Konohagakure - Utcák

Némán ballagtam a Jouninok mellett, néha feléjük pillantva. Minden egyes pillantáskor észrevettem, hogy az előbbi szenvedő alany minket méreget. Egy alig feltűnő lesajnáló pillantást dobva felé, lépdeltem tovább zsebre dugott kézzel.
- Öm, Shuichi, azt mondtad ANBU vagy… -szólalt meg végül a gyengébbik nem képviselője, mire én csak bólintottam egyet. - Nem fér a fejembe, hogy akkor miért öltözöl úgy, mint egy Jounin? Csak kíváncsiságból kérdezem, semmi több. – mondta. Kezdem úgy érezni, hogy még elég tapasztalatlan. A ninják egyik legfontosabb fegyvere az álcázás. Nem szeretném, ha a civilek arról beszélnének, hogy miért is jött el Konoha no Sato-ba Krigakure ANBU osztagának vezetője? Úgy éreztem fölösleges lenne elmagyaráznom az egészet, ezért inkább kitaláltam valamit. – Jobban szeretek Jounin öltözékbe utazgatni… - ha úgy vesszük ez egy teljesen elfogadható válasz. Nem kell mindenről az igazat tudniuk. Végül elértük az éttermet, s bementünk, majd egy az ajtóhoz közel lévő asztalhoz ültünk. Nem sokkal később kijött egy férfi, aki a rendeléseinket szándékozta felvenni…

//Magánküldetés//

Ez a nap is úgy kezdődött mint a többi. Már korán reggel felkeltem, gyorsan edző ruhát vettem fel, majd elindultam futni. Nagyon kevesen voltak ébren ebben a korai órákba. A kocogásom alatt találkoztam néhány őrrel és néhány szülővel, akik épp a piacra készülődtek.
A falu látványa lenyűgözött. Néhány épületen páracseppek csillantak meg a felkelő napnak köszönhetően. A Hokage palotája és a mögötte lévő szikla nyújtotta a legszebb látványt számomra. Konoha vezetőinek arca ezekben az órákban úgy tűnt, mintha élnének.
Pár percet elidőztem a szobrok bámulásával, majd elindultam haza felé...

//Magánküldetés//

Hiroshi éppen hazafelé tartott amikor három ANBU-t látott a tetőn ugrálni és egy fekete árnyat kergetni.
Először nem tudta mire vélni, majd a fekete árny amely villámgyors volt Hirosi elé ugrott és próbálta egy hatalmas kardal eltalálni. Konoha shinobi-ja azonban egy gyors reflexszerű guggolásnak köszönhetően elkerülte a végzetes vágást, amely akár ketté is szeletelhette volna. A fekete árny tovább is áll és két anbu azonnal a nyomába eredt, az egyik ANBU viszont Hiroshi elé ugrott és felsegítette a földről az ifjú shinobit.
- Rendkívül jó reflexeid vannak. -Állapította meg az ANBU és így szólt:
- Ha jól tudom, te vagy Minagawa Hiroshi. A későbbieket elmagyarázom, de most siessünk, utol kell érnünk a társaimat. -Mondta, és azzal a lendülettel máris futásnak eredt.

//Magánküldetés//
Végre egy kis izgalom is történt a korai edzésem közben: három ANBU egy árnyalakot üldözött. Sejtettem hogy valami nem stimmel, de inkább nem akartam beleütni az orromat a dologba. Azonban az árny hirtelen megjelent előttem és megpróbált egy karddal levágni. Azonnal reagáltam és lehajoltam, így sikerült elkerülnöm a biztos halált. Az ellenség nem időzött sokat egy helyben, már indult is tovább, két ANBU-val a nyomában.
- Rendkívül jó reflexeid vannak. Ha jól tudom, te vagy Minagawa Hiroshi. A későbbieket elmagyarázom, de most siessünk, utol kell érnünk a társaimat. - mondta a harcos.
- Rendben van. - zártam le a témát.
A tőreimet elővéve elindulok az ANBU-k után, közben várom az utasításokat.

//Magánküldetés//

Az események rosszabbra fordultak. Egy hatalmas robbanás következtében két ANBU meghalt, ami még jobban elnyugtalanított. Az életben maradt társam érzelemmentes arccal közölte velem a további teendőket.
- Úgy látszik az üldözött felrobbantotta magát, és két ANBU vesztette életét. Ez csak egy hamisítvány valószínűleg így akart elmenekülni, gyere erre vezetnek a nyomok.
Nem bírtam válaszolni neki. Sokat hallottam már az ANBU csapatokról, de ez az egész... Végül megmozdul a lábam, amire a testem is reagál. Felugrok a fára és az ANBU után eredek.
- Hogy fogjuk elkapni? - szedem össze magam. - Esetleg elterelhetném valahogy a figyelmét! - javasolom a társamnak.

//Magánküldetés//

Ismét nyomába eredtek az üldözöttnek és miután Hiroshi magához tért, vagyis összeszedte magát így szólt:
- Hogy fogjuk elkapni? Esetleg elterelhetném valahogy a figyelmét! - Mondta Hiroshi elszánt fejjel és higadt hangon.
- Rendben, eltereled a figyelmét egy technikával én pedig lecsapok rá. -Bólintott az ANBU és kétszeresére növelték a tempót. Az árny hihetetlen gyorsan szalad, viszont ha Hiroshi alkalmaza a Shunsin no jutsu-t akkor még lehet esélye, hogy elé ugorjon és valamilyen technikával elterelje a figyelmét.

// Magánküldetés //

Amikor az ANBU rábólintott az ötletemre egy Shunsin no Jutsu-val kirobbanok előre. Menet közben elrakom az egyik tőrömet és előveszek kettőt a gyakorló shurikenjeim közül.
- Raiton:Shuriken No Wameku! - aktiválom az egyik technikámat és eldobom a shurikeneket.
A dobócsillagok sercegő hanggal szelik át a levegőt és haladnak egyenesen az árny felé. Ezután az ellenfelem elé próbálok kerülni és egy rúgást mérek a fejére.
Mivel még a shurikenekre figyel nagy az esélyem a találatra, amivel akár még a földre is küldhetem az árny alakot.

//Egyéni Kaland: Visszatérés //

~ Semmit nem változott... - morogtam magamban. Az utca tele volt tömve emberrel. Mindenhonnan összefolyt beszélgetések hangja szűrődött felém. Senkit nem izgatott, hogy valaki belépett a kapun. Könnyebb volt a dolgom, mint gondolni mertem volna.
- Hm. - mosolyodtam el, és elindultam. Az éttermekben hatalmas volt a nyüzsgés. Gyerekek, nők, férfiak, és háziállatok lepték el az utcákat. Egy-egy butik előtt, szinte lehetetlen volt levegőt venni, nem hogy megmozdulni. A házak tetejére galambok telepedtek, onnan szemmel tartva a tömeget. Egy rohanó gyerek közeledett felém. Éppen a madarakat néztem, aztán a fiú nekem rohant. Ő seggre ült, én pedig lepillantottam.
- Hé, öcsi. Figyelhetnél. - morogtam.
- Vagy ne álljon az utamba. - vágott vissza.
~ A pimasz kölykök se változtak valami sokat. - gondoltam, és elvigyorodtam. (Olyan pszichopata fejjel )
- Ezt gondolt át megint. - mondtam a gyereknek, aki láthatólag megijedt.
- El-elnézést. - dadogta, aztán tovább állt.
~ Ezt már szeretem. - mondtam magamnak, aztán átvergődtem az emberbarikádon. A főútról kiérve már jóval kellemesebb volt a hangulat. Néha evőeszközök csörgését, halk morajlás szerű beszélgetést lehetett hallani, egy-egy éterem előtt elhaladva. Az utcán alig-alig járkáltak. Egy jó hangulatú fával kirakott út volt ez. Ez volt az, amit annyira hiányoltam már... Csak az emberek...
Ha valamit kívánhattam volna, akkor Konohát kívántam volna. Az emberek nélkül. Egy saját országot...
~ Nem is hangzik rosszul... - feleltem magamnak, azzal leültem egy padra.

// Egyéni Kaland: Visszatérés //

Már éjfél felé járhatott. Az utcák üresek voltak. Némelyik ház ablakában halvány fény pislákolt. A hold ezüstös sugarai egészen a sápadt homokos útig levilágított.
~ Pont jó... - gondoltam magamban, és elindultam az egyik sikátorban. Tudtam jól, hogy hol fogok kilukadni. Éppen a Hokage Palotája előtt. Mentem, aztán egy falhoz érkeztem.
~ Mi a... - összehúztam a szemöldökömet, majd megfordultam. Mögöttem fal, előttem fal. Körbe voltam zárva.
- Genjutsu? - kérdeztem magamtól, majd használtam az oldást.
~ Kai! - semmi nem történt.
~ Mi az ördö... - ekkor valami élesen belenyilallt a combomba. Kiáltani próbáltam, de valaki elkapott, és befogta a számat.
~ Nyugodt légzés. Chakra leállítása. - egy pillanatra minden elsötétült, aztán kiléptem az illúzióból. Egy fekete kesztyűs jounin fogott hátulról.
- Ezek szerint javítottatok a védelmen. - morogtam vigyorogva, és elkaptam a férfi kezét, majd előre rántottam. Nem esett el. Sőt, még meg is vágott.
- Számítottunk rá, hogy bármikor visszatérhetsz. Eddig mindig visszatértél a tetthelyre, egy-két évvel később. Például a Szél Országával való incidens során. - felelte a maszkos férfi.
- Értem. Ezek szerint kiszámítható vagyok? - kérdeztem, és szarkasztikusan megvakartam az állam.
- Az majd eldől... - felelte, és ezzel elkezdődött a harc.