyezet, bár a lány nem szólalt meg. Shiratori vállalta az őrködést, amit majd Kodama vált fel, hátha visszatévednének a kis 'jószágok'.
- Nehéz napunk volt... Pihenned kellene. Naaa, legyél már kicsit vidámabb! Mondtam már, szebb vagy, amikor mosolyogsz!!!- jelentette ki Kodama, aki odaült Suzumayához és próbálta felvidítani. - Az élet tele van gondokkal, de ha sikerül megtalálni rá az ellenszert, minden sokkal egyszerűbb, jobb lesz. Ne aggódj, nekünk is sikerülni fog! Nincs igazam Erupumaru??
- Naná!!! Jól beszélsz Kod!!!- helyeselt a farkas.

Később már beesteledett és mindenki elvonult. Mitsuhide ott maradt Suzumaya ideiglenes szobájában. Ő már javában aludt, amikor Suzumaya felébredt és a nappali ablakába ült. Nézte a csillagos eget, és gondolataival volt elfoglalva, mikor egy hang a bozótosból megszólította:
- Látod, gyenge vagy, mert hagyod, hogy kis dolgok letörjenek. Például a múlt.
- Neked fogalmad sincs semmiről. - válaszolt ridegen Suzumaya.
- Miért, szerinted a múlt befolyásol is valamit?
-Igen, az tesz igazán erőssé. Az emlékek, a vágyak, a célok, amiket a múltban tűztél ki és tapasztaltál. Neked fogalmad sincs, mit jelentettnekem az Apám és a Nagyapám akik emiatt az átkozott katana miatt haltak meg. Lehet, hogy erő terén gyenge vagyok, de amiken keresztül mentem...azok után erős maradtam. - a hang elhallgatott egy időre. Majd ismét megszólalt:
- Miért fontosak neked ezek az érzések? A családod és a barátaid? - Suzumaya lehunyta a szemét.
- Az apám miatt lettem ninja. A nagyapám miatt lettem olyan ember, aki a legrosszabb helyzetben még az ellenségét is megvédi. Az anyám kitart mellettem és ő lesz életem végéig az, aki sosem hagy cserdben. A barátaim...
- Minek azok? Erősebb vagy nélkülük, nem hátráltatnak.
- Tévedsz. Miattuk vagy erős. Ők öntik belém a lelket, miattuk vagyok kitartóbb és nálad sokkal erősebb is!
- Ugyan.. - a hold megvilágította a bozótot ahonnan Shinisae pillantott a lányra - Fogalmad sincs, mi is igazán elveszíteni valamit! - A démont először látta ilyennek Maya. Lassan fejével bólintott neki, hogy folytassa. - Még a shinobik felbukkanása előtt szabad voltam. Érezhettem mindent, ami él. Egy időben az emberek békében éltek meg mellettünk, ám kezdtek félni tőlünk... Majd feltűntek azok a démonok, mint például a kilencfarkú Kyuubi... Miattuk ment tönkre az egyensúly... - Suzumaya a földre tekintett, majd Shinisae folytatta - Volt egy ember, akit őszintén tiszteltemés védtem...Egy lány. Ő volt az, aki a nem félt, aki elfogadott. De a mocskos Kagék...a satnya shinobi világ...elvették tőlem. Mikor a Hikari és a Yami létrejött kellett egy démon, aki szembetud szállni Saeko erejével. Nami tudta, hogy engem néztek ki... És meg akart védeni az elzárástól de az életével fizetett értem.. Aztán elzártak engem, mint valami kabalát, hogy őrizzem az örökkévalóságig a két kardot.
- Nem bízol az emberekben azóta...Értem, hogy engem miért akarsz védeni.. hogy szabad lehess addig is, amíg a katanák is szabadok. - ekkor alány elhalkult és összeszorította szemét - DE NINCS JOGOD TŐLEM ELVENNI AZOKAT A SZEMÉLYEKET, AKIK NEKEM FONTOSAK! - üvöltött a lány torka szakadtából. - TE EL AKARTÁL ENGEM VINNI, MIKOR A BARÁTAIM BAJBAN VOLTAK! TE KÉPES LENNÉL ŐKET FELÁLDOZNI, CSAK HOGY A NYOMORÚ SZABADSÁGOD TARTHASSON! MIT KÉPZELSZ??! HA TUDOD MIYLEN ELVESZÍTENI VALAMIT, AMI FONTOS, AKKOR MIÉRT, MOND MIÉRT CSINÁLOD EZT VELEM???! - Suzumaya kiugrodt a földszinti ablakból és lassan elindult Shinisae felé. A démon elé lépett és így szólt:
- Pihenned kellene, ne ugrálj! - Ekkor Mitsuhide Suzumaya mögé lépett.
- Mi történt?! - majd ránézett a démonra. - Hagyd békén! - aktiválta a Byakugant. Shinisae a farkával suhintott és Mitsuhide az ablakon keresztül a kanapéra esett, ami feldőlt és hatalmas lármát csapott.
- Neee! - nézett Shinisaéra a lány. A démon Mayaához hajolt, egyik mancsát az égnek emelte és kivillantotta karmait. Suzumaya lehunyta szemeit várva a halálos csapást, de a mancs mellé ütött. Shinisae a remegű emberre nézett.
- Kaneko Suzumaya...te pont.. pont olyan vagy.. mint Nami... - a démon tekintete kissé barátságosabb volt, mint előbb. Hátrébb lépett és eltűnni készült, de még ezeket mondta:
- Maradj mellettük, vigyázz rájuk. És maradj ilyen, mint most! akkor megállíthatatlan leszel! - mosolyodott el, majd eltűnt a sötétben.

A lány szelden mosolygott egyet és Mitsuhidéhez rohant.
- Jól vagy? - kérdezte Maya aggódva.
- Igen.. de.. azt hiszem nem mondtál el nekem és afiúknak valamit! - ekkor Kodamáék léptek be. Kodama kínosan sóhajtott egyet.
- Én is kíváncsi lennék erre. - mondta Shiratori. Suzumaya felült és elmesélte nekik.
- Az apám halála volt az egyik ok, hogy idejöttünk.. Kodama tudja, hogy mi volt az előbb aza lény. Egy mesterdémon, aki őrzi a katanámat... és Daisetsu katanáját is. Az ok, ami miatt még eljöttünk az az, hogy keresni akartam valamit, amivel meg tudom állítani Shinisaét. Ő megvéd engem... de titeket meg akart ölni... És most... azt hiszem, hogy nem fogja többé ezt tenni... Bocsássatok meg, hogy nem mondtuk el... - Suzumaya a végén könnyeket hullatott. Újra átfutottak a gondolatok a bezsélgetésükről.. " Nami tudta, hogy engem néztek ki... És meg akart védeni az elzárástól de az életével fizetett értem.." " HA TUDOD MIYLEN ELVESZÍTENI VALAMIT, AMI FONTOS, AKKOR MIÉRT, MOND MIÉRT CSINÁLOD EZT VELEM???! " és ismét Daisetsu szavai jutottak eszébe: " Ti addigra már sehol sem lesztek." .. Suzumaya felkelt, letörölte könnyeit és Daisetsu elé lépett, majd egy pofont adott neki.
- Ostoba! - nézett mogorván a lány, majd a kanapéhoz sétált -ami már azóta fel lett állítva- és a táskájában kutatott. Előszedett 3 tekercset és a fiúnak adta. - Ezek itt tároló tekercsek. Mindegyikbe vagy 20 másik tárgy fér el. A házban lévő tekercseket, amiket el akarsz hozni, azokat rakd bele. - mindenki megszeppenve hallgatta a lányt, aki csak elmosolyodott és felnevetett - Csak nem képzeled, hogy itt fogunk hagyni? - Kodama tudta, hogy Shinisae tette ismét vidámmá a lányt, bár azt nem tudta, hogy mivel. Mielőtt bárki is kérdezhetett volna, vagy megmondhatta volna véleményét, Maya ismét megszólalt: - Nálam fogsz lakni Daisetsu. Van egy vendégszobánk. a házunkban csak én és az anyám lakunk, szóval elférsz. A Hokage-sama -val pedig majd lerendezem és a Raikagét is értesítenünk kell. - fejezte be a lány és várta a kommenteket ötletéhez.

//Levél a felhőn//

Miután mindenkinek sikerült helyet találni én apám dolgozó szobájába vettem az irányt, mivel már csak ott volt hely. Leültem az egyik székre, majd előszedtem a tekercseit a kardokról, mivel úgy gondoltam ideje többet is megtudni róluk. Már csak a gyertya világított, mivel nem akartam a többieket felkelteni.
~ Ez Saeko-val kapcsolatos, itt van Shinisae tekercse, Kuro Yami technikák. – hajigáltam magam mögé a már kiolvasott tekercseket, ám ekkor megakadt az egyiken a szemem.
~ Aka Hikari technikáinak tanulási módszere. – olvastam el a rajtaálló kanji betűket.
~ Talán ennek a hasznát veszi majd Suzumaya… - gurítottam el az asztal szélére a tekercset majd folytattam a keresést. 10 perc múlva már egy hegynyi tekercset néztem át, de még mindig semmi.
~ Áhh, hagyjuk… - sóhajtottam, majd a Hikari tekercset a zsebembe csúsztattam. Egy ásítás kíséretében elsétáltam az ablakig, majd azt kinyitva a párkányra ültem és csak bámultam magam elé.
~ Még mindig nem értelek apám, miért kéne megvédenem őt, hisz ott van neki Shinisae. Jó kicsit szokatlan módszerei vannak, ezt tapasztaltam, de ha baj van általában segít a hordozónak. – dőltem neki az ablak keretének. Már lassan elaludtam, de Maya hangjára lettem figyelmes.
- De nincs jogod tőlem elvenni azokat a személyeket, akik nekem fontosak! Te el akartál engem vinni, mikor a barátaim bajban voltak! Te képes lennél őket feláldozni, csak hogy a nyomorú szabadságot tarthasson! Mit képzelsz??! Ha tudod milyen elveszíteni valamit, ami fontos, akkor miért, mondd miért csinálod ezt velem????! – üvöltötte a torka szakadtából.
~ Két lehetőség van… Vagy álmában beszél. Beszél? Pontosabban ordít, vagy: Shinisae… - sóhajtottam, mire elindultam lefelé. Mikor leértem láttam, hogy már mindenki ott van. Jobbnak láttam, ha a háttérben maradok, mint sem letámadom a szokásos kérdésekkel. „Jól vagy? Nem esett bajod? Mi történt?” Gondoltam, majd helyettem felteszik ezeket a többiek. Miután sikerült mindent elrendezni Suzumaya elém lépett, majd adott egy pofont.
- Ostoba! – mondta miközben mogorván nézett rám.
~ Mintha csak az anyámat hallanám. – emlékeztem vissza, amikor az akadémián rossz tanuló voltam. Ugyan ezt csinálta… Egy pofon, majd jött az „Ostoba kölyök!” duma. Eközben Suzumaya három tekercset nyomott a kezemben.
- Ezek itt tároló tekercsek. Mindegyikbe vagy 20 másik tárgy fér el. A házban lévő tekercseket, amiket el akarsz hozni, azokat rakd bele. Csak nem képzeled, hogy itt fogunk hagyni? Nálam fogsz lakni Daisetsu, van egy vendégszobánk. – mosolyodott el végül, mire én csak gigászi szemekkel tudtam pislogni.
~ Mintha csak egy szappanoperába csöppentem volna… Először pofon, utána meg költözés. És csak tekercseket vihetek magammal? Ruhák?! Vagy talán használhatom az ő ruhatárát? Vicces lenne egy melltartóban feszítve végig járni az utcákat... De inkább nem próbálom ki. – vigyorodtam el, miközben az eszembe jutott a tekercs, amit találtam.
- Jajj, jut eszembe! Ezt most találtam apám szobájában. – vettem elő a zsebemből egy kis vörös tekercset, amire Kanji betűkkel rá volt írva: „Aka Hikari technikáinak tanulási módszere”. Miután elvette a tekercset tovább magyarázta a költözködés rendjét.
- A Hokage-samaval majd lerendezem és a Raikage-t is értesítenünk kell. – fejezte be. Kezdtem úgy érezni magam, mint a hadseregbe, szívem szerint felkiáltottam volna, hogy „Igen is!”, de nem szerettem volna még egy olyan pofont kiérdemelni, mint az előbbi volt.
- Rendben. – egyeztem bele a dologba, miközben jól szórakoztam a többiek döbbent arcán…