Konohagakure - Utcák

Nemrég érkeztem haza, egy küldetésről, majd miután jelentést tettem a hokage-samának, elindultam egy kicsit kóborolni a városba. Az utcán a nyüzsgés a szokásos volt, szerencsére semmi nem rázta meg a kicsiny falum rendjét. Az idő nagyon jó volt, nagyon úgy tűnt, hogy ez az én napom lesz. A percek csendesen teltek, majd a szép nyugodt nap örömétől eltelve sétáltam az utcán. Úgy gondoltam betérek a kedvenc kocsmámba,majd a "szép" napom véget is ért. Egy harmincas éveiben járó nő kiáltozása szakította félbe. "Segítség! Segítség! Tolvaj, segítsen valaki" ordítozta, mire mint Konohai ninja nem bújhattam ki a "kötelességem" alól. A tolvaj a tömeget használta ki és így próbált meg menekülni. Rövid időn belül elé értem és vártam érkezését. Amint meglátta a fejpántomat előkapott egy kést és egy civil nyakához tartotta. Ám ekkor jött egy kis segítség, egy ugyancsak konohai ninja személyében. Amint a férfi mögé ért, leütötte azt. Amint jobban észrevettem láttam, hogy konohai kunoichi a megmentő. Az hölgy, melyet a tolvaj kirabolt, lélek szakadva futott és rövid idő múlva utolért minket, majd a vállamra támaszkodott kezével, hogy pihenni tudjon. Kifújva magát a táskájáért nyúlt, megköszönte a megmentést és távozott is.
- Kösz a segítséget, de egyedül is megoldottam volna. - Kicsit belegondoltam, hogy ez hogyan is hangozhatott és úgy gondoltam, valahogy mégis illene meghálálnom. Majd kicsit körbenéztem, láttam hogy egy yokan hever a földön és eszembe jutott valami. - Nincs kedved enni velem egy kis yokant hálaképp a segítségedért? - Majd vártam a válaszát ...

Reggel. Békés álmomból egy Chuunin ráz fel. Fáradtan, az oldalamra fordulva nyújtóztam egy nagyot, miközben az egyik szemet kinyitva szemügyre vettem a korai látogatót.
- Elnézést a zavarásért Natsuki-senpai, de a Mizukage-nak feladata van számára. – nyújtott felém egy levelet, amit halk morgolódás közepette át vettem, s egy hatalmas ásítás kíséretében kibontottam. Jellemző. Három órája értem haza az ANBU küldetésből, s már újabb küldetést ad, miszerint egy levelet kell elvinnem a Hokage-nek. Egy fejcsóválás kíséretében kikászálódtam az ágyból, majd öltözni kezdett.
- Megértettem, elmehetsz! Jelezd a Mizukage-nak, hogy azonnal indulok. – intettem neki, mire ő bólintott és egy Shunsin no Jutsu-val eltűnt. Gyorsan elszaladtam zuhanyozni, majd miután elkészültem magamra öltöttem a Jouninok öltözetét, hisz’ nem szerettem volna, ha ANBU foglalkozásom miatt mindenki félne tőlem. Miután kiléptem a kapun, a Shunsin no Jutsu-t aktiválva indultam el Konohába. A nagy mennyiségű chakra használat miatt, 5 óra alatt megtettem a kétnapi utat, ám miután deaktiváltam a Fürgébb Test Jutsu-t, kissé lihegve sétáltam tovább.
~ Ennyitől elfáradtam… Bárhogy is nézzük, korán van még ehhez. – vakartam meg a fülemet, miközben beléptem a Rejtőző Levél Falu kapuján. Egyből a Hokage irodája felé vettem az irányt, semmi kedvem se volt több időt eltölteni itt, mint amennyi szükséges. Szerencsére viszonylag gyorsan megtaláltam a palotát, ahol lakott a falu vezetője. Beléptem a hatalmas ajtón, mire meglepetésemre egy nő ült az asztal mögött.
~ Ne már! Ez a Kage is egy nő? – fújtattam mérgemben, majd az udvariasságot félre téve, az asztal elé léptem, s oda nyújtottam egy tekercset.
- Ezt a Mizukage küldi. Elméletileg a faluink kereskedelmi viszonyáról van benne szó. Kérem figyelmesen olvassa el, majd egy ninjával küldje el a Víz Ország vezetőjének a választ! Ez a Mizukage parancsa… - fejeztem be a kisebb monológot, majd miután az bólintott jelezve, hogy megértette, egy biccentéssel elköszöntem, s kiléptem az irodából. Gyors léptekkel indultam a kapu felé nem törődve azzal, hogy mikor, kibe botlom bele. Szerencsére a legtöbb ember elugrott az utamból, ám ekkor sikeresen felborítottam egy lányt…

A hölgy válasza után, egy ideig még kábán álltam, majd válaszra nyitottam a számat, ám ekkor észrevettem valamit. Pár méterre tőlünk egy jouninnak tűnő alak igen ideges lehetett, mert minden járó kelő kikerülte. Már hiába figyelmeztetem, volna a hölgyet, mert mire észbe kaptam már majdnem ütköztek. Gyorsan cselekedtem és mellette termettem, hogy el tudjam kapni az esés elől. A férfi szinte nekiszáguldott Sakurának, de szerencsére sikerült elkapnom, így nem esett el. Majd mintha mi se történt volna, megszólaltam.
- Az én nevem Doragon Akudo Shaichi, akkor felőlem mutathatod is az utat. - Majd a kissé ideges alakhoz fordultam. - Ha gondolod velünk tarthatsz, téged is meghívlak egy kis yokanra, csak hogy lehiggadj! - Majd kicsit elgondolkodtam, hogy mivé is vált a "jó" napom. Nem tudom mi jöhetett volna még ezután, sosem szeretem ismerkedni, most pedig egyszerre két emberrel is összefutok. Ki tudja, talán a nap is eltűnik és zuhogni fog az eső ...

~ Ebből nagy puffanás lett volna... ~
- Azért, jobban is vigyázhatnál.
* A mondat végén az egyénhez fordult, aki fellökte. Jól megnézte magának a férfit. Az öltözete egy jouninéhoz hasonlított, de a lány még nem látta errefelé. Miközben a srácot pásztázta, rájött, hogy elfelejtette megköszönni a mentést. *
- Öm, kössz, hogy elkaptál - mondta zavarodottan Shaichinek, majd kikászálódott a karjai közül és felállt, most a másik férfihez fordult. - Na, idegen, elkísérsz minket? Addig is elmondhatnád, hogy mi a neved, mert még nem láttalak a faluban - itt kacsintott egyet -, egyáltalán, idevalósi vagy?
* Sakura közben megindult az utcán, de aztán megtorpant, és várta, hogy a férfi mit válaszol a meghívásra. *
~ Te jó ég, a fürdőzés helyett itt kötöttem ki. Na mindegy, a mai program törölve. Majd legközelebb... ~

A lány segítségére sietett „dicső” lovagja. Szánalmas. Majd miután talpra állította a lányt, elkezdett jó pofizni. Az ilyenektől szabadítanám meg legelőször a Világot, ám most muszáj azt a látszatot keltenem, hogy én is olyan vagyok, mint ők. Jobban belegondolva, még jól jöhetnek ezek a tudatlanok. Mindig kell valaki olyan, akinek a segítsége által információkat tudhatok meg a rivális Országokról.
- Azért jobban is vigyázhatnál! – tett egy csípős megjegyzést az áldozat, mire én csak egy halk sóhajjal válaszoltam. - Na, idegen, elkísérsz minket? Addig is elmondhatnád, hogy mi a neved, mert még nem láttalak a faluban – ekkor kacsintott egyet, majd folytatta. -, egyáltalán, idevalósi vagy? – kérdezte.
~ Látszik, hogy kezdő. A homlokomon lévő fejpántot ilyen nehéz értelmezni? – morgolódtam, miközben a jó fiú pózba vergődtem és elkezdtem a kérdésekre válaszolni.
- Köszönöm, elfogadom a meghívást. Elnézést! A nevem Natsuki Shuichi, ANBU vagyok. – jobbnak láttam nem elmondani a rangomat, hisz’ az jelenleg fölösleges volt. – Nem, nem ide valósi vagyok, hanem Kirigakurei vagyok. – fejeztem be a válaszolást, majd elindultunk az étterem felé.

Miután Sakurát sikeresen "megmentettem" és amit akartam elmondtam, ő is beleszólt a dolgokba.
- Azért jobban is vigyázhatnál! – Torkolta le az idegent a hölgy, nem tudom mi baja, végül is semmi baj nem történt. - Na, idegen, elkísérsz minket? Addig is elmondhatnád, hogy mi a neved, mert még nem láttalak a faluban - Még szép, hogy nem látta, hiszen ő nem is a falubeli. Igaz nem biztos, hogy ő is észrevette a fejpántját, de ezt inkább rájuk hagytam. Majd észrevettem, hogy Sakura kacsintott egyet, majd még hozzáfűzött valamit. -, egyáltalán, idevalósi vagy?- Majd Sakura elindult az úton, de hirtelen meg is torpant, biztos a férfi válaszát várta.
- Köszönöm, elfogadom a meghívást. Elnézést! A nevem Natsuki Shuichi, ANBU vagyok. - A rangja igen magas lehet, tekintve, hogy nem akar róla beszélni. - Nem, nem ide valósí vagyok, hanem Kirigakurei vagyok. - Felelte majd mindannyian elindultunk az étterem felé. Egyenlőre nem volt kedvem társalgásra, így vártam, amíg ők bontakoznak ki ...