Hó Országa - Kikötő

Sikeresen megmentettük a hajót, és a legénység életét. Örültem, bár ugyan akkor egyre morcosabb is lettem. Nem igaz, hogy pont velem kellett ennek az egésznek történnie. Ha valamit elrontottunk volna, valószínűleg a tenger fenekén kötöttünk volna ki, és faltak volna fel a halak… Szép lett volna… Azonban a lényeg mégis az, hogy nem történt meg. Hála a vízi elementálnak, nem sikerült tovább áznom, és nem is jutott be több víz a fedélzetre. Amint túl vészeltük ezt az egészet, olyan szépen köszöntem meg, ahogy ebben a pillanatban éppen tellett tőlem.
Ruhámból, s hajamból csavarni lehetett a tengervizet, ami csak további morgást okozott. A sós víz sose tesz jót az érzékeny hajnak… Amint tudtam, lemásztam a kabinba, megtörölköztem, és száraz ruhát vettem. Próbáltam elég rétegesen öltözködni, hiszen az idő már kezdett eléggé lehűlni, ahogy közeledtünk a Hó országhoz. Szinte minden egyes percben kirázott a hideg a gondolattól, hogy az örök hó és jég birodalmába tartunk.
A legénység, és a kapitány igazán hálásnak tűntek a segítség miatt. Hálásak is lehettek, hiszen szerénységem nem segít akárkin… (ego ON xD)

Az idő egyre hidegebb lett, és egyre jobban kezdtem vacogni. Egyszerűen rosszul viseltem a hirtelen hőmérsékletváltozást. Egyre több pulóver került rám, és már szinte úgy festettem, mint valami túlsúlyos kereskedő…
Kisvártatva meg is érkeztünk. A Hó országának csodálatos fehérsége csak úgy rikított a felhőknek köszönhető sötétségben. Mindig is szerettem a friss hó látványát, csak azt utáltam, hogy hideg.
- Hát úgy tűnik meg is érkeztünk. Nem volt túl egyszerű út, igaz?
Érdeklődött derűsen Hidemichi. Nem tudom, de abban a pillanatban szívesen letöröltem volna az arcáról a vigyort…
~ Még jó, hogy nem volt egyszerű… ~
Morogtam magamban, majd adtam is valami kis életjelet magamról, hogy még nem vitték el a nyelvemet a kiscicák. Egy halk, és kissé morcnak tűnő „Aha”-val adtam igenlő választ a kérdésre.
- És most? Merre tovább?
Kérdeztem kissé tanácstalanul. Morgásom egyre kezdett elhallgatni, hiszen már aránylag biztos talajon állunk. Már ha a havat lehet biztos talajnak nevezni… A levegőből mélyet szippantva tekintettem körbe a hóval borított kikötőn. Szép látvány volt. Szép, és hideg… Azonban semmiféleképp se éltem volna le itt az életem, még ha ki tudja, hogy meddig győzködnek, vagy kínoznak is. Egyszerűen irtóztam a hidegtől, s attól a gondolattól, hogy ha nem vagyok eléggé felöltözve, akkor akár meg is fagyhatok.
Amíg két társam nem figyelt, sunyiban ellopóztam egy még teljesen szűz részhez, majd kesztyűs kezemmel magamhoz vettem egy marék havat, s hógolyót gyúrtam belőle. Először Zakarit, majd pedig Hidemichit céloztam be a hógömbökkel, s reméltem, sikerül őket eltalálnom őket, hogy aztán jókat derülhessek rajtuk. Amint a golyók elhagyták a kezemet, máris éreztem a csontig ható hideget, ami máris elérte kezeimet, hála az átázott kesztyűnek.
- Hideg, hideg, hideee~g!
Visítottam egyet, majd szinte azonnal be is dugtam fázós végtagjaimat a jó meleg kabátom, jó meleg zsebébe. Azonnal bizsergést kezdtem érezni. A kezem kezdett kiolvadni.
Kicsit azért reménykedtem, hogy két társam nem fog azért a kis gyerekes megnyilvánulásért nagyon megorrolni rám, viszont lehet, hogy meg érdemelném. Elvégre küldetésen vagyunk, és ez nem igazán alkalmas a játszadozásra…