Eső Országa - Esőerdők

Látszólag még mindig aggasztotta a kialakult helyzet. Bár belegondolva, mindenki ideges lenne, ha a legnagyobb ellenségével beszélget. Kivétel engem. Én sohasem tartottam ellenségemnek az Uchihát, csak a sors keresztezte vele az utamat.
- Mi a véleményem? Igazából engem nem a világ sora érdekel. Csak meg akarom bosszulni azt, amit Konoha a klánommal tett. Természetesen némelyik Uchihát ostobának találtam. Sosem gyászoltam meg egyiküket sem, a halottak közül. De az én sorsom... a klánom sorsa... a gyűlölet. Mindig is elnyomtak bennünket, nem bíztak bennünk. Talán csupán féltek. Minden esetre gyűlölöm az egész Senju klánt, és Konohát. A Koinendai nem érdekel, ha már nem lesz szükségem rájuk, otthagyom őket. Világbéke? Engem egyáltalán nem zavar, ki és hol háborúzik. Nyolc éves korom óta folyamatosan a harc körül forog az életem…
Mondta Akihoro, mire én csak bólintottam egyet. Felnéztem az égre, s pár esőcsepp landolt az arcomon.
~ Milyen furcsa. Ő is ugyanazért harcol, amiért én régen. Mikor az Arashi klán elpusztította klánomat, én is bosszúért kiáltottam. És sikerült megbosszulnom családomat. A rivális klánt teljességgel elpusztítottam.
Gondolkoztam el, miközben az Uchihára pillantottam, akinek látszólag tényleg ez az egyetlen célja. Rövid csönd után elmosolyodtam és megszólaltam.
- Szemeim megmutatták a jövőt, Akihiro. Segítségemmel, végül sikerül megbosszulnod klánod pusztulását, ám ez semmit sem változtat jelenlegi érzéseiden. Ugyanúgy, tovább fog égni benne a bosszú lángja. Ez erősebbé fog tenni és elfogod érni a Mangekyou Sharingan legmagasabb szintjét, a Halhatatlant. Nem tudom hallottál már a Mangekyou Sharing szintjeiről, de én mindent elmondhatok neked, ha szeretnéd…

Ajánlatom után ismét szótlanul ültem, mivel tudtam, hogy idő kell ennyi minden feldolgozásához. Közben pedig azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit is osszak meg Akihiro-val, hiszen Uchihaként ő is tud majdnem mindent. Én pedig a több éven át csak a Mangekyou Sharingan, a Juubi, Rikudou-sennin és Uchiha Madara titkát kutattam.
~ Lehet, nem fogja először elhinni, hogy Uchiha Madara még életben van, de muszáj lesz a klán egykori vezetőjéről mesélnem neki, mivel a jelenlegi ismereteim szerint Madara a Mangekyou Sharing és a Rin’negan használó(k)ra vadászik, mert szüksége van bábokra. Akár csak nekem.
Gondolatmenetemnek Akihiro vetett véget a válaszával. Rövid, tömör válasz volt, mely csupán egy szóból állt, még is minden benne volt.
- Ugye tudod, hogy ki Uchiha Madara? Nos, az a helyzet, hogy életben van. Konoha megalapítása után eltűnt és titokban egy tervet dolgozott ki, melyre még jómagam is csak az Uchiha szentély látogatása után jöttem rá. A Juubi Jinchuurikije akar lenni, hogy Genjutsuját az egész világra kiterjessze. Jelenleg is keresi a még életben maradt Uchihákat, hogy maga mellé állítsa őket a végső leszámoláskor.
Mondtam el mindazt amit megtudtam Konoha no Sato látogatásakor. Úgy éreztem, ha e-féle titkokat osztok meg a Mangekyou Sharingan használóval, azzal csak még inkább sikerül magam mellé állítanom…

Karjaimat összefonva néztem végig az Uchiha klán leszármazottjának reakcióját, aki természetesen kérdőre vont, pont, ahogy lennie kellett. Egy halvány mosolyra húzódott szám, miközben halál nyugodtan hallgattam Akihiro-t.
~ Vajon tudom fokozni a káoszt, mely most az elméjében kavarog?
Néztem mélyen a srác szemében, majd alig pár másodpercre lehunytam szemeimet.
- Ha minden igaz, az a vadállat most maszkkal az arcán járja a világot és keresi azt, akit felhasználhat céljának eléréséhez. A többivel kíméletlenül végez, vagy jobb esetben egy-egy falura uszítja, ahol aztán elesik az a „báb”.
Fürkésztem továbbra is a Koinendai tag arcát, amiről, mint egy nyitott könyvről, úgy tudtam olvasni.
- Nem szükséges csatlakoznod a Fukitsu-hoz… Legalább is úgy nem szükséges, hogy más is meg tudja. Amúgy is szükségem van olyan megbízható emberekre, akikre számíthatok az Ítélet Napjakor. És persze… nem árt ismernem a Fehér Sakál terveit sem.
Vakartam meg egy barátságos mosoly keretében a tarkómat. Igaz, ami igaz. Eddig egy kívül álló sem tudta elképzelni rólam azt, hogy egy híres szervezetet vezetik, mivel mindig is túl barátságos voltam… a felszínen!

Sikerült, vagy sem, Akihiro arcáról már semmit sem lehetett leolvasni. Mintha már találkozott volna, vagy tudta volna, hogy Madara életben van. Nem számít. A Fukitsu egy név, mely elől senki sem menekülhet, s még ha valamilyen csoda folytán az első találkozást túl is élik az üldözöttek, a második során már biztos, hogy nem tudnak ellenállni.
- Na, de mondd csak! Nekem mégis mi hasznom lenne abból, hogyha segítenék neked?
Ezt kérdést hallva önkéntelenül is elmosolyodtam. Ám ez nem a szokásos vigyorom volt, sokkal inkább egy vészjósló mozzanat, mely semmi jót sem jelent. Az égre, majd a Koinendai tagra pillantottam.
- Természetesen az, hogy életben maradsz.
Csóváltam meg a fejemet, majd továbbra is Akihiro-ra figyeltem. Beszédéből kiderült, hogy ő is csak az önös céljai elérésének érdekében lépett be a Fehér Sakál szervezetébe, egy barátjával, vagy bajtársával együtt. Egy Aburame-val. Monológjából arra is rájöttem, hogy fél. Fél az üldözőitől, akik bármikor rátalálhatnak és életét vehetik, ám az Uchiha leszármazott kissé el van tájolva. Az, akitől a leginkább félnie kéne, éppen mellette ül. Hiszen a Fukitsu ezért alapult, s ha nem szövetkezik, akkor úgy tekintek rá, mint a többi Koinendai tagra.
- Hmm… Szóval egy bogármániás javasolta a szervezetet. Mily’ ironikus. Éppen tegnap kaptam egy levelet, melyben „Konoha Ízeltlábú Védelmezőiről” volt szó. Tudod… Egy szervezet vezetőjeként elengedhetetlen sokat tudni. Ezért figyelmeztetlek! Hamarosan Jakkaru is rájön az okra, amiért beléptetek és kíméletlenül végez veletek. Ha továbbra is ezt csináljátok, nem hogy a Shinobi falvak ninjái fognak üldözni titeket, hanem a Koinendai is. És akkor már nem lesz hová mennetek.
Tartottam egy rövid hatásszünetet, melyet az elveszett ninja arcának fürkészésével töltöttem.
- És ha ez megtörténik, kénytelen leszek végezni veletek.
Sóhajtottam egyet, miközben hátradőltem és úgy vártam Akihiro válaszát.

Próbáltam minél több dolgot kiolvasni beszédpartnerem fejéből, ám valami miatt nem tudtam rájönni igazi céljaira. Emiatt az is megfordult a fejemben, hogy ez csak átverés, s erre a lépésemre Shiroi Jakkaru számított. Biztos megparancsolta az Uchihának, hogy kössön velem szövetséget, s férkőzzön a bizalmamba. És ez nem jó. Egy igazi ninja azonnal cselekszik, ha ilyen dolgokat feltételez. Úgy tűnik az égiek sem akarják ezt a szövetséget és talán most az egyszer bíznom kéne a sorsban. Az, az egyik félnek sem kedvez, ha kölcsönösen átveri egymást, mert a végén csak úgy is az egyik marad életben.
- Milyen őszinte társalgás lett, ebből az eleinte felületesnek induló beszélgetésből. Talán valahol, mégis csak hasonlítunk…
Jelentette ki a körözött bűnöző, minek hallatán én egyszerűen elmosolyodtam.
- Meglehet. Mindketten csak a megfelelő pillanatra várunk, mert hátba akarjuk támadni a másikat. És ez a pillanat, valahogy nem jön el. Bármennyire is várjuk, nem jön, s nem is fog.
Szóltam őszintén, ami várhatóan meg fogja döbbenteni a Koinendai tagot. Bár elég szörnyen hangzik, még is igaz. Az erősek mindig is ilyenek voltak. Egy háború megnyeréséhez is csak néhány lépés szükséges: az ellenség bizalmába kell férkőzni, majd egy nem várt pillanatban végezni vele. Csupán két lépés, ám az előkészületek akár évekig is elnyúlhatnak. S nekem ebben a helyzetben nincs annyi időm. Sietnem kell az elveszett ninjákat tömörítő szervezet eltörlésével, mert a mizukage gyanakodni fog és rövid idő elteltével biztosan rá fog jönni igazi célomra. Meg se hallva Akihiro ajánlatát ismét beszédre nyitottam ajkaimat.
- Milyen szomorú Akihiro-san… Úgy tűnik, a mi kis szövetségünk sehogy sem akar megköttetni. De ettől még megígérem, hogy téged nem pusztítalak el, csak a többi Koinendai tagot!
Ez sem volt igaz. Nem látom hasznát a Sharingan birtokosnak, ezért nem fogok vele kesztyűs kézzel bánni. Ha eljön az idő, készen állok végezni vele…
- Most mennem kell. Nagyon élveztem a beszélgetést.
Intettem, majd egy ezüst villanással eltűntem.

Már régóta hallasz mende-mondákat egy öreg emberről, aki sok pénzt elherdál halála végett. Neked, mivel a pénzed kifogyóban van ez éppen kapóra jön. Sajnos a nemes az országok vezetőitől is kért segítséget, ezért jobb ha vigyázol hogy ne fedezzenek fel a csapatok. Az erdőben töltött fél óra után azonban, ha tetszik, ha nem egy genin csapatba botlasz, mind a hármuk genin, így nincsen nehéz dolgod, de nem tudni később kik támadnak meg. Dönthetsz, hogy megvárod az éjjelt és akkor kérded meg a nemestől, hogy mi a feladat vagy inkább a konkurens csapatok számát csökkented, avval hogy megölöd őket.

[Az örült utolsó kívánságai - Jakoutso Iramin cselekményszála]

A nemes házát kisebb meglepetésedre senki nem védte. A hatalmas ház, szinte üresen állt. Egyetlen egy szobában égett csak a villany. Természetesnek mondható módon, te a világos szobát közelíted meg. Közel húsz perces séta után eléred a "szobát", amely valójában egy hatalmas 50 méter hosszú előcsarnok. A teremben rajtad kívül rengeteg szökött ninja volt. Voltak, akik most kezdtek, voltak akik már agg gyilkosok. A feszültség kézzel tapintható volt, mindaddig, amíg egy pocakos kopaszodó öregember nem jelent meg a csarnok ajtajában. Rajta egy rózsaszín hálóruha, egy nyuszis papucs és hozzá illő nyuszis fejfedő is volt. A teremben többen hangos hahotázásban tőrnek ki.Több percig zeng a füled a nevetéstől, ám amikor egy kisebb csönd lett a fura fazon szólalt fel.
- Jól gondolom, hogy mindannyian a hatalmas díj ellenében jöttek a palotámba. Mielőt magukra bíznám a feladatot, kíváncsi volnék, milyen emberek is maguk, úgyhogy megkérném önöket, hogy álljanak sorba és egyesével jöjjenek be a szobámba elbeszélésre.

//Egyenlőre próbálj meg "türelemmel" várni, nagyjából fél óra történéseit írd le a postodban, szeretném, ha időközben az előtted lévő 12 férfiből, mindössze 3 térne vissza a terembe. Ekkor már te következel.Írd le, hogy mit érzel, mielőtt be kell lépned a főnökhöz. //