Konohagakure - Temető

Tárgy: Konohagakure - Temető Hétf. Júl. 20, 2009 1:17 pm

Temető. Ide temetik el a falu lakóinak holttesteit. Ide jön ki megannyi konogagakurei könnyeket hullatni az elvesztett családtagokért, rokonokért, barátokért, ismerősökért..

Tárgy: Hideko Kamura - Nyugodj Békében! Hétf. Júl. 20, 2009 1:18 pm

Hideko Kamura.. Egy jounin, aki eltávozott közülünk Konoha védelme közben...

Esős, hideg nap a mai. Fekete ruhás emberek gyűlnek össze a temetőben. Arcuk szomorú, tekintetük üveges. Nem csoda, hiszen egy sensei-t búcsuztattak ma el.
Egy nő áll feketében a sír mellett. Tsunade-sama az, a Hokage. Shizune lép mellé:
- Tsunade-sama... A team 2..
- Tudom, és tudom mi lesz. Küldj egy levelet Kaneko Suzumayának, hogy feladatot bízok rá. Amíg nem találunk más jounint Hideko helyére, addig ő fogja kísérni és tanítani a Team 2-őt! Jut eszembe? Megtalálták?
- Nem.. Kohaku Tadekának nyoma sincs.. Jól elszökött.
- Ne csodálkozz, Hideko volt neki a példaképe, akiért az álmait meg akarta valósítani. Keressék tovább a ninjáink!
- Rendben, és a levelet is kiküldöm... - azzal Shizune odébb állt.
~ Minagawa Hiroshi, Gokureda Tsunayoshi és Yagato Tendo, mi? Jó kezekben lesznek a Kanekonál...

Tárgy: Re: Konohagakure - Temető Vas. Júl. 26, 2009 12:01 pm

Sikeresen visszatértünk a küldetésünkről de milyen áron ? Két remek shinobi hagyott el minket, 2 remek ember akik bármikor az életüket áldozták volna a falujukért. Konohára sohasem fogok úgy tekinteni, mint ők ketten. Ez nem az én otthonom...
Ezen rágódtam egész éjszaka. Ugyan a sérüléseim nem voltak életveszélyesek de még is muszáj volt el mennem a kórházba. A vége az lett, hogy egy kisebb csoport medicin-nin ágyba rakott és infúzióra tettek.
Tarkóra tett kezekkel, gondolataimba merülve, nyálaztam át életemet töviről-hegyire míg el nem nyomott az álom.
Lassan nyitottam ki szememet. Egy fehér szobában ébredtem amelynek ablakán át sütött be a kora reggeli nap fénye.
~ Szóval tényleg a Kórházban vagyok... ~ ülőhelyzetbe tornásztam magamat és a mellettem lévő ablakra tekintettem.
~ Sosem fogom megszokni Konohát... főleg úgy, hogyha az eső se esik, hm. ~
egy fehér ruhás nő lépett be a szobába.
- Jó reggelt, hogy aludtál ? - kérdezte tőlem.
- Remekül - fáradt mosolyra húztam a számat mire mosolyogva mondta:
- Jó hírem van, már most rögtön elhagyhatod a kórházat.
Fél óra elteltével válltáskámmal egyetemben róttam a falu utcáit.
~ Lehet, hogy itt hagyom Konohát és visszatérek Ame-ba, hm... ~ addig gyalogoltam amíg a város egy eléggé elhagyatott részében találtam magam.
- Temető ? - Hirtelen felrémlett Hideko arca. Elszomorodva gondoltam szeretett mesteremre, és arra az űrre amit távozásával okozott. Lassan gyalogoltam és az út mellet lévő, sírra vésett neveket olvastam. Éppen elhaladtam egy sír mellett amikor megláttam, egy virágokkal borított sírt, távol bent a síremlékek között. Lassan, óvatosan elindultam felé. A környék teljesen üresnek tűnt, habár még se vagyok egyedül. Megálltam a sír előtt és a síremléken lévő nevet olvastam...

Hideko Juhai Kamura

Számos emlék jutott eszembe arról mikor még Hidekoval egy csapat voltunk. 10 percig állhattam ott amikor észrevettem, hogy valaki más is itt van.
- Szia. - Köszönt rám, mire biccentettem egyet. Láttam, hogy virágot tett Hideko sírjára és elkezdett beszélni a sírhoz.
- Sajnálom Senpai,hogy nem is tudtál tanítani sőt még alig ismertelek de meghaltál... rövid monológja után pedig leült a földre.
- Majd ha itt végeztünk elmehetünk Ichirakuhoz. Nem azért csak megszeretném ismerni a társamat.
Sóhajtottam majd válaszoltam.
- Rendben van... de még maradjunk egy kicsit. - mondtam és le ültem mellé...

Tárgy: Re: Konohagakure - Temető Kedd Júl. 28, 2009 7:19 pm

Temető:

- Rendben van... de még maradjunk egy kicsit. - mondta Yagato majd leült mellém. Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy mit mondjak majd eszembe jutott pár kérdés.
- Nos mivel csak a nevedet tudom kiváncs lennék még pár dologra. Például: Mióta ismered Hideko Senait meg,hogy ha jól tudom te nem konohai vagy.- Mondtam mej felálltam és kinyújtottam a végtagjaim.
- Na de a válaszokat Ichirakunál és megmondhatod.- Mondtam majd elindultam a ramenező felé.
~ Kiváncsi vagyok az újj csapat társamra. De ki lehet a sensei és még az utolsó csapat társ ki lehet?~ Kérdeztem magamtól majd miután beértem a rámenezőbe leültem és oda szóltam Ichirakunak.
Ichiraku:
- Két ráment legyen szives.-
- Máris kész.- MOndta Ichiraku. Majd miután megkaptuk elkezdtem falatozni.

Kaneko Suzumaya, az Aka Hikari birtokosa.. A vörös fény, mely rettegésben tartotta sok éven keresztül Kumogakure népét. De egy napon végleg eltűnt...
Kohataro Daisetsu, a Kuro Yami birtokosa.. Fekete sötétség, mely gonosz erők pislákoló fényét rejti magában... És egy szörnyűséges napon, a fény kihunyt..

E két lélek a sors keze által futott össze az élet útján. Őket csak két sötét erővel megátkozott katana kötött össze.. Vagy mellette még egy érzelem is, mely mindenek felett állt?

~~~~

" Kedves Daisetsu és Suzumaya!

Szeretnék rátok bízni egy igen kemény küldetést. A Fű Országában van egy kovács, Gaiki, őt kell elhoznotok hozzánk, vallatásra. Ő kapcsolatban áll -reményeink szerint- A Koinendai Bűnszervezet vezérével, a Fehér Sakállal. Így a feladatotok, hogy bármi áron ide hozzátok őt!

Üdvözlettel: Tsunade-sama "

Miután a két fiatal shinobi elolvasta a levél tartalmát, pár órára rá már úton is voltak. Az út egyáltalán nem volt hosszú, sőt, még egy karavánszekeret is kaptak, lovashajtóval együtt.
- Szerinted veszélyes lesz? - kérdezte a lány. Daisetsu csak sóhajtott egyet.
- Ha az is, majd vigyázunk egymásra. - felelte. Ezután szótlanul utaztak, míg végül el nem érték a Fű Országát...

- Kérem, én csak egy fegyvert kovácsoltam neki! - mondta Gaiki a két ninjának.
- De akkor is velünk kell jönnie! Az ANBU különítményben majd szépen kiderítik, igazat mond-e nekünk! - mondta Daisetsu, kicsit türelmetlenül.
- Az én agyamat nem mossák át! - vett elő a kovács egy tört és már szúrt volna, de ekkor valaki berúgta az ajtót...
Kint a szél üvöltött és az eső szakadni kezdett. Egy sötét lelkű ember járta a vidéket...
- Jó estét. - köszönt be. - Ha jól hallom, akkor felőlem érdeklődnek. - mosolyodott el a férfi. Daisetsu előhúzta kardját, ahogyan Suzumaya is. - Nem ajánlom.. - mondta a férfi és sötét füst kíséretében eltűnt az ajtóból. A kér konohai kirohant az esőbe és körbe nézett. Sehol sem találták..
Ám ekkor a lány elordította magát:
- Tenshikari no Jutsu! - majd kardjával suhintott egy irányba. Találat. Áma vöröses fény nyalábok közül az idegen egy karcolás nélkül lépett ki, egyik kezét maga elé kinyújtva, tenyérrel arra, amerről a támadás jött.
- Értelmetlen. - kezdett bele és tekintete dühössé vált. Látta, hogy a fiú nincs társa mellett, valószínűleg készül valamire. Ekkor egy határozott mozdulattal maga mögé kapott, így nyakon ragadta a fiút. - Nem szép dolog hátulról támadni. - majd elvette a fiútól a katanát. A katanával levágta Daisetsu két lábát..
- ÁÁÁÁ! - ordított fel. Suzumaya fejvesztve rohant, hogy segíthessen rajta, majd mikor két méterre volt, valami meleget érzett derekánál. Letekintett és csak kiömlő vérét látta. Lassan lerogyott a földre, kiejtve kezéből a kardját. Az ellenséges férfi Suzumaya mellé dobta a haldokló Daisetsu-t és felvette az Aka Hikarit is.
- Dai... - köpte a vért a lány. Szemeiből könny csordult ki, majd kezét a fiú arcára helyezte.- Miért.. Miért mentél mögé?
- Azért, mert.. - kezdett bele - mert azt hittem, hogy lankadt a figyelme. Nem akartam..hogy..hogy bajod essen. Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni...ugye nem harag... - ekkor egy guandao féle fegyver hasította át a fiú mellkasát. Suzumaya üvöltötte Daisetsu nevét, de már késő volt.
- Miért? - sírt keservesen a lány. Jakkaru lehajolt hozzá és így szólt:
- Mert így nem szenved. - simogatta meg a lány arcát. - Ti támadtatok, én cska megvédtem magam. Ha nem megy el a picinyke eszed, akkor most nem haldokolnál és a kis barátod nem feküdne melletted holtan. - ám egy hatalmas üvöltés rázta meg a helyet.
- Siroi Jakkaru.. - morgott fel egy hang. Egy igen nagy termetű démon lépett elő. - Hogy merészelted... - ment felé, ekkor Jakkaru sóhajtott.
- Ők kezdték. - mondta, majd a démon felé fordult. - Engem nem bánthatsz. Nálam vannak a kardok. Ha megteszed, akkor.. - de Shinisae már kezdte is a támadást. Ebben a pillanatban a lény tűzre kapott és halálsikolyok közepette vált porrá. - meghalsz. Ez a Hikari törvénye. A hordozót nem szándékozhatod megölni, démonmester. - fejezte be. A két kard hüvelyét összeszedte, belerakta a katanákat és elrakta a hátán hordott guandao mellé. Majd elballagott a sötét, kietlen tájban...

Gaiki teljes testében remegve nézte végig, miként firtatja erejét Jakkaru. A lányhoz odaszaladt.
- Jól van..? - kérdezte aggódva. A lány végig csak társát bámulta és sírt.
- Én.. el sem mondhattam neki, hogy..hogy mennyire szeretem.. - a könnyzápor letisztította arcáróla vért. Ekkor Daisetsu kinyitotta résnyire a szemeit.
~ Maya.. - hallotta gondolataiban a nevet Daisetsu - Bocsássatok meg nekem.. Apa, Shinisae...barátaim.. Suzumaya... - majd beszédre nyitotta száját - Én...is...szeret..lek.. - kezét lassan a lány kezébe helyezte és végleg lehunyta szemét.
- Bocsáss meg... - csúsztatta fejét a fiúéhoz Suzumaya és utolsó lehelletével egy csókot nyomott szájára. Gaiki megdöbbenve és sokkolódva figyelte, ahogy két, fiatal tehetség örök álomba szenderült...

~~~~

" Kaneko Suzumaya és Kohataro Daisetsu " - állt egy páros síron a felirat. Sokan gyűltek össze, hogy megsirassák e két fiatal halálát. A Hokage a temetés előtt kiküldött egy levelet, amelyben ez állt:

" Kedves ..........................!

Ezen a napon szomorú és fájó szívvel búcsúzunk el két jó ninjánktól, akiket Siroi Jakkaru brutálisan meggyilkolt egy küldetésükön. Kaneko Suzumaya és Kohataro Daisetsu temetésére reméljük, hogy eljöttök.

Részvétemet küldöm: Tsunade"-sama "

A levél több emberhez is eljutott, név szerint:
Yoshizawa Kodama,
Hyuuga Mitsuhide,
Tomoyuki Shiratori,
Minagawa Hiroshi,
Kisame Akasumi,
Chomaru Mitarashi,
Yagato Tendo,
Tadayoshi Ayame.
- ők, akik valamilyen szinten kapcsolatban álltak az elhunytakkal...

~~~~

Kusagakure melletti sziklás hegyekben egy barlang húzódik, ahol a Koinendai bázisa van.
Jakkaru éppen egy igen fontos rituálén van túl, amellyel a démoni körbe zárta az AkaHikari és a KuroYami által birtokolt Saeko erejét. Így megtörte a kardok hatalmát, amikre mostmár nincs is szüksége. Ledobva őket trónja mellé, gondolataival lett elfoglalva...

Tárgy: Re: Konohagakure - Temető Szer. Szept. 09, 2009 7:23 pm

Ahogy fejvesztve futottam Konohában, elkezdett szakadni az eső... Villámok cikáztak az égen, melyek után fülsüketítő dörgés hallatszott. Néhányan még közlekedtek a faluban. Voltak, akik rám köszöntek, de nem figyeltem rájuk, csakis rohantam, mint egy őrült. Idő közben levegőért kapkodtam, felbuktam egy kőben, arccal egyenesen egy pocsolyába. Azonnal felpattantam a földről, ezt követően tovább futottam.

Kiérve a temetőbe már bőrig áztam... Fehér pólómból csavarni lehetett volna a vizet, a hajam majdnem a szemebe lógott, de mindez annyira nem érdekelt ezekben a percekben...
~ Biztosan tévedés! Semmi baj nem történhetett... Az nem lehet!~ hitegettem magamat gondolatokban. A sírok közt rohanva szemeim egy újnak kinéző páros sírra tévedtek, ahol a következő felirat állt:

" Kaneko Suzumaya és Kohataro Daisetsu "

Megtorpantam, azután megcsóváltam a fejemet, kétségbeesett arccal. Ebből világosan tudtam, a temetést már lekéstem.
- Nem... Ez nem igaz... Ez nem lehet igaz!- mondtam, miközben térdre rogytam a kőtömbök előtt, s hajamba markoltam. Büszkeség ide, vagy oda, én már nem bírtam visszatartani a sírást. A szilárd akaratú, tapasztalt Gennin fiú most eltűnt, helyette csak egy idegileg összeomlott gyereket lehetett látni, aki két barátja halála okából jött ide. Az arcomon lepergő könnyek, az eső hideg vízcseppjeivel keveredtek.
- Suzumaya, Daisetsu... Miért?... Miért nem védtétek meg egymást? Hogy hagyhattátok, hogy ez megtörténjen?- suttogtam bele a semmibe, miközben próbáltam erőt venni magamon, ám ez nem igazán sikerült. Emlékek sorozata bombázott. Emlékek egy lányról, akit gyermek korom óta ismertem... Egy lányról, ki azt a csöppnyi komolyságot verte a fejembe, amivel jelen pillanatban is rendelkezem. És emlékek egy fiúról, aki a legbátrabb és legnagylelkűbb emberek közé tartozott, kikkel valaha is találkoztam. Két emberről, akik szerették egymást, s kiegészítették egymást. Hiszen még olyan fiatalok voltak. Előttük állt az egész élet. Szívemet egyre jobban mardosta a szomorúság...
~ Suzumaya! Tudod, sosem nyílt rá alkalom, hogy elmondjam neked, mennyire is felnéztem rád. Amikor először Genninek lettünk még nem is sejtettem, hogy mit tartogat számunkra a jövő. Azután egyre jobb barátok lettünk, és a végére már szinte testvérekként kezeltük egymást. Sokszor segítettél rajtam, de nekem csak kevés alkalmam volt visszafizetni az adósságaimat... Azt akartam, hogy lásd milyen ninja leszek! Egy lépéssel mindig előttem jártál, hisz érettebb fejjel gondolkodtál nálam. De soha nem voltam rád irigy emiatt... Felnéztem rád... Szerettem volna, hogy egy napon, mikor majd én állok a klánom élén te is ott legyél, s elismerő szemekkel tekints rám... De ez már nem fog megtörténni.~ gondoltam, utána beszédre váltottam:
- Sosem fog megtörténni...- szívtam fel könnyeimet, miközben egyik lábamat előre tettem, ezt követően felálltam. Megtöröltem arcomat, szipogva, vöröses szemekkel néztem a sírokat.
~ Daisetsu... Rólad nem sokat tudtam, de ezalatt a kevés idő alatt, sikerült valamennyire kiismernem téged. Néha flegmán vetted a dolgokat, visszahúzódtál és nem sok mindent osztottál meg velem, de én mégis úgy éreztem, hogy jó barátok vagyunk. Amikor először találkoztunk Kumogakurében, valami azt súgta, te is a tagja leszel annak a baráti körnek, amiben én nevelkedtem fel. Végül azt hiszem igazam lett. Sosem riadtál vissza semmitől, mindig segítettél a bajbajutottakon...~ merengtem magamban, mialatt üres szemekkel néztem a feliratokat. Ez a kép egy életre belevésődött az agyamba.
- Miért hagytatok magunkra ily hamar?- kérdeztem, azután fejemet az égre emeltem. A felhők szakadozni kezdtek, majd egy fénysugár világította meg páros sírt. Ebben a pillanatban megértettem. Két személy, akik egymásnak voltak rendelve. Életük és haláluk is közös volt... Az élet olykor kemény tud lenni, a sors furcsán keveri a lapokat. De nekünk egy feladatunk van. Alkalmazkodni a változásokhoz. Bár néha úgy érezzük fel kell adni, a sebeket begyógyítja az idő, de az emlékek örökre megmaradnak. Ők ketten szeretteik szívében élnek majd tovább...
- Nagyon remélem, hogy ott ahol most vagytok, végre boldogok lehettek, és semmi nem áll közétek.- mondtam. Tekintetem szelídebbre változott, arcomon pedig egy halvány mosoly ült.
- Te pedig... Shiroi Jakkaru. Készülj, mert egy napon... Megtalállak!!!!!- ráncoltam össze homlokomat, miközben cövekként álltam a síró égbolt alatt.

Tárgy: Re: Konohagakure - Temető Szer. Szept. 16, 2009 9:10 pm

- Kodama. - lépett elő a Hokage a fiú mögül. - Tudom, hogy mit érzel. - kezdett bele Tsunade. - Én nem jövök a sablonos szöveggel, hogy minden jóra fordul, ne szomorkodj és egyebek. Idővel ezekre te is rájössz. De kérnék tőled valamit... még nagyon sokat kell erősödnöd, hogy Jakkaru szintjével felérj. Ő van olyan erős, sőt, talán erősebb is, mint én. - itt a fiú vállára tette kezét - Kérlek, hogy soha ne keresd, amíg elég erős nem leszel hozzá. Még csak gondolni se gondolj arra, hogy a közeljövőben megkeresed. Én ezt kérem tőled, mint faluvezető és mint a családod barátja.
Ezután kicsit kínos csönd lépett fel. Az eső elállt és elkezdett kicsit fényesebbé válni a kopár táj. Tsunade sóhajtott, majd három ANBU jelent meg.
- Megérkeztek, Hokage-sama! - jelentették be.
- Minden zökkenőmentes? - kérdezte Tsunade.
- Igen, asszonyom! - felelte a vezetőjük. A Hokage csak bólintott, mire a három shinobi meghajolt és eltűnt. Kodamára pillantott, akin látszott, hogy kicsit érdekli is a dolog.
- Két vendég shinobi érkezett a faluba. Iwagakuréból jöttek. Taiki Genki, egy chuunin. És egy fontos, nagyon fontos személy is jött vele: Ginshiro Maya. - ekkor Tsunade közelebb hajolt a fiúhoz.
- Bár ez bizalmas információ, de a körülményekre és eseményekre való tekintettel igen is jogod van tudni... Az a Maya nevezetű lány azért van itt, mert a mi feladatunk vigyázni rá. De csak egy ideig. És nem másért...mint azért, mert ő Jakkaru lánya. - a fiú maga elé meredve, megkövülve nézett előre. - Nem engedhetjük, hogy Jakkaru a hatalma alá vonja. Talán benne is meg van egy misztikus erő, mint az apjában. Számunkra kulcsember lehet.. De többet nem mondhatok. - ekkor Tsunade felegyenesedett és megborzolta a fiú haját. - Oh, még valami. Az utcákon látták őket utoljára. - sejtelmes mosoly jelent meg a nő arcán.
~ Minél többet tudsz meg az ellenségedről, annál biztosabb a győzelem. - gondolta a Hokage, majd elindult az irodája felé.

» Konohagakure - Utcák
» Konohagakure - Fegyverbolt
» Konohagakure - Kórház
» Konohagakure - Kapu
» Konohagakure - Folyópart