Kumogakure - Konataro Horoi háza

// Levél a Felhőn //

Suzumaya a tekerccsel együtt kiment a szobából. Kicsit dőlöngélt és kicsit átvérzett a kötése.
- Engedelmetekkel én elmegyek aludni! - intett hátra és felment Horoi szobájába. - Jut eszembe, holnap megyünk haza, de előtte a Raikagéval megbeszélem a dolgokat. - mondta a lépcső felénél visszafordulva.
~ Anyám megint rosszakat fog gondolni... - sóhajtott. Felért a szobába és lefeküdt az ágyra, majd pár perc múlva el is aludt.

//Levél a felhőn//

Suzumaya pár perc múlva visszavonulót fújt, így jobbnak láttam, ha én is felbattyogom apám dolgozó szobájába. Kis időre még ültem az ablakban, de miután egy hajszálhíján lezakóztam inkább hanyagoltam… Úgy döntöttem ideje tartalékba tenni magam. 3-ig forgolódtam, majd sikerült bealudnom…

7kor múmiákat megszégyenítve ültem fel, majd kinyújtott karokkal indultam le az emeletről. Utólag belegondolva inkább a szememet kellett volna kinyitnom… A lépcsőhöz érve valaminek neki mentem, aminek következtében ismét nem emberi módon értem le a nappaliba.
~ Hmm… Olyan Deja vu érzésem van. – emlékeztem vissza a tegnap reggeli belépőmre. Leérve a nappaliba nem találtam a nyomát más életformának, így gyorsan írtam egy cetlin, amin a következő állt:


Reggelt mindenkinek!
Kaja a hűtőben, én elmentem a Raikage-hoz szólni az utazásról, utána pedig a tóparton leszek.

Dai


A napirendet betartva a Fürgébbtest jutsuval a Raikage-hoz siettem. 10 perccel később már az irodája előtt álltam, majd pár levegővétel után szívverésemet ismét a normálra állítottam. Mikor tudatosul bennem, hogy a művelet sikeres volt bekpogtam.
- Gyere be! – kiáltotta az ország vezetője miután benyitottam.
- Daisetsu, mi járatban itt? – kérdezte a férfi.
- Öhm, jó reggelt! Szeretnék pár hétre, esetleg pár hónapra Konohagakure-be utazni. Kaneko Suzumaya ajánlotta fel a dolgot, ami kapóra jött, mivel így könnyebb az apámnak tett ígéretet betartani… Tudja mire gondolok, nem? – kérdeztem, mire a Raikage csak egy bólintással jelezte, hogy tudja mi állt a tekercsbe.
- Nos, rendben! Kellemes utat. – mondta, miközben a kezembe nyomta az igazolványomat vagy tudom is mit… Kicsit bambán néztem magam elé, mivel nem is képzeltem volna, hogy ilyen egyszerű lesz az engedélyt kikönyörögni. Boldogan rohantam ki az irodából és a tó felé vettem az irányt. Sikeresen kiértem a tópartra, ahol ledobva magam a fatövébe élveztem a kilátást, bár 5 perc után már kezdtem megunni a dolgot, így arra gondoltam, hogy meg kéne nézni milyen a víz. A szélére sétáltam, majd letérdelve belenyomtam az egyik kezemet.
~ Fuhh ez hi..hi..hiideg! – rántottam ki belőle a kezemet olyan gyorsan, hogy megcsúsztam és belevágódtam.
- Wáááá, nagyon hideeeg! – ordítottam, miközben próbáltam kimászni, de mivel a széle már tiszta víz volt minden egyes alkalommal, amikor megkíséreltem a szabadulási akciót visszacsúsztam a vízbe. Megunva a sikertelen próbálkozásokat, minden erőmet összeszedve kimásztam egy másik helyen.
~ Kezdem úgy érezni, hogy nem volt olyan jó ötlet, ez a tóparti látogatás. – sóhajtottam miközben a szerencsére fatövében hagyott igazolványomért mentem, majd azt felvéve haza indultam.
~ Na magyarázkodhatok, hogy mi történt. – morogtam, miközben beléptem az ajtón. Szívem szerint hálát adtam volna az égnek, hogy már mindenki a nappaliban toszult.
- Jó… Jó reggelt! ^^ - mosolyogtam a vendégekre.

// Levél a Felhőn //

Suzumaya ballagott le a lépcsőn. Mitsuhide pedig a nappaliból jött ki.
- Jó reggelt srácok! - köszönt a lány és leült Kodama mellé. - Kicsit nyúzottnak látszol... - vonta fel egyik szemöldökét a fiúra nézve.
- Jó reggelt. - köszönt a hyuuga is és ő is csatlakozott a társasághoz. Ekkor Daisetsu lépett be csurom vizesen. Suzumaya felnevetett:
- Mi van Kohataro? Mi történt? Csak nem sírva fakadt a válladon a Raikage, mikor közölted, hogy elmész egy időre? - könyökölt az asztalra a lány.
- Mikor indulunk? - dörzsölte meg szemét Mitsuhide.
- Reggeli után. Vagyis még az után összepakolunk és utána, na értitek! - felelte Maya.

//Levél a felhőn//

Miután mindenki jót mulatott rajtam Shinisae üdvöskéje is megjelent a színen.
~ Légy kíméletes, légy kíméletes! – kezdtem el lehunyt szemekkel imádkozni, de mint általában most sem talált imám megértő fülekre…
- Mi van Kohataro? Mi történt? Csak nem sírva fakadt a válladon a Raikage, mikor közölted, hogy elmész egy időre? - könyökölt az asztalra a lány.
- Áhh, nem azért… Sírva könyörgött, hogy addig vezényeljelek ki téged az országból, amíg nem okozol nagy pusztítást, mivel a falu pénzügyileg most nem áll a toppon. – vigyorogtam abban reménykedve, hogy sikerül kicsit feldühítenem a lányt.
Láttam, hogy már majdnem mindenki nagyban elkezdte a reggelizést, egyesek pedig a szendvicsükkel társalogtak, majd ádáz harcot vívtak vele és végül győzedelmeskedtek. Személy szerint én jobbnak láttam, hogy megvárom, amíg elszállingóznak pakolni és csak utána reggelizem meg. Mivel nem tudtam addig is semmit sem kezdeni magammal jobbnak láttam, ha elkezdem a pecsételést. Felszaladva a szobámba egy táskába összedobáltam a szükséges ruhákat, majd kinyitottam az egyik tekercset és a sajt véremmel elkezdtem szimbólumokat rajzolni rá. Mikor kész voltam a rajzolással az egyik nagyobb vérből festett körbe helyeztem a táskát, majd egy fél-tigrist formázva elkezdtem chakrát koncentrálni, mire nagy füst keletkezett és a táska eltűnt.
- Na ennyit a ruhákról. Következik a ninja felszerelés. – sóhajtottam miközben újabb szimbólumokat festettem a tekercsre, majd kunaiokat, shurikeneket, drótot, füst és fény bombát helyeztem a tekercsbe. Miután ezt is sikeresen megtettem következtek a tekercsek. Gyorsan átszambáztam apám dolgozó szobájába, majd fejest ugorva az egyik szinte heggyé alakult kupacba elkezdtem a keresést.
- Ez kell, ez nem és ez sem kell. – dobáltam magam mögé a szükséges tekercseket. 5 perc elteltével elkészültem a csoportosítással. Lihegve cipeltem át a tekercseket a szobámba, ahol ismét a tekercsbe pecsételtem az értékes tárgyakat.
- Kész! – ugrottam fel boldogan megbillentve egy kis szobor szerűséget, ami láncreakciót indított be. Egy szempillantás alatt az egész szoba romba dőlt.
~ Hát ez fantasztikus… - morogtam, miközben gyorsan elkezdtem ide-oda futkorászni különböző tárgyakkal, amikor az előző oltári szerencsés akció során a helyváltoztatás egy felsőbb fokára lépve a föld pottyant. Egy fél óra múlva sikeresen rendet raktam, majd egy hátizsákban hajigálva a tekercseket végre elkészültem. Két nap alatt végre sikerült annyi tapasztalatot gyűjtenem, hogy rájöjjek arra, hogy a lépcsőhöz érve nem szerencsés a futás. Óvatosan lépkedve sikerült végre éppen leérnem az emeletről. Láttam, hogy már a legtöbben befejezték a habzsolást, de ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy nem vagyok éhes. Morogva huppantam le a kanapéra azzal a gondolattal, hogy kár volt ennyire pörögnöm, ha nem is vagyok éhes…

//Levél a felhőn//

- Áhh, nem azért… Sírva könyörgött, hogy addig vezényeljelek ki téged az országból, amíg nem okozol nagy pusztítást, mivel a falu pénzügyileg most nem áll a toppon. – vigyorgott Daisetsu a lányra nézve. Majd felment az emeletre.
~ MII?! Miszlikbe aprítom.. na jó, nem. Kár lenne a helyes pofijáért.. - kuncogott magában a lány. Kodamáékkal jóízűen megreggeliztek, utána mindenki ment pakolni. Mitsuhide mikor kész volt megkereste Suzumayát.
- Segítsek valamiben? - kérdezte a lányt, aki éppen a Hikari tekercset olvasta.
- Nem kell, köszönöm.. - tekerte össze a tekercset, majd fogta hátizsákját és a nappaliba sétált. Daisetsu már a kanapén ült. A lány elővette az üvegcsét, ivott tartalmából és ismét álcázta magát.




Már csak Kodamára és Shiratorira vártak.